Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
1. szám - Dr. H. Tamás Gizella–dr. Horváth László: Pontyfélék előnevelése optimális zooplankton viszonyok között
Dr. H. Tamás G.—Dr. Horváth L.: Pontyfélék Hidrológiai Közlöny 1976. 1. sz. 37 IRODALOM [ÍJ Antalfi A., Tölg í. (1971): Halgazdasági ABC. Mezőgazd. Kiadó Bp. [2] Branginszkaja R. (1951): Tolsztolobik kuk objekt, aklimatizaciji. Tr. in .-ta morfol. zsivotn. AN SzSzSzR. 5. [3] Buza L. (1967): Ujabb lehetőségek a halparaziták leküzdésére. Halászat, 13. 2. 62—63. [4] Horváth L. (1971): Vegyszeres védekezés a halkeltetőkben kárt okozó alsóbbrendű rákok ellen. Halászat. 17. 4. 104. [5] Kossmann H. (1970): Versuch zur Erhöhung der Zuwashleitung von Karpfen in Teichwirtschaften durch gezielte Bruterzeugung im Warmwasser. 1. Mitteilung. Fischwirt 20. 255 — 263. [6 ] Kossmann H. (1973): Rearing of Carp Fry under Laboratory Conditions. Experience Paper for the ETFAC Workshop on Controlled Reproduction of Cultivated Fishes. Hamburg, 21—25 May. [7] Mitterstiller J. (1960): Mi a szétnövés? Halászat. 7. 4. 69. [8] Mitterstiller J., Schneider J. (1971): Savófehérjék etetése pontyivadékkal. Halászat, 17. 5. 146—147. [9] Panov D., Sorokin Ju., Motenkova L. (1969): Ekszperirnentalnoje izucsénije pitanija molodi tolsztolobikov. Vopr. Ichtiol. 9. 1. 138- 152. [10] Sarig S., Lahav M. (1959): The treatment with Lindane of carp and fish pond infested with FishLous, Argulus. Prog. Gen. Fish. Goun. Medit. 5. 151—156. [11] Sarig S., Lahav M., Shilo M. (1965): Control of Dactylogyrus vastator: Oil carp fingerlings with dipterex. Bamidgeh 17. 47—48. [ 12] Szobolev Ju. (1970): Piscsevüje vzaimootnoscenija molodi belogo amura tolsztolobika i karpa pri szovmesztnom vürascsivanii v prudali Belorusszii. Vop. Ichtiol. 10. 4. 711—718. [13] Szuhanova E. (1968): Rol Cyclopov (Acathocyclops vernalis Rich.) v viizsivanii licsinok belogo tolsztolobika. Vop. Ichtiol. 8. 3. 584—586. [14] Tamás G. (1971): Rotatoriában gazdag Zooplankton kialakítása üzemi méretekben. KGST jelentés, Szarvas. [15] Tamás G., Horváth L. (1972): A növényevő halivadék indító természetes táplálékának kialakítása üzemi méretekben. Halászat, 18. 2. 56—57. [16] Yudin V. (1971): Manual on the biotechnology of the Propagation and rearing of phytophagous fishes. Trans, ino English. Min. Ryb. Hoz. SzSzSzR. VNIIPRH. Moszkva 72 p. Vorziichlung; von Karpfenarten unler optimalen Zooplankton-Verhältnissen Frau Dr. Tamás, G. — Dr. Horváth, L. In den traditionell vorbereiteten Fischbrutteichen konkurrieren die zu den minderwertigeren Krebsen gehörenden Copepoda und die wohlbeleibten CladoceaArten mit dem für die Fischbrut optimalen Rotatoria Plankton, deshalb darf nicht abgewartet werden, bis nach dem Aufstau sich diese Gruppen vermehrt haben, vielmehr muss die Fischbrut einige Tage nach dem Aufstau in die Teiche eingesetzt werden. Ausserdem schädigen die Copepoden auch unmittelbar die einige mm grossen empfindlichen Fischlarven. Wenn die Bevölkerung mit Fischen in einigen Tagen nach dem Aufstau erfolgt, dann ist die einsetzbare Fischbrutmenge verhältnismässig gering, weil die mit dem Füllwasser zugeführte Zooplankton Individienzahl niedrig ist. Aus den mit organischem Phosphorsäure-Ester behandelten Teichen kann der Cladocera-und Copepoda-Plankton entfernt werden und somit bietet sich die Möglichkeit zur Vermehrung des Rotatoria-Planktons und es kann abgewartet werden bis sich dieser massenhaft vermehrt. Das Einsetzen der Fischbrut kann eine Woche, oder sogar zehn Tage nach dem Anstau des TeicheB erfolg e nDer reiche Rotatoriabestand der Teiche sichert für die Fischbrut den idealen Start-Nährstoff. Die angewandte