Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)
4. szám - Dr. Fleps Walter–Pál Tamás–Szilágyi Mihály: Módszerek eleveniszapos szennyvíztisztító telepek üzemének ellenőrzésére, új telepek tervezési alapadatainak a meghatározása
Dr. Fleps W.— Pál T.—Szilágyi M.: Módszerek eleveniszapos Hidrológiai Közlöny 1978. 4. sz. 171 Az utóülepített tisztított szennyvíz KOI-ja alapján bírságolnak. A táblázat adatai szerint a respirométer esetében a tisztítási hatásfok jóval kedvezőbb, és a kiróható bírság is kisebb lenne, mert a tisztított víz KOI-ja közelebb áll a megengedett 75 mg/l-es határértékhez. Első pillanatra ebből arra lehetne következtetni, hogy a respirométer mint biológiai szennyvíztisztító berendezés jobb hatásfokkal működik, mint a nagyüzem. Ez a következtetés azonban elhamarkodott lenne, nevezetesen a következő okokból: A biológiai tisztítási lépcső feladata egyedül, és kizárólag az oldott szerves szennyező anyagok lebontása és eltávolítása. A lebegő szennyezések ugyanis elvileg mechanikus úton is eltávolíthatók. A biológiai tisztítás hatásfokát tehát elsősorban az mutatja, hogy mekkora az oldott szervesanyag csökkenése. Másszóval a biológiai tisztítás hatásfokát elvileg a szűrt előülepített szennyvíz (E s z) és a szűrt utóülepített szennyvíz (U s z) KOI-jából kellene számítani, de meg lehet állapodni abban is, hogy az előülepített szennyvizet eredeti, az utóülepített szennyvizet pedig szűrt állapotban vizsgáljuk. Ezekből az adatokból kapjuk az E s z^-U s z, illetve az E—t/ S 2 hatásfokokat, amelyek esetünkben megint jó egyezést mutatnak (43, ill. 44 mg/l és 72, ill. 73 mg/l). Ez a tény is azt mutatja, hogy maga a szorosan vett biológiai tisztítás mindkét rendszerben azonos hatásfokú, sőt a hatásfokok jó egyezéséből arra is lehet következtetni, hogy az adott üzemi paraméterek mellett azok egyúttal az optimális hatásfokok is. Mi okozza mégis a gyakorlatban használatos E-~~U e hatásfok eltérését? A felelet röviden: az elfolyóvíz lebegőanyagtartalma, amely a respirométer esetében 18 mg/l, a félüzemi kísérletnél pedig 53 mg/l. Ez okozza a lebegőanyag eltávolításában mutatkozó nagy hatásfok különbséget is (84%, ill. 50%). Mint ismeretes, az utóülepített szennyvíz lebegőanyagtartalma legnagyobb részt szerves sejtanyag, amelynek jelentős KOI-ja van. Az irodalom szerint 1 mg sejtanyag 1,4 mg oxigént fogyaszt. A szüretien elfolyóvíz KOI-jét (és sok esetben a bírságot is) tehát a lebegőanyag okozza. Kontroliképpen szorozzuk be a respirométer utóülepített vizének a lebegőanyagtartalmát a fenti faktorral: 18x1,4 = 25,2 és az eredményt adjuk hozzá a szűrt víz KOI-jéhez, úgy csaknem pontosan a szüretien tisztított szennyvíz KOI-jét kapjuk: 25 + 68 = 93 A lebegőanyagról mondottak mellett természetesen fennáll az is, amit a 3. fejezetben az oldott szerves szennyezőanyagokról, azok biológiai bonthatóságáról mondottuk, tekintettel arra, hogy a tisztított szűrt szennyvíz KOI-ja magasabb a jól lebontható házi- vagy műszennyvíz KOI-jénél. Végeredményben a párhuzamos respirométeres és félüzemi kísérletekből egyaránt levonható az a következtetés, hogy a délpesti telep nem kielégítő tisztítási hatásfoka két körülményre vezethető vissza, nevezetesen: a) Az elfolyóvíz magas lebegőanyagtartalmára, illetve a nem kielégítő hatásfokú utóülepítésre, és b) a beérkező szennyvízben levő nem jól bontható ipari eredetű komponensekre. A tények leszögezése mellett legyen szabad azonban itt rámutatni arra, hogy a nem kielégítő utóülepítés legfőbb oka a telep hidraulikus túlterhelése, aminek következtében az utóülepítőben a tartózkodási idő a tervezett 3 óra helyett csupán ennek a fele, kb. 1,5 óra. A nem lebontható ipari eredetű komponensek jelenléte is objektív tény, amely nem róható fel az üzemeltetés hibájául. 6. Párhuzamos respirométeres és nagyüzemi kísérletek Ha a 3. és 4. pontban mondottak alapján elfogadjuk, hogy — a délpesti szennyvíz biológiai tisztítása során a szűrt elfolyóvíz KOI-je 60—70 mg/l-nél nem kisebb, és — 1 mg lebegőanyag az utóülepített vízben kb. 1,4 mg KÖI-nak ( felel meg, akkor a következő megállapításra juthatunk: A biológiailag tisztított délpesti szennyvíz csak akkor fog megfelelni a 40/1969. Korm. sz. rendeletben előírt 75 mg/l-es elfolyó KOI-nak, ha — a tisztított és szűrt elfolyóvíz jelenleg tapasztalt 65—70 mg/l-es KOI értéke mellett — igen jó utóülepítéssel az elfolyóvíz lebegőanyagtartalmát minimálisra, lehetőleg 5 mg/l alá szorítjuk. Tekintettel arra, hogy a szennyvíztisztító telep normális üzemének kísérleti célokból való megváltoztatása, átállítása különböző engedélyek beszerzéséhez kötött nem egyszerű beavatkozást jelent, csak egyetlen párhuzamos laborméretű és nagyüzemi kísérletet végeztünk el. A kísérlet során arra törekedtünk, hogy az egész telepet a bővítés után várható hidraulikus terheléssel (Q = 24 000 m 3/nap) üzemeltessük. Ennek megfelelően a tartózkodási idők a következőképpen alakultak: Előülepítő: 1,9 óra Levegőztető medence: 1,9 óra Utóülepítő: 3,8 óra Ugyanezt valósítottuk meg a respirométeres kísérleteknél is, amelynek során a készülék reaktorába folyamatosan, 24 órán keresztül ugyanazt az előülepített szennyvizet vezettük, mint a telep levegőztető medencéibe. Az eleveniszap koncentrációja mindkét mérettartományban 3 g/l volt. A kapott eredményekről az 5. táblázat tájékoztat. A táblázat valamennyi adata 12 mérés átlaga. Az 5. táblázat adatait megvizsgálva rögtön feltűnik, hogy a tisztított elfolyóvíz lebegőanyagtartalmát mindkét esetben sikerült 10 mg/l alá szorítani. A %-os lebegőanyageltávolítás ennek következtében a két mérettartományban igen jó, 90%, illetve 89%. Az alacsony lebegőanyagtartalomnak megfelelően javult az elfolyóvíz KOI-ja, amely a nagyüzem esetében éppen megfelel a követelményeknek, a respirométer esetében annál valamivel
