Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
4. szám - Dr.Lászlóffy Woldemár: Sajó Elemér születésének századik évforulójára
Dr. Lászlói fy W.: Sajó Elemér Hidrológiai Közlöny 1976. 4. sz. 157 gálatnak Kvassay után más jeles vezetői is, és a miniszteri osztályfőnöki rangot is elérték többen. Sajó Elemért azonban különleges személyi értékei magasan föléjük emelik. Erről tanúskodnak mind saját írásai, mind munkatársainak visszaemlékezései. Minden esetre átlagon messze felüli mérnök volt. Egykori munkatársa, Lampl Hugó, különösen a budapesti kikötő keret-tervét dicséri, amelyet Sajó ,,főként arra ügyelve (dolgozott ki), hogy a jövőben a kikötő célszerű fejlesztésének lehetősége biztosítva legyen", és megállapítja, hogy „mikor kereken 40 év múlva, 1958 végén, elkészült a jövő kikötőjének távlati terve, nem kellett egyetlen régi építményt sem elbontani azért, mert nem illett belé a tervbe". Hangsúlyozza Lampl Sajónak a vízépítési technológia állandó fejlesztésére, „minden újabb építőanyag, építési módszer, vagy bármilyen korszerű berendezés és eljárás alkalmazásba vételére, és kísérleteknek haladó szellemben való elvégzésére ösztönző hajlamát" is. Meg is nevezi, hogy Sajó hozta be az országba az első Wolfsholz-féle cement besajtoló berendezést, elsőként épített hengerelt vasszádpallókból partfalat, a tassi hajózsilip alapozásánál ő kezdeményezte a a talajvízszint-süllyesztés és az öntött beton alkalmazását, és vezette be az öntőtorony használatát. De nemcsak átvette a külföld eredményeit. Maga is kutatott. Első szakirodalmi munkája (Kamarazsilipek kövezett kamarákkal, 1904) önálló megállapításokat tartalmaz. A belvízlevezető zsilipek megrepedésének megelőzéséről készült tanulmányában (1916) az égető kérdés végleges megoldását adta. Kutató munkájáról tanúskodik az általa szervezett anyagvizsgálati állomáson folytatott kísérletek eredményeit ismertető, Lampl Hugóval közösen írott könyvük, „A beton", amelyet a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet aranyéremmel tüntetett ki, továbbá a helyes betonkeveréssel foglalkozó útmutatók is (1914). Említsük meg végül a Kvassay-zsilip bejárati csatornájának kialakítására vonatkozó, a Soroksári Duna-ágban 1908-ban végrehajtott vontatási kísérleteket, amelyeknek emlékét a VITUKI vízépítési laboratóriumának bejáratánál levő mozaik örökítette meg. A felsoroltak ellenére Sajó semmiképppen sem volt szemellenzős mérnök. Tudta, hogy a műszaki alkotás sohasem öncélú: a gazdasági fejlődést kell szolgálnia. A víziutakkal való szoros kapcsolata — Ferenc-csatorna, Bega-csatornázás, Soroksári Duna-ág — indította „Víziutak és vasutak hazánkban és a külföldön" című feltűnést keltett közgazdasági tárgyú könyvének megírására (1909). A Soroksári Duna-ág vízierejének kihasználását sürgető írása (1910) ugyancsak közgazdasági jellegű. Gazdaságpolitikai megfontolások szövik át az 1931-ben megjelent „Emlékirat"-ot, valamint a megbízása alapján, ill. szerkesztésében készült vízügyi kiadványsorozat egyes köteteihez írott bevezető tanulmányait. Utolsó, halála után megjelent munkái is gazdasági célt, a víziutak fejlesztését szolgálják. Sajó Elemér született vezető egyéniség volt. Ha már a Soroksári Duna-ág rendezési munkálatainak kirendeltségénél, beosztottként, valóságos motorja volt hivatalának, még inkább az volt a vízügyi műszaki főosztály élén. Tudatosan készült erre a vezetői feladatára 4, és jellemző, hogy épp úgy, ahogyan néhány évtizeddel korábban nagybátyja „Emlékirat vízszabályozásaink ügyében" (Budapest, 1888) címen foglalta össze a szolgálat előtt álló feladatokat, ő is „Emlékirat" címet adott programjának. Noha a legnehezebb időkben került az élre, — az ország a gazdasági válság mélypontján volt és a tétlenségben tespedő kormányzat valamilyen csodás fordulattól várta a kiutat Sajó hitte és vallotta, hogy minden hullámvölgyre felemelkedés következik, fel kell tehát készülni rá, hogy ha a hullám jön, felkapaszkodhassunk a hátára. Emlékiratában nem festett álomképeket, hanem józan közgazdasági alátámasztással jelölte ki a haladás útjait: az adott helyzetben a szellemi felkészülésre vetette a súlvt. Buzdító szavával és főként példájával, anyagi ösztönzők híján is mozgósítani tudta a vízügyi szolgálat tagjainak minden szellemi erejét. Fejlesztési javaslatokra kiirt pályázatokkal a szolgálat minden tagjának megadta a lehetőséget elgondolásainak közlésére, vagyis az általában uralkodó tekintélyi kormányzást igazi demokráciával váltotta fel, és egyúttal megkereste a fiatalok közt a jövő embereit. Vízügyi Lapszemle alapításával folyamatos önművelésre serkentette mérnökeit, és szegényes szakirodalmunk fejlesztése érdekében kibővítette a Vízügyi Közlemények lapterjedelmét. A dokumentáció jelentőségének felismerése vezette arra, hogy a folyóiratot idegen nyelvű összefoglalásokkal kiegészítve a nemzetközi kiadványcsere szolgálatába állítsa, és ezen a réven mérnökei számára devizaáldozat nélkül biztosítsa a külföldi szakirodalom legfrissebb termékeinek megismerését. A kiadvány-csere meglepő sikerrel járt. A beérkezett műveknek a Közleményekben megjelent ismertetése még az üzleti alapon álló kiadó-vállalatokat is támpéldányok küldésére indította. A tudományos körök érdeklődésének jele pedig a külföldi recenziók növekvő száma volt. A szakmai referáló lapok és lapszemlék élénk figyelemmel kísérték a Vízügyi Közleményeket: bekapcsolódtunk a nemzetközi szakirodalom áramkörébe. A nemzetközi kapcsolatok kiépítését minden nehézség ellenére külföldi tanulmányul a/kai is segítette Sajó, és a kiküldetésükből visszatérőket a megismert ország vízügyeinek folyamatos figyelemmel kísérésével, különösen pedig a személyes kapcsolatok ápolásával bízta meg. így lett Kun László a francia, Szilágyi Gyula az amerikai, Németh Endre az olasz, Dévény István az osztrák vízügyek előadója. A szervezett dokumentáció segítette Sajót abban, hogy elgondolásainak meg'• 1933 februárjában kelt, fiaihoz intézett intelmeiben, — saját szavai szerint „szellemi és erkölcsi végrendeletében" — olvastam (a Család szíves engedelmével, amiért e helyen is őszinte köszönetet mondok): „még műegyetemi hallgató koromban kitűztem (célul, hogy) igyekszem a (Kvassay) Jenő bácsi által végrehajtott nagy, országos jelentőségű munkát, mint majdan az ő utóda az ország javára továbbfejleszteni".
