Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)
11. szám - Dr. Gáspár Zoltán: Öntözési kapacitáskihasználás mérése ökológiai elven
502 Hidrológiai Közlöny 1977. 10. sz. Beszámoló Öntözési kapacitás kihasználás mérése ökológiai elven I) tt. G Á S P Á It Z O L T Á N* Földünk feltételes öntözési zónájában — ahová Magyarország is tartozik — a legbonyolultabb színvonalas mezőgazdasági vízgazdálkodási tevékenységet folytatni, ugyanis vízelvezetésre és öntözésre esetenként egyaránt szükség lehet. Kedvezőtlen eloszlású csapadék könnyen idézi elő mindkét szélsőséges vízháztartási helyzetet, még egy naptári éven belül is. Az ország teljes mezőgazdasági területén ezért csak a komplex vízgazdálkodási szemlélet az, mely hosszú távon is eredményekkel kecsegtet vízgazdálkodásunk színvonalának továbbfejlesztése szempontjából. A mezőgazdasági vízgazdálkodás bármely ágát érintő szakmunka legfontosabb célkitűzése a növényállományok igényének minél jobb kielégítése. E munkák között azonban még nagyszámú az olyan jellegű problémafelvetés, mely nem számol a mezőgazdasági növényállományok (mesterséges ökoszisztémák) dinamikusan változó vízigényével [3]. Miután a komplex mezőgazdasági vízgazdálkodás egyik fő feladata a nagykiterjedésű növénytermesztési felületeken jelentkező vízigények kielégítése, igen elnagyoltnak tekinthető az olyan megoldás, mely megkerülni igyekszik a tenyészidőben legjelentősebb talajnedvesség csökkenést előidéző tényező, a kultúrnövényállományok evapotranszspirációjának mérését, vagy számítását [2, 7], Számos probléma vár finomításra emiatt, mind a belvízlevezetés, mind az öntözés területén [6, 13]. Többek között ennek tulajdonítható a megépített öntözési kapacitások kihasználásának megítélésében mutatkozó esetenkénti irrealitás is, mivel változó öntözővízigények mellett állandó vízszolgáltató-képességhez történik a viszonyítás mint ezt Petrasovits [11] megállapítja. Az ott kifejtett koncepció részletes kimunkálására és alkalmazására azóta sor került. Ennek eredményeiről számolok be a következőkben [1]. Az öntözési kapacitás kihasználtságának megállapítására eddig használt mutatók két csoportja ismeretes: 1. Területi: leggyakrabban használt ezek közül a beöntözött terület nagysága viszonyítva az öntözésre berendezett terület nagyságához. Az esőztető öntözés elterjedésével ez rendkívül torzzá vált, mert lehetséges volt jó kapacitáskihasználási értékek kimutatása aszály esetén kis vízmennyiségek kiöntözésével is, melynek tulajdonképpen termésfokozó hatása nem volt. Nem sokat javított a területi értékelésen az sem, amikor nyilvántartásba vették az 1 X, 2 X ... stb. beöntözött terület nagyságát is. 2. Műszaki: az öntözési objektumok műszaki kapacitása igen jól definiálható és egyértelmű. Ezalatt az (nyomásközpont, műtárgy, csatorna stb.) időegység alatti öntözővízszolgáltató-képességét értjük. E kapacitás, a szükséges karban* Agrártudományi Egyetem, Gödöllő. tartás végrehajtása esetén állandó. Kihasználásának az a maximuma, ha minden öntözési idényben 100%-osan igénybe veszik. Erre azonban még aszályos tenyészidő esetén sem kerül mindig sor. A fenti két kategóriába sorolható mutatók egyike sem reális önmagában minden ökológiai és időjárási helyzetben, elsősorban azért, mert évente változó öntözővízigény és változó vetésszerkezet mellett más-más mennyiségű öntözővízzel elégíthető ki az öntözött növénykultúrák optimális vízigénye. A vázolt problémák világossá tették, hogy olyan új mutató rendszer kidolgozásai szükséges, mely viszonyítási alapként az öntözésbe vont kulturált vízigényének lehető legjobb minőségű kielégítését veszi számításba. Az öntözéses gazdálkodás célja szerintünk tehát nem az öntözővízszolgáltató művek maximális kihasználása, az csak egy potenciális lehetőség, mely igény esetén rendelkezésünkre áll, ha azonban öntözővízigény nincs (csapadékos tenyészidő), nem szükséges felhasználni. Az öntözhető növényállományok öntözővízigénye + a veszteség (öntözővízszükséglet) és a kiszolgáltatott öntözővíz viszonyát nevezzük mi az öntözési kapacitás ökológiai kihasználtságának. Ez esetben a 100%-os kapacitáskihasználás azt jelenti, hogy a növényállományok vízigényét tökéletesen kielégítették. Ez egybeesik a szakmai, agrotechnikai célkitűzésekkel is. Az ökológiai elvekre helyezett kapacitáskihasználást tehát évenként szükségszerűen más-más értékhez viszonyítjuk. Ez annak a következménye, hogy az öntözhető területen levő növényfajok vetésszerkezete változik, esetleg más a vízigényes növényfajok aránya s más évjáratonként ugyanazon növényfaj vízigénye is [4], Ez a változó érték reálisan követhető módszerünkkel, amely minden ökológiai tényezőt figyelembe vesz, mely a növényállományok vízigényét (öntözővízigényét) jelentősen befolyásolja. A számítás edafikus, biotikus és klimatikus adatokat egyaránt igényel, mivel az evapotranszspiráció ezen tényezők szintetizált mutatója, melyet mm vízfogyasztásban (vízborításban) fejezünk ki növényfajonként [5]. A növényfajonkénti vízfogyasztás vetésterülettel súlyozva szolgáltatja egy-egy öntözőfürt, öntözőtelep (öntözhető terület) teljes vízigényét a kívánt (számított időszakra) (dekád, hónap, tenyészidő). Az optimális vízigény (ET o t) növényfaj ónkén ti számításához a Petrasovits által kidolgozott empirikus összefüggést használtuk [8]. A mm-ben kiszámított vízigényértékekből a következő módosító tényezősorozat figyelembevétele után képeztünk vízszükséglet értéket: a) biotikus: a növény talaj nedvességigénye, gyökerezési mélysége. b) edafikus: a talaj fizikai tulajdonsága, a talajvíz mélysége.
