Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)
3. szám - Megemlékezés dr. Lampl Hugóról
108 Hidrológiai Közlöny 1917. 3. sz. Dr. Lampl Hugó 72 éves volt, de szellemi frisseségének és alkotó tevékenységének teljében, amikor nyugállományba helyezték. Alkotó erejére, a magyar vízgazdálkodás ügyének szolgálatával összeforrott szellemére jellemző, hogy szinte a legutóbbi időkig a vízügyi főhatóság szakértőjeként, értékes tanácsaival, kutató, szakirodalmi munkásságával, cselekvő részese volt vízgazdálkodásunk legújabbkori -fejlődésének. Vízépítőmérnöki munkássága elsősorban a műtárgy-építésében, a korszerű építéstechnológiák kidolgozásában és alkalmazásában volt korszakos jelentőségű. A talajvízszint-süllyesztés egyik hazai úttörője, a meghibásodott vízügyi építmények hibaforrásai feltárásának, biztonságuk helyreállításának kiváló tudású szakértője volt. Lampl egyszerre volt gyakorlati vízépítőmérnök és elmélyült tudományos kutató. Tudományos munkájában a kutató- és az építőmérnök szerencsés ötvözete jut kifejezésre. A Kvassay zsilip építésénél létesített cementkísérleti és anyagvizsgáló állomáson Sajó Elemérrel együttesen kifejtett munkássága a hazai vízépítési anyagvizsgálati módszerek és kisminta kísérletek megalapozásának tekinthető. Az építéstechnológiákra, az építési anyagokra és szerkezetekre vonatkozó vizsgálatai közül kiemelkednek a munkagödrök víztelenítésére, a talaj víszintsüllyesztésre, az injektálási eljárásokra, a vasszádpallók alkalmazására, a buzgár-képződés és talajtörés hidraulikai és talajmechanikai jelenségeire vonatkozóak. Számos újítása, szabadalmai, szakvéleményei, kutatási tevékenységének és gyakorlati tapasztalatainak szintéziséről tanúskodnak. Magasrendű tudományos színvonal, ugyanakkor egyszerűség, közérthetőség, a műszaki haladás iránti fogékonyság és gyakorlatiasság jellemezte kutató munkásságát, maradandó értékű, számos vonatkozásban új utakat kijelölő szakirodalmi tevékenységét. Ez a szellem érvényesült szervező-irányító munkájában és építőmérnöki gyakorlatában is. Szüntelenül az újat és jobbat kereste. Minduntalan visszatérő elem munkájában az elmélet és gyakorlat egysége, amelynek a Hidrológiai Társaságban tartott előadásaiban és felszólalásaiban is hangot adott. A jelen közvetlen feladatain úgy munkálkodott, hogy egyben tekintetét a jövőbe vetette. A korszerű vízgazdálkodásra jellemző módon nagy időbeli távlatokban és nagy térségekre kiterjedő összefüggésekben gondolkodott és tervezett. A Duna—Tisza Csatorna korábbi terveinek ismertetéséről, kritikai felülvizsgálatáról és új nyomvonal változatának kidolgozásáról írt műve, nemkülönben — a felszabadulást közvetlenül követő időszakban — az öntözéses termelés kiterjesztésére mozgosító tanulmányai is ezt a jövőt munkáló hivatástudatot tükrözték. Ez a törekvés sugallta a Tisza felső vízgyűjtőterületén létesítendő hegyvidéki tározórendszer koncepciójának kidolgozását is. Mint államigazgatási vezető és közéleti személyiség is megmaradt tághorizontú, a társadalmi problémák iránt fogékony mérnöknek. A vízgazdálkodást sohasem szűkítette le pusztán műszaki tevékenységre, hanem létfontosságúnak tekintette a haza boldogulása, kulturális fejlődése szempontjából. Tevékeny részt vállalt a műszaki-tudományos társadalmi életben is. Tagja volt a Tudományos Akadémia Hidrológiai és Vízgazdálkodási Bizottságának. A Magyar Hidrológiai Társaság, amelynek alapításától kezdve tagja volt, 1954ben tiszteletbeli tagjává választotta, majd a Vásárhelyi-díj arany fokozatával tüntette ki. Munkásságának elismeréseképpen és „A munkagödrök víztelenítése talajvízszint-süllyesztéssel" című kiváló művéért, a Magyar Tudományos Akadémia a műszaki tudományok doktorává avatta. A Budapesti Műszaki Egyetem arany-, majd gyémánt- és vasdiplomával tüntette ki. Az egész magyar műszaki élet és az általános társadalmi megbecsülés kifejezéseként több kormányzati kitüntetésben részesült. A hódmezővásárhelyi öntözőrendszer üzembehelyezésekor Köztársasági Elnöki elismeréssel, majd két ízben a Szocialista Munka Érdeméremmel — és ugyancsak két alkalommal —, az 1965. évi nagy dunai árvíz idején adott értékes szakmai tanácsaiért — majd 90. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Életpályája beteljesülésének tekintette, hogy megérhette a vízgazdálkodás mai nagyarányú fellendülésének korát, amelyben a nagy elődök és saját elgondolásainak megvalósulását látta. A Kiskörei Vízlépcső üzembehelyezése idején folytatott beszélgetés során meghatottan idézte a Tisza csatornázás megkezdésekor mondott szavait: „Amikor majd rónáinkon nem a napfény festi fel a délibáb csalfa képét a semmiségbe, hanem az öntözővíz teremti meg a zöld oázisok valóságát, akkor majd elmondhatjuk e csoda láttán, hogy ezért érdemes volt élni!". Dr. Lampl Hugó emléke előtt meghajtjuk a kegyelet és a hálás emlékezés zászlaját. Egyéniségét a magyar vízgazdálkodás története, mint Széchenyi, Vásárhelyi, Kvassay, Sajó és Bogdánffy eszméinek követőjét, hű istápolójáét, megőrzendő emlékű nagy vízimérnökeink sorába iktatja. Emléke nemcsak alkotásaiban él tovább, példamutató munkásságának, igaz emberségének szelleme itt él közöttünk, alkotó munkára serkenti tanítványait, követőit, a vízgazdálkodás dolgozóit. Dégen Imre