Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

5. szám - Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvíz-minősítés és az új hazai szabvány

Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvízminősítés Hidrológiai Közlöny 1978. 5. sz. 199 közötti távolság km vagy 10 km nagyságrendű. Ettől csak akkor szabad eltekinteni, ha a vízutánpótlási terület helye legalább hozzávetőlegesen ismert, és ezen a területen és környéken, ill. a vízutánpótlásszempontjából szóbajövő teljes tájegységen nem történik semmi olyan tevékenység, ami bármilyen módon természetidegen (vegyi) anyagot vagy jelentősebb mennyiségben egyéb szennyező anyagot juttatna a környezetbe. Mindez csak vízműkutak esetében hajtható végre, ott is csak fokozatosan. A kialakított vizsgálati program a tapasztalatok és a lehetőségek figyelembevételével legalább kétévente ellenőrzésre és szükség szerint módosításra szorul. A vízgyűjtő területen előforduló szennyezés vagy potenciális szennyezési lehetőség fellépésekor a vizsgálatok gyakoriságának kiterjesztése vagy a vizsgálati spektrum bővítése szükséges. Ide kapcsolódik a vízmű-laboratóriumok fejlesztésének kérdése. A vízművek által szolgáltatott víz minőségét — a Fővárosi Vízművek, a felszíni víztisztító művek és egy-egy vízmű vállalat kivételével — hazánkban általában csak a közegészségügyi szolgálat ellenőrzi rendszeresen. A közműves vízellátás fejlődése, a kis vízművek számának növekedése és a regionális rendszerek kifejlesztése a vízműellenőrzési feladatok lényeges növekedését idézték elő, és ez a jövőben még fokozódni fog. Másrészt a nálunk fejlettebb országok előírásai és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása az ellenőrző vizsgálatok gyakoribb elvégzését teszik indokolttá, ami a vizsgálandó minták számának a lényeges növelését kívánják meg (főleg a bakteriológiai vizsgálatok terén). A víz- és csatornamű vállalatok gazdálkodó egységek, a termelt vizet „értékesítik". A termelő vállalatok termékeik minőségéért felelősek. Az ipar és mezőgazdaság területén ez magától értetődő de elvben ez ugyanígy vonatkozik a szolgáltató, adott esetben a víztermelő tevékenységre is. Nem látszik indokoltnak, hogy a vízmű által termelt víz minőségét a KÖJÁL „szavatol"-ja, vagyis a vízminőségellenőrzés csaknem teljes egészében a közegészségügyi szervekre háruljon. A külföldi gyakorlat is általában az, hogy a vízmű saját maga ellenőrzi a vízminőséget. A vízmű vállalatok zöme ma már rendelkezik laboratóriummal, de e laboratóriumok feladata és működési köre nincs egyértelműen körülhatárolva. A legtöbb esetben elvégzik például a csatornabírsággal kapcsolatos vizsgálatokat (ami anyagi érdeke a vállalatnak), ivóvízvizsgálatot viszont — a fentebb említettek kivételével — alig végeznek. Főhatóságunk útján tettünk már javaslatot arra, hogy a vízmű vállalatokat reálisan betartható időn (pl. 5 év) belül kötelezzék az ivóvíz minőségének rendszeres ellenőrzésére alkalmas laboratóriumok felállítására, ill. a meglevő laboratóriumok megfelelő fejlesztésére. Ezek feladata lenne a víz kémiai összetételének rendszeres ellenőrzése, majd a későbbiekben esetleg a rutin bakteriológiai vizsgálatok elvégzése is. A KÖJÁL laboratóriumok feladata maradna a hatósági ellenőrző vizsgálat (kb. az eddigi gyakorisággal), és az egészséget veszélyeztető vegyszeres szennyezések, toxikus anyagok stb. esetenkénti vizsgálata, a részletes bakteriológiai vizsgálat stb. Tehát a KÖJÁL laboratóriumok hatásköre nem csökkenne, csak a rutin vizsgálatok szükségessé váló sűrítésének terhétől mentesülnének, hogy a nagyobb mélységű vizsgálatokra jobban tudják az erőket összpontosítani. Egyedi kutas vízellátás esetében (közkutak, közhasználatú és magánkutak) a vizsgálatok körének lényeges bővítése jelenleg gyakorlatilag nem vihető keresztül. A rendszeres ellenőrzés alá vont kutak esetében a mintavételt végző személyekre hárul a felelősség, hogy a helyszíni szemle keretében észrevegyék a vegyszeres szennyezés lehetőségét, azt azonnal jelezzék, hogy a laboratórium a szükséges intézkedést (pl. toxikológiai vizsgálat) megtehesse. Ezzel remélhetőleg sikerül elérni, hogy a kellő időben fel nem ismert ivóvízszennyezések előfordulása ebben az esetben is minimálisra lesz csökkenthető. összefoglalás A tanulmány a kémiai ivóvíz-minősítés aktuális kérdéseivel foglalkozik. A hagyományos, a szennyezés-jelzőkön alapuló minősítés mellett ismerteti a kemizációból, a vegyszeres szennyezés lehetőségéből eredő problémákat. Ismerteti a határérték-megállapítás módszereit, példákon mutatja be a különböző hatású anyagok esetében alkalmazott eljárásokat. Részletesen ismerteti a long term hatással nem rendelkező szerves vegyületek esetében alkalmazott eljárást, amikoris állatkísérletekből származó adatok felhasználásából a napi bevihető mennyiség (ADI) alapján szabják meg a határértéket. A karcinogén anyagok esetében — a legújabb irodalmi adatok alapján — a kockázati valószínűségre mutat be számszerű adatokat. A nehézfémek és egyes hagyományos paraméterek esetében különböző országok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határértékeit hasonlítja össze az új magyar szabvány határértékeivel, eltérő értékek esetén részletes indoklást adva. Az új magyar szabvány* felépítését, rendszerét ismerteti, a mérgező anyagok és a szennyezésjelző komponensek határértékeit bemutatja. Röviden foglalkozik a szabvány függelékében megadott információs anyagok ismertetésével is. Végül a gyakorlati kérdések közül a vizsgálati programok összeállításához, a vízmű-laboratóriumok fejlesztéséhez ad szempontokat. IRODALOM [1] MSZ 448/31—55 és MSZ 448/31—67. Az ivóvíz minősítése kémiai és fizikai vizsgálatok alapján. [2] Carlson, S. Die Begrenzung von Wasserinhaltsstoffen in Empfehlungen, Standards u. Normen der Weltgesundheitsorganisation u. verschiedener Länder. in: Sehr. d. Vereins f. Wasser-, Boden u. Lufthygiene, H. 40. (Hygienisch-toxikologische Bewertung von Trinkwasserinhaltsstoffen) G. Fischer Verl., Stuttgart, 1973. p. 209—219. [3] Csanádi) M. Nehézfém- ós ciánszennyezés terjedése talajvízben. MTA V. Oszt. Közi. XVIII. 481—93 (1967) *MSz. 450/1 — 78 Hatálybalép 1978 októberében