Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

12. szám - Markó Elek: A Sió torkolati mű

Marko E.: A Sió torkolati mű Hidrológiai Közlöny 1975. 12. sz. 573 letve felhívják a figyelmet azok helyesbítésének szükségességére. A tanulmány alapján szintezési gombokat, furatos falicsapokat, mérőrudakat, lap­vízmércéket, piezométer kutakat, vízszintes mérő­pontokat és termisztoros hőmérőket építettek be a torkolati mű jellemző helyein. A mérések adataiból például meg lehetett állapítani, hogy a műtárgy alsó főjének süllyedése a számított értéknek mint­egy harmadát tette ki. A torkolati mű ellenőrző méréseit a jövőben is rendszeresen végezni fogják. A kiviteli tervek elkészítése után meg kellett ter­vezni a torkolati mű ideiglenes üzemi rendjét. A hidrológiai adatokból számíthatóan a Sió csa­torna 1%-os valószínűségi vízhozama 224 m 3/s 10%-os valószínűségi vízhozama 156 m 3/s közepes valószínűségi vízhozama 21 m 3/s közepes kis vízhozama 3 m 3/s . A tartós duzzasztási szintnél (87,50 m) alacso­nyabb dunai vízállás esetén a torkolati mű a duz­zasztó szerepét tölti be. A duzzasztási szintet úgy állapították meg, hogy a mezőgazdaságot ne érje károsodás. Ilyenkor a Sió vizeinek lebocsájtása 140 m 3/s-os vízhozamig a leeresztő zsilipen, illetve az egészen kis vízhozamoké a déli pillérbe beépített angolnafogón keresztül történik. Ha 140 m 3/s-nél nagyobb vízhozam érkezik, akkor a hajózsilipet is fel kell használni a víz levezetésére. Amikor a Duna vízállása a duzzasztási szintnél magasabb, a duz­zasztómű elzárószerkezetét teljesen ki kell emelni. Téli időszakban — tenyészidőn kívül — a duzzasz­tási szintet a 88,50 m-es szinten kell tartani, a hajózsilip kamrában ugyancsak, lesüllyesztett me­rülőkapuval. Dunai jeges árvíz idején a torkolati mű árvízkapuként működik. Az ideiglenes üzemelési utasítás fentieken kívül tartalmazza az acélszerkezetek, mozgatóberendezé­sek, valamint a villamos vezénylő, észlelő és jelző berendezések üzemelési rendjét is. Kivitelezés A torkolati mű kivitelezési munkái az árvízvé­delmi töltések építésével kezdődött el 1968 tava­szán. A Gemenci Erdőgazdaság a nyomvonalakon 5500 fát vágott ki és a Vízügyi Szolgálat kivitelező részlegei nyolc ütemben készítették el a gyökerek­kel átszőtt talajon a töltéseket. A töltésépítéshez szükséges földet dömperekkel szállították a 2 km távolságban nyitott anyagnyerőhelyekről. Az árvíz­védelmi töltések egy részén vízzáró burkolattal el­látott üzemi utat épített az egyik fővállalkozó, a Tolnamegyei Állami Építőipari Vállalat. A torko­lati műtárgy munkagödrét és felvonulási területét 1969-ben alakították ki, ugyanekkor készült el a lakótelep is a vízellátással és csatornázással együtt. Az iszapos-finomhomokos, talajszerkezet miatt a munkagödör rézsűinek egy részét burkolni kellett. Elkészült a 49 db 0 280 mm-es szűrőzött csőkút, a gyűjtő csővezeték rendszer és a vízhozammérő mű­tárgy. A kutakba nyugatnémet gyártmányú EMU KD 38 típusú, <2 = 700 l/p kapacitású W = 35 m emelési magasságú búvárszivattyúkat szereltek. A talajvízszintsüllyesztés 1970 januárjában kezdő­dött el és 1973 januárjában fejeződött be. 1970-ben átlagosan 33, 1971-ben 28, 1972-ben 22 kút üzemelt. Hazánkban ez volt az első mélykutas talajvízszint­süllyesztés, melyet önálló megoldásként alkalmaz­tak. A kivitelezés másik fővállalkozója a Ganz­MÁVAG 1972 tavaszán kezdte el az acélszerkeze­tek szerelését. 1973 nyarán az osztrák cégek és a VERTESZ elvégezték a mozgatóberendezések ösz­szes technológiai és villamos szerelési munkáit. Ezután került sor a száraz és vizes próbákra, vala­mint a beszabályozási műveletekre. Október végén megindult a hajóforgalom az új mederben. A mun­kák során 1,5 millió m 3 földet mozgattak meg, 22 ezer m 3 vasbeton szerkezetet készítettek el és 570 t acélszerkezetet építettek be a torkolati műbe. A mintegy 350 millió Ft értékű vízügyi beruhá­zás nagymértékben járul hozzá az érintett terület komplex vízgazdálkodási tervéhez. Tervezési, kivitelezési és üzemelési tapasztalatok Célszerű összefoglalni azokat a legfontosabb ta­pasztalatokat, melyeket a soronkövetkező mély­építési munkáknál hasznosítani lehet. — a talaj vízszintsüllyesztés 3 éves üzemében a má­sodik év után több csőkút réz szitaszövete be­szakadt, mert a nagymennyiségű, talajvízből ki­vált, vasoxid eltömte és korrodálta az anyagot. A tervben előírt tartalék kutak üzemére tehát szükség volt. Nagyobb volumenű mélyépítési munkák víztelenítési berendezésénél tartalékról kell gondoskodni. — a munkahelyet az energiahálózat adottságai miatt csak egy irányból lehetett szabadvezeték ­kell megközelítem. A gyakorlati áramkimaradás következtében a szivattyúk üzeme hirtelen leállt és vízlengési jelenség lépett fel annak ellenére, hogy légbeszívó szelepeket terveztek be a gyűj­tőcsövek jellemző pontjain. A tartalék áramfor­rásként létesített Diesel áramfejlesztők azon­nali üzeme sem volt képes az áramkimaradást megakadályozni. A hirtelen jelentkező víz­nyomás emelkedés szintén hozzájárult a szűrők rongálódásához. Ha mód lett volna kétoldalú energiaellátásra, akkor az üzemzavarok nagy többségét ki lehetett volna zárni. — a tervezés során a gondosan egyeztetett orga­nizációs tervekhez képest a fővállalkozóknál az építkezés ütemében lemaradás jelentkezett, ezért a munkagödörbe több lejáró rámpát kellett me­net közben tervezni és építeni. A közlekedést ekkor viszont a víztelenítőrendszer gyűjtő csö­vei akadályozták, ezért azokat többször ki kel­lett váltani. — a tartósan alacsony talajvízszint hatására a le­szívott vízfelület jelentékenyen kiterjedt és ezért a felső ós alsó várakozótér föld, burkolat és betonmunkáit száraz munkatérben lehetett elvé­gezni. Ez a pozitív jelenség, mely a munkák minőségének javulását jelentette, ismét befo­lyásolta az ütemtervet, mert egyes munkafá­zisok határidejét módosítani kellett. Olyan idő­pontokban került például földvisszatöltésekre sor, amihez a csőkutak levágásának, illetve fel­magasításának tervével esetenként alkalmaz­kodni kellett.

Next

/
Thumbnails
Contents