Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

9. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Alapösszefüggések meglevő öntözőrendszerek terhelhetőségének a meghatározásához

Hidrológiai Közlöny 1975. 8. sz. 34 J Alapösszefüggések a meglevő öntözőrendszerek terhelhetőségének a meghatározásához Dr. SZIGYÍ ETÓ ZOLTÄN* a műszaki tudományok kandidátusa Előzmények A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, illetve az Országos Vízügyi Hivatal megbízásából 1963. óta foglalkozik az öntözőcsatoina rendszerek tervezési irányelveinek és üzemvitelének fejlesztésével. E vizsgálatok kiterjedtek mind a szolgáltató-, mind a telepcsatorna rendszerekre. Az előbbivel kapcsolatban — bizonyos alapvető vizsgálatok elvégzése után •— elsőnek a felülről vezérelt rendszerek bögóinek a méretezésével kapcsolatos irányelvek [1] készültek el, majd a felülről vezérelt öntözőcsatornarendszerek üzemének programozására szolgáló módszer [2] ós a felülről vezérelt öntözőcsatorna fürtök üzemviteli szabályzata^[3] került kidolgozásra. A felülről vezérelt szolgáltató csatornarendszerek alapvető tervezési ós üzemviteli kérdéseinek tisztázása után a kutatások az alulról vezérelt csatornarendszerek vizsgálatával folytatódtak. Kidolgozásra kerültek az azok méretezésével kapcsolatos alapelvek [4, 5], s elkészült egy módszer a méretezés szempontjából mértékadó vízhozamok eloszlásának a meghatározására [5], A gyakorlati igények szem előtt tartásával ezután került sor arra a vizsgálatra, amelynek célja az, hogy — elsősorban — az alulról vezérelt rendszerekben létesülő öntözőtelepek építésének az engedélyezéséhez adjon segítséget. Ez a tanulmány az ezzel kapcsolatban elért eredményekről kíván összefoglaló képet adni. A feladat megfogalmazása Az alulról vezérelt, s alvízszinttartással üzemelő csatornarendszereket (bizonyos többletköltségek árán) azért létesítik, hogy a víz felhasználóját a lehető legkevesebb kötöttség korlátozza a részére szerződésileg lekötött vízhozam felhasználásában; s e téren odáig kívánnak elmenni, hogy a termelői vízkivételeken kivett vízhozamok automatikus mérésének a megoldásával a biztosított vízhozam igénybevétele mindenféle igénybejelentésről is teljesen mentesítve legyen. Ilyen körülmények között attól az időponttól kezdve, hogy a csatorna valamely szelvénye alatt az egymás után létesülő telepek részére engedélyezett maximális vízhozam összege a legkisebb mértékben is túllépi annak vízszállító képességét, már lehetőség van arra, hogy a ténylegesen jelentkező igények meghaladják a kiadható vízhozam nagyságát. Mindez természetesen a felülről vezérelt rendszerben is előfordulhat. Ott azonban az előzetes igénybejelentés nélkülözhetetlen a szolgáltató rendszer üzemének irányításához, s így az igények ilyen halmozódása esetén a fürt-, vagy rendszervezetőnek mindig megvan a módja arra, hogy az igényelt vízhozamok összegezésekor mutatkozó túlterhelést az öntözési időpontok célszerű átrendezésével megszüntesse [3]. Az előzőekben vázolt j *Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. alapelvek betartásával létesülő alulról vezérelt rendszereknél azonban a bajt megállapítani már csak a túlterhelés jelentkezésekor lehet, s így a hibák előfordulásának a lehetőségét mindenképpen korlátozni kell. E korlátozás legegyszerűbb módja az lehet, ha az öntözésre berendezkedést csupán akkora területen engedélyezik, melynek vízigénye a legkedvezőtlenebb esetben sem haladja meg a csatorna vízszállító-képességét. Ez a módszer azonban szükségképpen gazdaságtalan. Az öntözésre berendezett területen ugyanis sok esetben időnként szárazgazdálkodást folytatnak, s emellett a magyar éghajlati adottságok mellett az is gyakran előfordul, hogy bizonyos időszakokban csupán az erősen vízigényes kultúrák igénylik a vizet. De több egyéb körülmény is közrejátszik abban, hogy még az öntözési csúcsidényben sem igényli mindig minden, öntözésre berendezett terület egyszerre a részére előre biztosított vízhozamot. Mindez indokolttá teszi tehát azt, hogy a rendszerek teljes betelepülése után, egy ideig, még további újabb öntözőtelepek létesítésére is engedélyt adjanak; vállalva annak kockázatát, hogy egyes esetekben az igények túlzott halmozódásakor csupán annak bizonyos hányadát lehet majd kielégíteni. A kockázat vállalásakor azonban mindig tudni kell annak mértékét, különben a döntéseket gazdasági vonatkozásban megalapozni nem lehet. Ez tette szükségessé egy olyan számítási módszer kidolgozását, amely a valószínűség elmélet eszközeit felhasználva, s figyelembe véve az öntözővíz igény változását befolyásoló körülményeket, lehetőséget ad arra, hogy meghatározzák e telepek vízigényének az ingadozását, s az arra jellemző eloszlásfüggvényt. Ennek birtokában ugyanis már valóban megnyílik az út arra, hogy egy-egy újabb telep létesítését figyelembe véve meghatározzák azt, hogy milyen kockázattal, vagy másképpen az évek hány százalékában várható a felmerülő vízigények maradéktalan kielégítése. A vizsgálatok alapvető célja tehát egy olyan metodika kidolgozása, amely segítségével meghatározható az ismert adottságokkal rendelkező öntözőtelepek összesített vízigényének az eloszlása. E mellett azonban — legalábbis alapjait tekintve — célszerűnek látszik majd kitérni a kockázatvállalás különböző lehetőségeire is, hogy így tájékozódni lehessen azon közgazdasági ismeretek felöl, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a különböző kockázatokat reprezentáló valószínűségekhez megfelelő veszteségértékeket rendelhessenek.