Chemikalienkonzentration übt keinen schädlichen Einfluss auf die Lebensfunktionen der Fischbrut aus. Die organischen Phosphorsäureester werden im Lobendwasser in einigen Tagen abgebaut und damit ist die Möglichkeit für die Neubevölkerung des CrustaceaPlanktons gegeben, der jetzt schon ein notwendiger und wichtiger Nährstoff für die heranwachsende Fischbrut ist. Durch Behandlung mit Chemikalien kann erreicht werden, (lass im Vorzüchtungsteich sich wieder Rotatorias vermehren, da nicht zu befürchten ist, dass Schädliche Copepodas vorherrschend werden. Hiermit bietet sich die Möglichkeit zur bedeutenden Erhöhung der auf die Flächeneinheit einsetzbaren Laichzahl. UIILMANN, Dietrich: Hydrobiologie. Ein Grundriss für Ingenieure und Naturwissenschaftler. — Reihe: „Einführung in die Hydrobiologie". Jena: VEB Gustav Fischer 1975. 345 oldal 141 ábrával, 16 táblával, 12 táblázattal. Egészvászonkötésben, ára 39,—M. A VEB Gustav Fischer kiadó „Bevezetés a hidrobiológiába" sorozata második köteteként jelent meg a mérnökök és természetkutatók számára készült hidrobiológia kézikönyv. A közismert Szerző célja a vízgazdálkodásban tevékenykedő mérnökök, valamint a jövendő szakemberek részére a legszükségesebb és korszerű alapismeretek összefoglalása, világos áttekintése volt. A mértéktartó terjedelem — 345 oldal —, a nagyon szép demonstratív ábrák, a jó táblázatok, grafikonok segítették a könyv íróját célja elérésében. Olyan sikerült munkát adott a gyakorlatban tevékenykedő szakemberek kezébe, amely valóban kézikönyv ós amely a mindennapi munkájukban nélkülözhetetlen. Azonban nem csupán a vízgazdálkodás szakemberei használhatják, hanem minden hidrobiológus is, sőt a felsőoktatásban az előadók és a hallgatók tankönyve lehet. Ezért melegen ajánlom a hazai szakemberek, hidrobiológusok figyelmébe Uhlmann professzor könyvét, aki a drezdai Technische Universität professzora. A könyv teljes elméleti vértezettséggel és a gyakorlat feladatainak egyidejű taglalásával ad tájékoztatást. Nem recepteket nyújt, hanem az összefüggésekre mutat rá, amelyeket figyelembe kell venni a telephelyek elosztásánál, a kapacitásra vonatkozó döntéseknél, a szenyvízkezeléseknél, a víznyerésekben, a mellékhatások elkerülésében. Különösen kiemeli a vízgazdálkodási berendezésekben végbemenő biokémiai folyamatokat, azok irányíthatóságát, a vízellátás előrejelzését, a nein kívánatos szervezetek kialakulásának a meggátlását, a környezetvédelmi szempontokat. A munka az ökológia és a limnológia gyakorlati jelentőségét igen szépen mutatja be. A munka a könyv végén található táblázati rész — itt mutatja meg a belvizekben legelterjedtebb ós leggyakoribb szervezetek válogatását —, valamint a 353 művet felsoroló irodalomjegyzék és a név- és tárgymutató nélkül 9 főfejezetre tagolódik. Az első a hidrobiológia objektumaival és a vízi szervezetek anyagcseréjével foglalkozik. A második tárgya a vízi szervezetek növekedési törvényszerűségei és a függése a környezettel. A harmadikban a belvizek benépesedéséről ós az életfeltételekről olvashatunk. A negyedik fejezet a biológiai öntisztulást ismerteti. Az ötödik címe: A víz mint biokémiai reaktor. A vízminőség előrejelzése. A hatodik fejezet a vizek terhelhetőségét vizsgálja. A hetedik: A víz mint nyílt rendszer. Visszahatás az áramlatokra. A károsult vízi ökoszisztémák „reparálása". A nyolcadikban a szennyvízkezelő berendezések szervezeteinek tevékenységéről olvashatunk. A kilencedikben a vízellátó berendezésekben található szervezetekről s azok hatásáról van szó. A könyvet a magyar elméleti ós alkalmazott hidrobiológia, limnológia szempontjából is nagy nyereségnek tartom s beszerzését ajánlom. Dr. Hortobágyi Tibor
