Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

12. szám - Szabó Lajos: A Baja–Dunapataj közötti Duna balpart, töltéserősítő hidromechnizációs technológiával

i Hidrológiai Közlöny 1976. 10. sz. 557 A Baja-Dunapataj közötti Duna-balpart töltéserősítés hidromechanizációs technológiával SZABÓ LAJOS* Bevezetés Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében a Duna bal partján Solt községtől a D-i országhatárig terjedő 133 km hosszúságú árvízvédelmi fővédvonal tartozik. A mentesített ártér nagysága 112 550 ha. Ez a terület magába foglalja a Margitta-szigetet, részben Baja város területét, és a Dunavölgyi öblözetnek igazgatóságunk működési területére eső részét. A Dunavölgyi öblözet felső részén — Tass— Dunaegyháza között — a védvonal kezelését a Középdunavölgyi VÍZIG látja el. A kezelésünkben levő ártéren a gazdasági érték 1970. évi statisztikai adatok szerint 14 milliárd forint. A nemzeti vagyon dinamikusan növekszik, amely szükségessé teszi az árvédelmi biztonság mértékének folyamatos emelését. Az országhatár—Baja közötti 48,3 km-es töltésszakasz a Magyar—Jugoszláv Vízügyi Szabályzat szerint közösérdekű. Jugoszláv területen a közösérdekű árvédelmi vonal hossza 7,6 km. Védelmi rendszerünk három szakaszvédelmi központra tagozódik, Újmohács, Érsekcsanád és Dunapataj székhellyel. A védelmi szakaszok mértékadó vízmércéi: Baja, Paks és Dunaföldvár. A magyar Dunának ezt a síkvidéki D-i szakaszát széles ártéri sáv övezi, amelynek védelmére a múlt század közepén kezdtek árvédelmi töltéseket építeni. A jelenlegi töltések fokozatos fejlesztés eredményeképpen alakultak ki. A védőképesség növelését célzó munkának — amely elsődlegesen csak a magasági hiányok megszüntetésére törekedett — egy-egy pusztító árvíz adott nagyobb lendületet. A fokozatosan épült töltések jelenleg is tartalmaznak vonalvezetési hibákat. Több szakaszon a töltések vonalazása nincs összhangban a folyó árvízi sodorvonalával. A rendszertelenül végzett magasítások, sapkázások és a fejletlen építési technológia káros hatásával még napjainkban is számolnunk kell. Gyökeres, féregjáratos altalaj, alapozási, tömörítési hibák, inhomogén rétegzett töltéstest, közeli anyaggödrökkel áttört fedőréteg sok gondot jelentett az árvízvédekezőknek. Védvonalunkon 1890-től napjainkig — a jelentősebbeket tekintve — 8 nyári és (i jeges árvíz vonult le. Gátszakadás utoljára az 1950. márciusi jeges árvíz során volt. Az időrendi sorrendben következő nyári árvizek tetőző vízállásai emelkedő tendenciát mutatnak, amelyből kiemelkedik az 1905. évi Nagy Dunai Árvíz. Az 1956-os árvizet követő töltésépítések Árvízvédelmi tevékenységünkre az 1956. és 1965. évi árvizek alapvető hatással voltak és a fejlesztési munka egy-egy újabb korszakának kezdetét jelentették. 1956-ban a tetőzéshez képest hosszú szakaszokon magassági hiány jelentkezett és a szakadások nagyrészt töltésmeghágásból fejlődtek ki. A jeges * Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja. árvíz levonulását követően indult és 1965-ig tartó időszak folyamatosan végzett töltéserősítései — amely a magassági hiányok megszüntetését célozta — biztosították, hogy 1965-ben a koronaszint minden szakaszon megfelelt az 1957-ben megállapított mértékadó jeges árvízszint előírásának. Tehát 1965-ben magassági értelmű hiányról már nem beszélhettünk. A töltésszelvény keresztmetszeti hiányosságainak hatása az 1965. évi védekezés során súlyos gondokat jelentett. Az észlelt szivárgás, átázás, csurgás és buzgárjelenségek ellen kellett a veszélyesség mérlegelésével igen nagy erőkkel és hosszú ideig védekezni. Megállapítható, hogy 1965ben az árvízvédelmi vonal védőképessége nem volt arányban a levonuló árvíz igénybevételével. Töltéseinknek igen sok kritikus, gyenge szakasza volt, ahol csak a gyors és hatalmas arányú beavatkozás mellett sikerült a védvonalat tartani. A Nagy Dunai Árvíz, melyet országos összefogással sikeresen kivédtünk, szolgáltatta azokat a tapasztalatokat, amelyek ismeretében árvízvédelmi létesítményeink nagyarányú fejlesztése megkezdődött. A töltésépítés először — a sürgősségi sorrendnek megfelelően — a kisebb védképességű Margittaszigeti védvonalon indult meg. A korszerű szemléletnek megfelelően az árvízvédelmi földmű szerves részét képezi a töltés előtt, mögött és alatt levő — a szivárgás szempontjából vele együtt dolgozó — talajtömb is. E személet az 1965 után végzett erősítési munkáinknál kifejezésre jut. A Margitta-szigeti védvonal erősítése a teljes 48,3 km-es szakaszon 1974-ben befejeződött. Beépítésre került közel 3 millió m

3 föld 60%-ban szkréper, illetve 40%-ban kotró vezérgépű távszállításos technológiával. A földmunka nagyobb részét igazgatóságunk saját gépparkjával építette be. Az alkalmazott típusszelvény szerint egységes töltéskeresztmetszet épült 6 m-es koronával 1: 3 vízfelőli 1:5 hajlású mentett oldali rézsűkkel. Természetesen ma már tudjuk, hogy az egységes szelvény nem egyenlő biztonságra történő kiépítést jelent. Mivel az altalaj és a fedőréteg jellemzői, továbbá a rendelkezésre álló földanyag helyileg is változik, az azonos biztonságnak megfelelő töltéstest változó keresztmetszetű lesz. Baja-Dunapataj töltéserősítés beruházási programja A Margitta-szigeti építési munkákkal párhuzamosan árvízvédelmi szakágazatunk 1972-ben megkezdte a Baja—Dunapataj közötti töltéserősítés beruházási programjának kidolgozását. Nagy gondot fordítottunk az alapos előkészítésre, amely-