Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
9. szám - Dr. Csanády Mihály–Dr. Deák Zsuzsanna: Biológiai szennyvíztisztító berendezések hatásfokának értékelése
414 Hidrológiai Közlöny 1975. 9. sz. Dr. Csanády M.—dr. Deák Zs.: Biológiai szennyvíztisztító rendszerek ami csak részben magyarázható azzal, hogy a vizsgált csepegtetőtestes berendezéseket az átlagosnál valamivel töményebb szennyvíz terheli. Az eleveniszapos rendszer általában jobb szervesanyag lebontási hatásfokot mutat, a százalékos hatásfok számértéke csak ott kicsi, ahol a szennyvíz a szokásosnál hígabb (E és I). Feltűnően kedvező eredményeket mutat a visontai oxidációs árok (J). Itt a szennyvíz kissé híg volta (kedvező abszolút értékek a tisztított szennyvízben) ellenére a százalékos hatásfok is igen jó. A kétféle módszerrel mért kémiai oxigénigényben kifejezett hatásfok értékeket összehasonlítva látható, hogy a kromátos oxigénigénnyel mért százalékos hatásfok általában kissé jobb a permanganátosnál. Fordított irányú eltérés csak elvétve fordult elő, de ez vagy nagyon kicsi volt (C), vagy meghatározott oka van (H). Ez utóbbi esetben ugyanis a fentebb már említett iszapelúszás okozta a kromátos oxigénigény megemelkedését, a K(Mihatásfok romlását. Egyébként a kétféle hatásfok eltérése általában nem nagy, például 77% KOI p hatásfoknak többnyire 79—81% KOI* hatásfok felel meg. Ez az utóbbi megállapítás is természetesen csak háztartási jellegű, ipari szennyvíztől mentes szennyvízre igaz. A kétféle KOI érték arányát az ipari szennyezések (még a jól tisztítható, például élelmiszeripari szennyvizek is) lényegesen megváltoztatják. Ipari szennyvízzel kevert városi szennyvizek esetében ezért óvatosan kell értékelni, csak az adott szennyvíz esetében megállapított összefüggésekre, ill. arányokra szabad támaszkodni. A biokémiai oxigénigénnyel (BOI 5) mért hatásfok biológiai tisztítás esetén mindig lényegesen jobb a KOI hatásfoknál. Ez annyiban érthető, hogy a biológiai tisztítás során a biológiailag bontható (tehát BOI-vel mérhető) anyagok nagyobb mértékben távolíthatók el, mint az összes szervesanyag. Házi szennyvizek esetében jól működő tisztítóberendezésekkel közepes szennyezettségű szennyvízzel elérhető 80—82%-os KOI hatásfoknak kb. 88—95% BOI hatásfok felel meg. Ez természetesen csak tájékoztató adat, mivel BOI-t KOI-re (vagy fordítva) átszámítani elvileg nem lehetséges. Ammónia. A szervesanyag-tartalom komolvabb mértékű oxidatív lebontásával általában együttjár a nitrifikáció is, az ammónia (helyesebben ammóniumvegyületek) biokémiai oxidációja nitriten keresztül nitráttá. Ezt legegyszerűbben az ammóniatartalom százalékos csökkenésével mérhetjük. (A nitrifikáció tényleges értéke ennél általában nagyobb, mivel a fehérjékben kötött nitrogén egy része is ammóniává alakul a tisztítás során.) Ammónia-eltávolítási hatásfok szempontjából a vizsgált berendezések lényegesen eltérnek egymástól. A leggyengébb eredményt a hagyományos eleveniszapos rendszerhez sorolt telepek (22—40%) mutatják; kedvezőbb eredményt adnak a csepegtetőtestes (65—86%); míg a teljesoxidációs eleveniszapos rendszer egyes berendezéseinek hatásfoka igen jó volt (Ferihegy 90, Hajdúszoboszló 91%). A két oxidációs árok közül Visontán (J) a gyengébb érték azzal függ össze, hogy a berendezés néhány vizsgálat alkalmával nem a teljesoxidációnak megfelelő paraméterekkel működött, ahogy azt a berendezés imertetésekor már említettük. Vecsésen (I) a százalékos hatásfok csak azért kicsi, mert a szennyvíz igen híg volt. A legkisebb maradék ammónia-szennyezettséget (átlagosan 0,8 mg/l) itt mértük. (Ez az érték alig nagyobb a Duna átlagos ammóniatartalmánál!) Megállapítható tehát, hogy a nitrifikáció szempontjából a teljesoxidációs rendszer igen eredményes, a csepegtetőtestes rendszer eléggé kedvező, a hagyományos — a régebbi elvek szerint tervezett — eleveniszapos rendszer csaknem hatástalan. Coliformszám. A leggyengébb eredményt — abszolút számokban a relatív hatásfok értékben egyaránt — ahagyományos (nagyterhelésű)eleveniszapos rendszer adta, bár ezek a viszonylag gyenge eredmények is bőven megfeleltek a bevezetőben említett ,,követelmények"-nek. A legjobb százalékos eredményt Budakeszin (C) kaptuk. Abszolút értékek szempontjából a visontai (J) és mátrafüredi (B) eredmények a legjobbak. A százalékos hatásfok Hajdúszoboszlón (G), Mátrafüreden (B) és Ferihegyen (H) is igen jó, megközelíti a két nagyságrendnyi csökkenést. Az oxidációs árkok esetében a jó abszolút érték csak a nyers szennyvizek híg voltának a következménye. Baktériumszám. A százalékos értékek terén a csepegtetőtestes rendszer a többinél gyengébbnek látszik, bár az átlagos értékek a 92%-ot itt is meghaladták. A legjobb százalékos hatásfokot ebből a szempontból is Budakeszin (C) mértük. Abszolút értékek szempontjából az oxidációs árkok adták a legjobb eredményt. A szennyvizek híg voltát is figyelembe véve, a baktériumszám csökkentése terén az oxidációs árkok látszanak a legkedvezőbbnek. Streptococcus faecalis. A legjobb hatásfokot a budakeszi (C), pécsi (D) és mátrafüredi (B) berendezések mutatták; érdekes, hogy az egyéb szempontból igen jó oxidációs árkok és a ferihegyi berendezés (H) a coliform baktériumoknál kisebb számban előforduló indikátorok eltávolításában kevésbé volt hatékony. Abszolút értékben a legkisebb maradék szennyezettséget Vecsésen (I) és Pécsett (D) mértük, de igen kedvező az eredmény Mátrafüreden (B) is. Salmonella. Érdekes eredményt adtak a Salmonella csoportba tartozó kórokozó bélbaktériumok kimutatására szolgáló vizsgálatok (3. táblázat). A nyers szenny vízmintákban a kórokozók átlag 85%-os, a tisztított szennyvizekben 71%-os gyakorisággal fordultak elő, vagyis a tisztított szennyvíz a minták döntő többségében kórokozó baktériumokkal fertőzött. Míg a különböző típusú tisztítóberendezésekbe érkező szennyvizek — az oxidációs árok (I, J) kivételével — közel azonos arányban (92—96%) tartalmaztak kórokozót, addig az elfolyó szennyvíz fertőzöttsége már eltérő volt. Salmonella eltávolítása tekintetében leghatékonyabbnak az oxidációs árok látszana, értékelésétől azonban a kismértékű kórokozó terhelés (híg szennyvíz, ill. időszakos hidraulikus túlterhe-