Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

2. szám - Dr. Petrasovits Imre: Az öntözővíznormák fontosabb elvi és módszertani kérdéseiről

Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. 59 Az öntözővíz normák fontosabb elvi és módszertani kérdéseiről DK. PETRASOVITS IMRE* a mezőgazdasági tudományok doktora A víznek, mint elsődleges természeti erőforrásnak alapvető a szerepe a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés fejlesztésében, a hozamok tervezésében és tervezhetőségében. A korszerű növénytermesztés és a mezőgazdasági vízgazdálkodás közötti kölcsönhatások elismerése egyre általánosabb. A nagy termések elérésének és kis veszteséggel történő betakarításának elsődleges természeti feltétele legtöbbször a vízháztartási helyzet kedvező alakulása. A vízgazdálkodás képes olyan lehetőségek kialakítására egyrészt a vízrendezés, másrészt az öntözés eszközeivel, amely a növényi élet és a gépi munka számára előnyösen tudja szabályozni a természettől adott, de nem ritkán kedvezőtlen vízháztartási helyzeteket, a mezőgazdaságilag művelt területeken. Az utóbbi évtizedben különösen megfigyelhető a növénytermesztési és vízgazdálkodási tevékenység területei között közös problémák jelentkezése a gyakorlatban és a megoldásukat szolgáló közös kutatási témák és eredmények a tudományos kutatás területén. Ennek az interdiszciplináris munkának Magyarországon fontos alapozó és közös eredményei között foglalnak helyet azok, amelyek a növényállományok vízigénye, az öntözővízigény és az öntözővíznorma kutatások területén születtek. Az adott növényállomány teljes vízigénye dinamikus oldala kifejezhető azzal a valamilyen időtartamra vagy a teljes vegetációs időre vonatkoztatott vízmennyiséggel, ami a növénytermesztési tér (légkör + talaj) kedvező nedvességtartalmának folyamatos fenntartásához szükséges. Ennek számszerű értéke azonos a vízzel folyamatosan jól ellátott növényállományok evapotranszspirációjának értékével. Vízkészletgazdálkodási és általános ökonómiai szempontok felvetették, hogy előnyös lehet ennek az ún bioökológiai vízigénynek nem teljes, hanem csak a részleges kielégítésére törekedni. Fontos kutatási probléma, hogy mely növényfajnál, fajtánál, mikor és milyen mértékű legyen a teljes vízigénynek ez a részleges kielégítése. Az öntözővízigény a teljes vagy részleges vízigénynek az a része, amelyet a vegetáció alatti hasznos csapadék és a vegetáció kezdetekor a talajban tárolt vízmennyiség nem fedez. Más terminológiával az öntözővízigény: az állomány éghajlati vízhiánya és a mértékadó gyökérzóna mélységéig a tenyészidő elején a talajban tározódott vízmenynyiség különbsége. * Agrártudományi Egyetem, Gödöllődő. 1. Általános elvi kérdések Az öntözővíznorma — mint hatóságilag előírt tenyészidő alatti maximált öntözővízmennyiség — elismert és fontos eszköze mind a vízgazdálkodás, mind a növénytermesztés tervezésének. A víznek a számbavétele és felhasználásának irányítása igényli a központi tervezésnek és orientálásnak ezt a módját. A vízkormányzás tervezése és üzemelése érdekében indokolt a normaértéken belül a növényfajonkénti, mértékadó naptári időszaknak és a hozzátartozó öntözővízigény nagyságának a megadása is. 1.1. Magyarországon az öntözővíznormákra vonatkozó utolsó hatósági rendelkezés 1961-ben, illetve annak módosítása 1964-ben látott napvilágot. A kapcsolatos előkészítő és szerkesztő munkában e sorok írója is közvetlenül részt vett. Az öntözőnorma számszerű értékeinek akkori megállapításában nagy szerepet kaptak az egyes öntözőgazdasághoz kiküldött adatgyűjtő kérdőívekre kapott válaszok feldolgozásának eredményei. Az egyes gazdaságok eltérő ökológiai körülményeket és különböző gazdálkodási szinteket képviseltek. A különböző növénytermesztési szerkezet, az üzemeken belüli műszaki fejlesztés és szakemberellátottság színvonalbeli eltérései mind-mind más normaértéket ajánlottak. Az akkori tudományos ismeretek felhasználásával korrigált ilyen eredetű tapasztalati anyagokat foglalta magába az 1961. évi öntözővíznorma,rendelet. Ez hasznos kezdetnek bizonyult. Azóta lényeges előrehaladás történt. A hazai tudományos kutatás igen jelentős eredményekre jutott. Több fontos terminológiai, elvi és gyakorlati kérdést tisztázott. Az Országos Vízügyi Hivatal támogatásával létrehozott országos evapotranszspirációs mérőhálózat 1965 óta azonos metodikával az ország 10 helyén mért vízigény alapadatokat szolgáltatott több mint 10 növénykultúrára. A kapott adatok számítógépes feldolgozása, továbbá ezeknek az adatoknak a kis- és nagyparcellás kísérletekkel, valamint üzemi megfigyelésekkel való összevetése is megtörtént. Ez a kollektív munka a korábbinál jobb lehetőséget nyújt a jelenlegi öntözővíz normák felülvizsgálatára. Az öntözésre berendezett területek az 1961. évi 180 000 ha-ról 1975 elejére 420—440 000 ha-ra tehető. Az öntözőgazdaságok többsége jól szervezett, jelentős értékű beruházásokkal és eszközökkel, differenciált összetételű, képzett szakembergárdával rendelkezik. — Az öntözővízzel szemben támasztott mennyiségi követelmények nőttek. Kielégítésük érdekében növekvő ráfordításokkal új beruházások történtek. Ennek egyik jelentős új