Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

11. szám - Beszámló a Magyar Hidrológiai Társaság 1975. április 28-án Gyulán tartott évzáró közgyűléséről

518 Hidrológiai Közlöny 1975. 11. sz. Beszámoló a MHT közgyűléséről csatornázásra 405 millió forintot. Sajnos a szépen működő Hivatalt az akkori vezetők rövidlátása 1950-ben megszüntette, s az országos vízgazdálkodás ismét több tárca keretében oszlott meg s nem volt egységes irányítás. Társasagunk ismét elkezdhette a harcot egy központi szerv felállításáért. A harcot három év után siker koronázta, mert végre megalakult 1953 őszén az Országos Vízügyi Főigazgatóság s ezzel az ország vízügyei, a vízgazdálkodás egy legfelső összefogó szerv irányítása alá került. A Főigazgatóság felismeri a tarthatatlan helyzetet és 1957-től megindul az ivóvízellátás-csatornázás mind nagyobb mértékű fejlesztése. Ennek kapcsán a beruházás ötéves tervenként egyre nő és a IV. ötéves terven már 17,8 milliárd forintot fordítanak ivóvízellátásra és csatornázásra. Az V. ötéves tervben az előzetes tervek szerint a beruházás 33 milliárd forint lesz. Természetesen ennek a nagy erőfeszítésnek meg is lett az eredménye. Ma már az összes — a felszabadulás után lényegesen megnövekedett városaink száma — 87 városunk és kereken 1000 községünk vezetékes vízzel van ellátva. Lényegében ez annyit jelent más bontásban, hogy a városi lakosság 85%-a és a községek lakosságának 30%-a részesül vezetékes vízellátásban. Az előirányzott terv szerint 1985-re az ország összlakosságának 85%-a lesz vízvezetékkel és 60%-a csatornázással ellátva. Ma már nincs olyan falu, település az országban ahol legalább jó ivóvizet adó artézi kút, illetve kutak ne lennének, melyeknek száma ma már az országban kereken 50 000. Az OVH szervezetileg is összefogja a kérdést, 1961-ben megalakítja a Víz- és Csatornamű Vállalatokat, kifejleszti a regionális vízellátási rendszereket — ma már 9 ilyen működik — a legfontosabb ipari központokban s a Balaton és Velencei-tó mentén. Társaságunk továbbra is mindenben iparkodott segítségére lenni az állami vezetésnek s egymásután rendezi főleg a vízzel legrosszabbul ellátott vidékeken — Balaton, Miskolc, Salgótarján, Debrecen, Pécs, Eger, Győr, Sopron, Dunaújváros — vízellátási ankétjait, melyeken társadalmi — szakmai úton iparkodott előkészíteni a legoptimálisabb megoldásokat. Az OVH és vele mindig a legszorosabban együttműködve Társaságunk is mindent megtett a vízgazdálkodás többi szakágazatainak a fejlesztése érdekében. Szabad legyen erre vonatkozólag is 30 év alatti fejlődésünkre egy-két példát még felhoznom. A mezőgazdasági vízhasznosítás területén legfontosabb volt az öntözés nagymértékű fejlesztése. A felszabadulás előtt országunkban kereken 26 000 ha terület volt öntözésre berendezve. 1950ben elkezdődik és 1956-ban elkészül a tiszalöki vízlépcső, s 1960-ban már 140 000 ha terület volt öntözésre berendezve, s ebből 95 000 ha-on valóban folyt öntözés. 1975-ben már 440 000 ha terület van berendezve öntözésre, mely nagyrészt a kiskörei vízlépcső és a kapcsolódó öntöző csatornák megvalósulásának köszönhető. Társaságunk szinte minden megmozdulásán ankétok — Debrecen, Szolnok, Szeged — vitaülések, tanulmányutakon keresztül kereste azokat a műszaki-tudományos problémamegoldásokat amelyek a feltétlenül helyes és célszerű öntözés fejlesztését biztonságosan és megalapozottan tudják megoldani. Társaságunk fontos és állandó feladatának tekintette a vizek kártételei elleni küzdelmet, számos vitaülésen, munkabizottságban, esetenként ankétokon és nagyrendezvényeken tárgyalta ezeket a kérdéseket. Ezért örülünk annak, hogy jelentős mértékben fejlődött a vízkár elhárítás. A főművek az átlagos tavaszi belvizeket, a korábbi 32 nappal szemben 19 nap alatt vezetik le. A hegy- és dombvidéki területeken megindult a komplex vízrendezés. Számottevően fejlődött az árvízvédelem. A fejlesztés során az árvízvédelmi vonalak olyan fokú megerősítése fejeződik be még ebben az esztendőben, hogy a megerősített szakaszok átlagosan 100 évenként egyszer előforduló árvizek ellen is védőképesek legyenek. Társaságunk általában helyesen ismerte fel éppen komplexitása folytán azokat a népgazdaságilag fontos, súlyponti kérdéseket, amelyek egy-egy táj vagy éppen az egész ország szempontjából fontosak voltak, de amelyek még akkor nem értek meg az állami ügyintézés kereteiben való beillesztésre. Idősebb tagtársaink jól emlékeznek még az 1950ben kezdődött balatoni ankét sorozatunkra, amelyen magas tudományos színvonalon sokszor 400—500 szakember jelenlétében élénk viták, alaposan átgondolt építő határozatok között vizsgáltuk meg Hazánk e gyöngyszemének múltját, jelenét és vázoltuk fel kívánatos jövőjét. Majd egy évtizedig kellett évente egyre messzebb hangzó módon hirdetni a Balaton védelmének és fejlesztésének alapvető szempontjait, amíg megérett a helyzet arra, hogy létrehozzák a Balatoni Intéző Bizottságot és ezzel lényegében az állam vegye kezébe a Balatonfejlesztés további sorsát. Igaz ugyan, hogy e Bizottságból Társaságunkat kifelejtették, de mindennél nagyobb elégtétel számunkra az, hogy 20 év távlatában is még azokat a feladatokat valósítják meg, amelyeket Társaságunk balatoni ankétjain megjelölt. Jelentőségében talán kisebb, de éppen nemzetközi helyzete miatt még a Balatonnál is érzékenyebb probléma a Fertő-tó kérdése, amellyel ugyancsak Társaságunk szakemberei kezdtek először foglalkozni. Ma már mintegy másfél évtized szorgalmas munkájának távlatából nem vitás, hogy az a kevés eredmény, amit eddig a tóval kapcsolatban elérni sikerült elsősorban és döntően Társaságunk aktív tagjainak fáradságot nem ismerő munkája nyomán született. Folytatnám a vízgazdálkodásban elért hatalmas eredmények felsorolását, de elegendő lesz talán még kiemelnem a következőket: Kedves Tagtársaim! A vízügyi szolgálat ma már önálló népgazdasági ágazatként végzi egyre növekvő feladatait. Beruházásai hatalmas mértékben növekszenek. A vízgazdálkodás fejlesztésére fordított beruházások mértéke a IV. ötéves tervben a népgazdaság