Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

4. szám - Ihrig Dénes: Kvassay Jenő mint vízimérnök

154 Hidrológiai Közlöny 1976. 4. sz. Ihrig D.: Kvassay Jenő mérnöki szervező munkának megismerése végett szükségesnek látszik, ha csak egy pillantásra is, áttekintjük a könyvnek tartalmát és alapgondolatát. A könyv 1880—1882-ben két kötetben jelent meg, melyek közül előbb a 2. kötet, a ,,mezőgazdasági rész" és utóbb az 1. kötet a „technikai rész"

1 jött ki a nyomdából. Kvassay Jenő indokolása szerint azért, mert az előbbi iránt a szükség és érdeklődés nagyobb mértékben jelentkezett, az utóbbi részt pedig, melyet előbb írt meg, több tekintetben bővíteni, kiegészíteni kívánta, tekintettel azokra a megjegyzésekre is, melyeket az akadémiai pályázat bírálói nyilvánítottak. A ,,technikai rész" legsajátosabb részei a földalatti vizekről, a hidrológiáról, a folyóvizek mozgás-törvényszerűségeiről, természetéről, szabályozásáról, az áradásokról és a csatornákról szóló fejezetek. Ezek — mint szerző az előszavában írja — ilyen összefoglalásban és előadásban még eddig egy szakmunkában sem jelentek meg. A ,,mezőgazdasági rész" pedig a vízügyi-műszaki munkák mezőgazdasághoz legközelebb álló és vele a legszorosabban összefüggő vízrendezési munkákat tartalmazza; így főbb fejezeteiben a nagyobb mocsarak, majd a kisebb területek lecsapolását, az öntözés előkészítő munkáit, a rétek, valamint a szántóföldek öntözéseit, az öntözési tervek foganatosítását, az alagcsövezés és az öntözés összekapcsolását, az esővizek hasznosítását, az iszapolás és sankolás munkáját, valamint a hasonló vízrendezési ós vízhasznosítási munkákat tárgyalja. Kvassayt ezen munkájának megírásakor az az elv vezette, melyet a könyv 2. kötetének előszavában eképpen fogalmazott meg: „Minden földjavításhoz három társadalmi tényező közreműködése szükséges, úgymint a mérnöké, a gazdáé és az államférf ié', az első a berendezést tervezi és foganatosítja, a második azt fenntartja és hasznosítja, az államférfi pedig célszerű törvények és üdvös intézmények életbeléptetésével a földjavítások minél nagyobb elterjedését lehetővé teszi." Kvassay életének második szakaszában a további szakmai informáló és szervező irodalmi munkák ezekre a vízimérnöki munkákra vonatkoztak. (A hazai öntözések; A lakóházak, gazdasági épületek, belsőségek ós községek kiszárítása aJagcsövezés útján; Az Alföld öntözéséről; Gazdasági mérnöki munkálatok Szepességben; A rétek lecsapolása; Lecsapolások és öntözések Somogyban; Nógrádi talajjavítások; Olaszországi öntözések és talajjavítások stb.) De mindezeken túl is terjedt már a gondolata, mikor 1885-ben lefordította de Lagrené.: „A hajózás szárazföldi vizeken" című munkáját. Ez a fordítás már a jövő vízimérnöki munkáinak előhírnöke. A kultúrmérnöki szervező és vezető munkának, valamint a jól képzett mérnökök számának és munkájuk eredményeinek növekedését az általa évenként készített és kiadott jelentések hűen mutatják. Míg a szolgálat első évében, 1879-ben négy mérnök kezdte meg a munkákat, addig az ötödik évében, 1883-ban 23 mérnök és 27 rétmester, a tizedik évében, 1888-ban pedig már 34 mérnök és 52 rétmester végezte azokat. Ekkor már az Országos Kultúrmérnöki Hivatalnak 8 kerületi hivatala volt (1914-ben, az első világháború kitörése előtt már 19 hivatallal és 95 mérnökkel rendelkezett), és irányításuk alatt 57 vízrendező társulat is működött. Kvassay Jenő vezetésének ideje — 1879-től az 1918-ig tartó 40 év — alatt a Hivatal elvégzett munkája kereken: 1 425 000 kh-at érintő lecsapolás, 46 000 kh alagcsövezés, 27 000 kh öntözés, vagyis összesen kereken 1,5 millió kh területet érintő vízrendezés és vízhasznosítás, melynek földmunkája 79,5 millió m

