Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

4. szám - Dr.Lászlóffy Woldemár: Sajó Elemér születésének századik évforulójára

170 Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. SAJÓ ELEMÉR 1875—1934 Születésének századik évfordulójára LÁSZLÓFFY VV O L D E M Á R a műszaki tudományok doktora Sajó Elemért mint „újabb vízügyi politikánk" megalapozóját, az országos vízgazdálkodási keret­terv eló'futárjának szerzó'jét, szokták emlegetni. 1 Lampl Hugó, aki éveken át közvetlen munkatársa volt, a közelmúltban megjelent megindítóan meleg­hangú írásban áldozott emlékének: a kiváló mér­nököt és vezetőt állította elénk. 2 Pályám kezdeti szakaszában, közvetve és közvetlenül, én is kap­csolatba kerültem vele. Mélységesen tiszteltem sőt csodáltam. Sajó Elemérnek, az embernek, szeretnék néhány sorban emléket állítani. Mindössze négy évig, 1930—34 közt állott a vízügyi szolgálat élén. Mégis ugyanúgy tekintünk rá vissza, mint nagynevű elődjére, Kvassay Jenőre, akinek negyven esztendő adatott arra, hogy az 1879-ben megszervezett kultúrmérnöki intézmény­ből kiindulva, kezdettől végig vezetőként, a víz­ügyi műszaki államigazgatás hatalmas szervezetét kiépítse. Sajó Elemér 1875. szeptember 9-én Budapesten született. Édesapja, Sajó Károly (1851—1939) gimnáziumi tanár, a rovartan jeles művelője volt. Édesanyja, Kvassay Ilona (1852—1908) annak a a Kvassay Jenőnek a húga, aki a magyar kultúr­mérnöki szolgálatot 1879-ben megszervezte és az Országos Vízépítési Igazgatóság főnöke lett. Bizonyos, hogy mikor Sajó Elemér a budapesti Barcsay utcai gimnáziumban 1893-ban megszerzett érettségi bizonyítvánnyal a kezében a műegyetemre beiratkozott, nagybátyjának példája állott előtte. De már nem az ifjúság képzeletvilágát jobban meg­ragadó gépészmérnöki karra jelentkezett, mint a maga idején amaz, hanem a mérnöki kart válasz­totta: kultúrmérnök akart lenni. Része lehetett ebben az őrszentmiklósi családi birtokon „föld­közelben" töltött gyermekéveknek is, de főként a talajjavítás terén elért nagyszerű eredmények­ről szóló beszámolóknak, amelyeket a nagyszülői házban a fiatal diák nagybátyja szájából hallha­tott. * Műegyetemi tanulmányait 1897-ben végezte be. 3 Elhelyezkedési gondja akkoriban, a gazdasági élet rohamos fejlődése idején, egyetlen mérnöknek sem volt, de legkevésbé egy Kvassay Jenő unoka­öccsének. De Sajó nem élt vissza helyzeti előnyé­vel. Nem ragaszkodott a fővároshoz (mint manap­ság a végzősök nagy része), hanem éppen ellen­kezőleg : a gyakorlatszerzés érdekében vállalva 1 Károlyi Zsigmond: A magyar vízi munkálatok tör­ténete. Lásd: A magyar vízszabályozás története. (Szer­kesztette Ihrig Dénes.) Budapest, OVH, 1973. 143. lap. 2 Vízügyi Közlemények, 1969. évi 4. szám, 427 — 434. lap. 3 1897 jún. 14-éről keltezett mérnöki oklevelének szá­ma: 1389. a vidéki élet keserveit, a Ferenc-csatorna kiren­deltséghez kérte beosztását. Ott még részt vehetett az ország ezidőtájt legnagyobb, és hazánkban újszerű, vízépítési alkotásának, a csatorna tiszai torkolatának áthelyezésével kapcsolatban épült óbecsei kettős hajózsilipnek a befejező munkálatai­ban. Ez után újabb nagy építkezéshez ment át: az Alsó­Bega csatornázásához. A folyószakasz két vízlépcsőjének — a bégatoroki és az écskai zsilip és duzzasztómű — építésénél szerzett tapaszta­latait 1906-tól a Soroksári Duna-ág rendezésénél hasznosította. A felső torkolati (ma Kvassay-) zsilip építésének előkészítése, és ezzel kapcsolat­ban a vízügyi szolgálat cementkísérleti és anyag­vizsgáló állomásának létesítése (1911) itteni mű­ködésének csak a kezdetét jelentette. Rövidesen a Duna-ág munkálatait irányító kirendeltség mo­torja — Lampl Hugó szerint a hivatal „tulajdon­képpeni főnöke" — lett, aki a vízügyi szolgálatnak kitűnő tervező és építő gárdát nevelt. Mikor aztán a I. világháború utolsó szakaszában nyomasztó nehézségeket jelentett a dunai víziút és a vasút közötti korszerű kapcsolat hiánya, és a kormány végre napirendre tűzte a budapesti kikötő évek óta vajúdó ügyét, a Kikötőépítési Igazgatóság veze­tésére, amely a Soroksári Duna-ág munkálatainak folytatását is átvette, Sajó Elemér kapott meg­bízást. Személyes érdeme volt, hogy bár az épít­kezést két alkalommal is a teljes munkabeszün­tetés veszélye fenyegette, sikerült az illetékeseket elhatározásuk megmásítására rávenni. 1921 nyarán a minisztertanács életre hívta a budapesti keres­kedelmi és ipari kikötő kormánybiztosságát, amely dr. Zielinski Szilárd műegyetemi tanár, kormány­biztos vezetésével megvalósította a Sajó Elemér elgondolása szerint kidolgozott terveket. A kikötő megnyitása után, 1928 őszétől, új feladatok vártak Sajóra. Berendelték a földmű­velésügyi minisztériumba, ahol előbb a Balaton kerületi felügyelője, és — mint a diplomácia akkori hivatalos nyelvének kitűnő ismerője, — a nemzet­közi vízügyek előadója lett, majd 1930-ban át­vette a vízügyi műszaki főosztály vezetését. Szolgálati idejének lejárta közeledvén, 1934 tavaszán kötelességszerűen beadta nyugdíjazás iránti kérelmét, de még a miniszter döntése előtt, hivatali íróasztalánál agyvérzés érte. Féloldali bénulással vitték kórházba. A nyár, az őrszent­miklósi pihenés már-már tartós javulással kecseg­tetett, mikor szeptember 24-én egy második agy­vérzés kioltotta életét. * Sajó Elemér kétségtelenül szép pályafutása magában tekintve nem rendkívüli, és nem tenné személyét emlékezetessé. Voltak a vízügyi szol-

Next

/
Thumbnails
Contents