Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

2. szám - Dr. V. Nagy Imre: Hidrológiai-vízkészletgazdálkodási kutatómunkánk helyzete és főbb feladataink

72 Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. Elnöki bevezető: Hidrológiai-vízkészletgazdálkodási kutatómunkánk helyzete s főbb feladataink Dr. V. N A G Y I M II E* egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora Az Országos Vízügyi Hivatal által a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanácshoz 1971-ben előterjesztett, az 1971—1985 évre vonatkozó vízügyi ágazati kutatási-fejlesztési terv alapelveiben megszabta a vízügyi tudományos kutatás jövőbeni feladatait is. Az előterjesztés lényege az, hogy aláhúzza az OY

rH-nak és szerveinek megnövekedett felelősségét a központi és területi kutatások irányításában, mivel az ágazati felelősség kiterjed az ágazati tevékenység területére vonatkozó kutatómunka teljes körű elvi irányítására is. A hazai vízügyi tudományos kutatásnak az 50-es éveket követő gyors fejlődésében — amelyet kiemelkedő eredmények, hazai és nemzetközi elismerések jeleztek, — az utóbbi években elsősorban a hidrológia és vízkészletgazdálkodás területén bizonyos megtorpanás volt észlelhető, s emellett az alapozó, alkalmazott és fejlesztő kutatás, valamint a gyakorlat közötti kapcsolat sem alakult kielégítően. Közismert, hogy a vízrajzi tevékenységnek hazánkban jelentős hagyományai vannak, s ezt a munkát a 60-as évek közepéig sikerült jelentősen felfejleszteni. A fejlődési időszakban jelentősen bővítettük a vízállások és vízhozamok észlelését, fejlesztettük a párolgásészleléseket, a felszín alatti vizek észlelőhálózatát, s a nyers mérési adatokat összefoglaló atlaszok formájában tettük közzé, beleértve ezekbe a felszíni vizekről nyert ismereteket is. Elismerendő erőfeszítések történtek ugyanakkor a tájjellemző kísérleti területek létrehozására is. A hidrológia és vízkészletgazdálkodás területén a tervezésben, kutatásban és az üzemeltetésben egyre inkább tapasztalható nehézségeink elsődleges oka az, hogy az említett tevékenység a korszerű vízkészletgazdálkodás kialakulásával és követelményeivel a továbbiakban nem fejlődött párhuzamosan, nem alakult ki a vízkészletgazdálkodás sajátos igényeinek megfelelő összehangolás a központi és regionalis munkák között. Ezért ma a vízrajzi tevékenység fejlesztésének központi kérdését képezi a helyes munkamegosztás kialakítása a központi és regionális kezelésű hálózatok között, azok tevékenységének összehangolása, s a kutatás valamint a vízkészletgazdálkodás igényeinek messzemenő figyelembevétele. A technikai fejlesztésen túlmenően jelentős módszertani kutatási munkára van szükség, miután csupán ezen az ajapon nyílik lehetőség egy jól gépesített s megfelelő hírközléssel ellátott előrejelzési rendszer kialakításához. Jelentős fejlesztést igényelnek a vízkészletgazdálkodással kapcsolatos hidrológiai kutatások is. * Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet. A felszíni és a felszínalatti vízkészletek vonatkozásában fokozni kell kutatási erőfeszítéseinket. A vízkészletgazdálkodás fejlődése csak úgy biztosítható, ha a számításokban megbízható mennyiségi és minőségi mutatószámokat sikerül előállítani. A vízügyi létesítmények tervezéséhez szükséges hidrológiai alapok korszerűsítésében hasonlóképpen jelentős feladatok állnak előttünk. Ismeretes, hogy hazai szabványaink, hidrológiai tervezési utasításaink jelentős része korszerűtlen. Néhány területen még csak kezdetén vagyunk azoknak a kutatásoknak, amelyek megfelelnek a korszerű szemléletmódnak és alapul szolgálhatnak az új tervezési segédletek kidolgozásához. A fentiekben vázlatosan megfogalmazott problémák is aláhúzzák azt, hogy jövőbeni feladataink kellő szintű megoldása érdekében a hazai vízgazdálkodási tudományos kutatás megújulására van szükség. Ennek érdekében el kell hárítani a gyorsabb ütemű, a korszerű fejlődést nehezítő szemléletbeli, módszerbeli és szervezeti akadályokat. Az eddigi eredményeinkre alapozva, de ugyanakkor feltárva a hiányosságokat, fordulatot kell elérni a vízgazdálkodás dinamikus fejlődésének megalapozása, a tudomány iránytmutató szerepének érvényesítése, és a nemzetközi fórumokon elért megbecsülés további megőrzése érdekében. Közismert, hogy a hidrológiai tudományt fejlődésének kezdeti időszakában a leíró jelleg, a nyers szabályok hipotézisek megmagyarázására irányuló kísérletek, valamint a korlátozott érvényességű empirikus összefüggések megalkotására irányuló törekvés jellemezte. A kezdeti időszakban a fejlődést lényegesen előbbre vivő eredmények csak szakemberek egy szűkebb körének nevéhez fűződtek. Szerencsére ez a helyzet ma már hazai kutatásunkra nem jellemző; az egységes vízgazdálkodási önálló ágazat kialakulásával napjainkban fokozottabban kerültek előtérbe a korszerű közgazdasági, matematikai és fizikai elemzési módszerek. A determinisztikus szemléletmód mellett egyre nagyobb teret kapott a valószínűségi gondolkodásmód, amely rendszerszemlélet alapján, a műszaki gazdasági és társadalmi tényezők együttes figyelembevételével kívánja a feladatait megoldani, felhasználva számítógépek s a korszerű statisztikai eljárások lehetőségeit. Ebből a szempontból a hazai fejlődés nem tekinthető egyenletesnek, mivel annak gyors tempója a szakemberek egy részének — elsősorban más irányú leterheléseik miatt — nem mindig adott lehetőséget arra, hogy az újabb ismeretekhez felzárkózzanak; a kutatással, tervezéssel foglalkozók körében pedig a megszokott, hagyományos módszerekhez való ragaszkodás, illetve az új módszerek iránti bizalmatlanság, valamint az