3 volt. Kvassay a munkálatok megindítása után jól látta, hogy törvényes intézkedések híján a munka során előtérbe jönnek a vízjogi nehézségek is. Ezért már 1879-ben tanulmányt készített ,, Vízjogi tanulmányok" címen, majd megkezdi a magyar vízjogi törvény előkészítő munkáját, aminek eredménye az 1885. évi XXIII. tc., a vízjogi törvény lett. E törvény alapján újból megszervezi a kultúrmérnöki munkát és a végrehajtásához elkészíti az ,,Általános rendelet"-et. Majd az 1888-ban felállított Halászati Felügyelőség és az 1890-ben létesített Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat is az Országos Kultúrmérnöki Hivatal része lesz. 1879—1889 közötti időben, 11 év alatt, tehát a kultúrmérnöki intézmény munkája és szervezete teljesen kifejlődött, 1889-ben pedig, mikor az ország külön Földművelésügyi Minisztériumot állított fel, az összes vízügyeket ennek keretében Országos Vízépítő és Talajjavító Hivatal névvel egyesítették. A földművelésügyi miniszter ennek a Hivatalnak vezetésével Kvassay Jenőt bízta meg. Ezzel Kvassay életének és vízimérnöki munkájának abba a harmadik szakaszába érkezett, amikor az I. világháború előtti Magyarország 283 000 km

2 területére kiterjedő összes, teljes körű és modern vízgazdálkodási munkák tervezése, szervezése, irányítása és végrehajtása lett a feladat. A kultúrmérnöki munkákon kívül kezébe veszi a folyamszabályozás és az árvízmentesítés irányítását és igazgatását. A folyamszabályozásokkal kapcsolatban kortársa, Udránszky József jegyezte fel róla: „Működése itt is korszakot jelent, amennyiben a merev, az ún. matematikai vízépítők iskolája helyett a folyóvizek természetének megfelelő szabályozó rendszert igyekszik érvényre juttatni". Ez irodalmi munkáiban is megnyilvánult. 1888-ban megírta a „Csekélyvizű folyók szabályozása" című munkáját, melyet a Magyar Tudományos Akadémia 1000 forintos pályadíjjal tüntetett ki, majd kiadja „Emlékirat vízszabályozásaink ügyében" című kis füzetét. A folyószabályozással párhuzamosan az árvízvédelem ügyét is rendezni kívánta. Először összeállíttatja az árvízvédelemre vonatkozó statisztikai adatokat, majd tanulmányainak egész sorával (mint Gátszakadások körüli eljárás; Árvédelelm töltésépítés és fenntartás; Az árvédelmi készültség A védgátak befolyása az árvizek magasságára; A hazai szivattyútelepek stb.) segíti és irányítja az árvízvédelem fejlesztését. Ugyanebben az időben jelenik meg a vízszabályozási és talajjavítási hitel törvényhozási rendezésére vonatkozó tanulmánya is, mellyel az említett vizimunkálatok anyagi jövőjét kívánta biztosítani. Mikor az Országos Vízépítő és Talajjavító Hivatal 1899-ben, 10 év múltán Országos Vízépítési Igazgatósággá alakul át, Kvassay már nagyvonalú vízgazdálkodási politikával vezeti a munkát tovább. Ennek ismertetése meghaladná megemlékezésem célját, mely Kvassay Jenőnek, mint vízimérnöknek emlékét kívánta felidézni. Vízgazdálkodási politikájának méltatását más tanulmányok tárják