Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
9. szám - Dr. Csanády Mihály–Dr. Deák Zsuzsanna: Biológiai szennyvíztisztító berendezések hatásfokának értékelése
Hidrológiai Közlöny 1975. 8. sz. 34 J Biológiai szennyvíztisztító berendezések hatásfokának értékelése Uli. CSANÁDY MIHÁLY» DR. DEÁK ZSUZSANNA* Bevezetés A szennyvíztisztítás célja az, hogy megvédjük a befogadó vízfolyásokat és állóvizeket — közvetve tehát a vizet használó embert is — a szennyvíz által okozott károsodásoktól. A tisztítás olyan mértékű legyen, hogy a maradék szennyezettség a befogadó öntisztító képességét ne károsítsa, a víz esetleges újrafelhasználását ne nehezítse meg, és a befogadó ne terjesszen fertőző megbetegedéseket. Az öntisztító képesség kihasználása azt jelenti, hogy a tisztítást — részben vagy egészben — a folyóra bízzuk. Ekkor azonban a vízfolyás — az öntisztulás távolságán belül — szennyezett, sőt esetleg fertőzött lesz. Korábbi vélemény szerint már a tisztítóberendezést elhagyó szennyvíznek sem szabad kórokozó baktériumokat tartalmaznia [1]. A kérdés bonyolultsága miatt a szennyvíztisztítással szemben támasztott követelményeket általános érvénnyel nem lehet szabatosan megfogalmazni. Műszaki és gazdaságossági szempontból a helyi körülményeket, adottságokat figyelembe vevő egyedi elbírálás lenne célszerű. A jogi szempontok, a tisztítóberendezések működésének egyszerű ellenőrizhetősége viszont az egységes, általános érvényű határértékek felállítását indokolják. A gyakorlatban a két elv egymás melletti alkalmazása, az általános előírások és a helyi viszonyok együttes figyelembevétele jelenthet csak megoldást. Munkánk során azt tűztük ki célul, hogy adatokat gyűjtsünk ténylegesen, üzemi körülmények között működő biológiai tisztító berendezésekről, majd a kapott eredmények alapján ellenőrizzük az ún. teljes biológiai tisztítással szemben támasztott, korábban már rögzített követelményeket [2], és esetleg kiegészítsük vagy módosítsuk azokat, tekintettel egyrészt a szennyvizek fertőzőképességére, másrészt a felszíni vizek szennyezés elleni védelmére (a szennyvízbírságra) vonatkozó rendelet követelményeire. Vizsgálati módszerek Adatgyűjtés céljára olyan szennyvíztisztító berendezéseket választottunk ki, amelyek az előző években végzett ellenőrző vizsgálatok szerint többé-kevésbé állandóan rendeltetésszerűen működtek, ahol remélhettük, hogy a vizsgálati időszakban is jó lesz a működés. Nem foglalkoztunk olyan berendezésekkel, ahol erős túlterhelés, ipari szennyezés vagy egyéb objektív ok már eleve kizárja azt, hogy a berendezés rendeltetésszerűen működjék. A kiválasztott berendezések tisztítási hatásfokának a megállapítására 1969. évtől kezdődően ismételten vettünk mintákat a berendezésbe érkező és onnan távozó szennyvizekből. A helyszínen vett — és részben ott vizsgált — mintákból 13 fizikai és kémiai komponens (átlátszóság, lebegőanyag, kémiai oxigénigény felrázott és ülepített mintából, oldott oxigén, szulfid, rothadóképesség, ammónia, nitrit, nitrát, lúgosság, klorid és pH) értékét mértük. A kémiai oxigénigónyt a savas permanganátos módszerrel (KOI p s) és — 1970-től — a kromátos módszerrel (KOI*) is mértük (MSZ 260 •Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. /16. lap). A minták egy részében mértük a biokémiai oxigénigényt (BOT s) is. Ahol van előülepítő, külön mintáztuk az előülepített szennyvizet is. Az eleveniszapos berendezések esetében a szennyvízen kívül a levegőztető medencéből és a recirkulációból is vettünk mintát az eleveniszap főbb paramétereinek (iszapkoncentráció, szervesanyag-tartalom, Mohlmann index, KOI) a meghatározására is, az iszapvizsgálatok eredményével azonban itt csak annyiban foglalkozunk, amennyiben a tisztítási hatásfok értékeléséhez szükséges. A bakteriológiai vizsgálatra szolgáló mintákat jég között szállítottuk a laboratóriumba, és minden esetben 24 órán belül elvégeztük a feldolgozást. A vizsgálat keretében a coliszám, baktériumszám 20 és 37 °C-on (MSZ 260—56/25. lap) és Streptococcus faecalis szám (MSZ 22901—71) meghatározását végeztük el. A korábbi vizsgálatok tapasztalatai alapján csaknem valamennyi minta esetében megkíséreltük a Salmonella csoportba tartozó kórokozó baktériumok kimutatását és a kitenyésztett törzsek azonosítását [3], A vizsgálati eredmények értékelésében a korábban lefektetett elveket tartottuk szem előtt [2], Ennek alapján a „teljes biológiai tisztítás"-sal szemben támasztott követelmények az alábbiakban foglalhatók össze: Az ülepíthető lebegőanyag tartalom csökkenjen legalább 80%-kal, ill. 0,5 ml/l alá. A permanganátos oxigénfogyasztással mért szervesanyag tartalom (KOI p >) csökkenjen legalább 60%-kal, ill. 30 mg/l alá — ez BOI 5-tel mérve kb. 80% csökkenést, ill. 25 mg/l maradék szennyezettséget jelent —, a kromátos oxigénigény csökkenjen legalább 70%-kal, ill. 75 mg/l alá, a szennyvíz veszítse el rothadóképességét (48 óráig negatív metilénkék-próba), a coli és 37 °C-os baktériumszám csökkenjen 90, de legalább 85%-kal. Ahol a berendezés ezeknek a követelményeknek nem felelt meg, a helyszíni szemlén látottak alapján általában egyértelműen megadható volt valami olyan műszaki, technológiai hiányosság, amely szerepet játszott a gyengébb vagy éppen kifejezetten rossz hatásfok előidézésében. Mivel az adott esetben a műszakilag jó állapotban levő berendezésekkel elérhető hatásfokra kívántunk adatokat gyűjteni, ezeket az eseteket az eredmények értékelésekor nem vettük figyelembe, de alább az egyes berendezéseknél röviden utaltunk rájuk, mivel általában gyakori, tipikusnak mondható hiányosságok. A vizsgált berendezések A vizsgált 10 berendezés részletes ismertetése meghaladná a tanulmány kereteit, ezért csak a tisztítási rendszer fő jellemzőit, a tervezett vagy a tényleges kapacitást adjuk meg, és a működés szempontjából lényeges adatokat, ill. hiányosságokat említjük, a szennyvíztisztítási technológia szerinti sorrendben tárgyalva a berendezéseket. (Az iszapkezelésre nem térünk ki.) A helységnév, ill. megjelölés után zárójelben feltüntetjük a berendezésnek az 1. táblázat fejlécében használt betűjelét, majd azt a számot, hogy az adott berendezés esetében hány vizsgálat eredményét értékeltük. (A vizsgált minták száma ennek többszöröse volt.) Szigetszentmiklós, lakótelep (A, 8). Nagy terhelésű csepegtetőtestes berendezés, 1000—1200 m 3/nap terheléssel. Az eredeti állapothoz képest még 1963-ben egy második utóülepítővel bővült a telep.
