Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

12. szám - Kornis Attiláné Akantisz Zsuzsanna: Mozgómedrű folyószabályozási kismintakísérletek

Komis A.-né: Mozgómedrű folyószabályozási Hidrológiai Közlöny 1977. 12. sz. 547 7. ábra. A sodorvonalak helyzete és a mélységvonalak alakulása Abb. 1. Lage der Stromstriche und Gestaltung der Tiefenlinien 40 m

3/s vízhozam esetén SO m

3/s vízhozam esetén 120 rrf/s vízhozam esetén Sodorvonal Tengelyvonal Mélysegvonal szelvényekben a domború part mentén lerakódás keletkezett, pl. az 1., 5. és 11. szelvényben. A homorú part mentén kimosások tapasztalhatók, azaz a part meredekebbé válik. Az inflexiós szelvények közepén lerakódást találunk, a partok azonban itt is meredekebbé váltak. Több helyen erős zátonyképződés várható, pl. a 4., 6., 9. és 10. szelvényekben. Általában az egész vizsgálati szakaszon a lerakódás dominál, kimosás csak helyi jellegű, ami arra enged következtetni, hogy esetleg a mintakeresztszelvények területe túlzottan nagy. A zátonyfejlődés mértékét megvizsgálva megállapítottuk, hogy az fokozottabb a nagyobb sugarú, hosszabb ívek után, pl. 4—(5. szelvények közötti ív után a 6. szelvényben. Ebből a szempontból kedvezőtlennek bizonyult az egyenes szakaszok hatása, ahol a víz, főként a kisvíz „csavarog" a két part között (lásd 6. és 7. szelvények köze), a sodorvonal vezetése bizonytalan. Az egyenes szakasz hatása kedvezőnek mutatkozott, ha az egy kis görbületi sugarú, nagy középponti szögű kanyarulatot előzött meg, mintegy megnövelve a görbületi sugarat. A víztest jobban belefektidt a kanyarulatba, kevésbé támadva a homorú partot. Lásd a 9. szelvénytől a kísérleti szakasz végéig. A I L szelvényben 40; 80; 120 m

3/s-os permanens vízhozam esetén pontonként meghatároztuk a sebességek alakulását. Az eredményeket szemlélve megállapíthatjuk, hogy a vízhozam növekedésével a közép sebességek fokozatosan és egyenletesen növekednek. Ezt összevetve a természetben végzett mérésekkel, azt látjuk, hogy ott a kis- és középvizeknél a középsebességek között nincs ilyen nagy mértékű fokozatos eltérés. Másik megállapítás, hogy a természetben a v

ma

x/vt hányados a vízhozam növekedésével nő, míg a modellben közel állandó maradt. Ennek oka szintén a tervezett minta-keresztszelvény kedvezőtlen alakjában keresendő. Méréseink legkönnyebben végrehajtható, de legtöbbet mondó része, a sodorvonal helyének meghatározása volt. Az eredményeket az 1. ábrán tüntettük fel. Az első kanyarulat rövidnek és igen kis ívűnek mutatkozott, a víztest képtelen követni azt. Mint látható, csak a második ív végén, a 4. szelvényben kerül a tervezett és kialakult inflexió ugyanarra a helyre. A 3. szelvényben a különböző vízhozamok esetén a sodorvonal más és más helyen halad, nem követi megfelelően a kanyarulatot. A valóságban ilyen esetben előbb, vagy utóbb költséges mederfenntartási beavatkozások válnak szükségessé. Az egymást követő kanyarulatoknál nem célszerű fokozatosan növelni a görbületi sugarat, mert az áramlás nem képes követni az íveket (például az 5. szelvényben a sodorvonal a tengelyvonalon halad), és a tetőponti szelvényből lassanként inflexiós szelvény alakul, ami a csatlakozó részek medervándorlási és hordalékmozgási egyensúlyát bontja meg. A legkedvezőbbnek a 7. és 9. szelvények közötti 300 m görbületi sugarú ív mutatkozott. Itt a görbületi sugár, li és az átlagos víztükörszélesség, B viszonyszáma 8, az ívhossz, L és az átlagos víztiikörszélesség viszonyszáma pedig 7,0. Az ív elején az inflexió ugyan 40—60 m-rel lefelé, tolódott, de ennek oka a kanyarulatot megelőző egyenes szakasz. Az ív végén az inflexió már a tervezett helyen van, sőt a tetőponti szelvény is a tervezett helyen alakult ki. A különböző vízhozamok esetén