Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

2. szám - Dr. Kozák Imre: Öntözési alapadatok és meghatározásuk

Dr. Kozák I.: Öntözési alapadatok Hidrológiai Közlöny 1974. 2. sz. 67 kisebb hányaddal szerepel, kifejlett növényeknél viszont eltolódik az arány az életfenntartó szükséglet felé. Egy teljes tenyészidő alatt az életfenntartó szükséglet az összes szükségletnek rendszerint kb. a felét teszi ki. Ismerni kell tehát az életfenntartó szükséglet alakulását, hiszen tudatos számbavétele lényeges befolyással lehet a tervezésre. A növény ,,termelő"-vízszükséglete nagyon változó, mert súlygyarapodás egyidőben több irányú és különböző mértékű lehet. A fiatal növény szárat levelet fejleszt, az idősebb kultúra még a szaporítószervek képzéséhez is igényel vizet. A szervesanyag felépítéséhez mindkét esetben nagy mennyiségű víz-alkotórészre — hidrogénre — van szükség. A helyes vízellátásra azért — az intenzív súlygyarapodás idején — különös gondot kell fordítanunk. A fiatal növények elégtelen vízellátásakor leáll a növekedés. Fejlődésük azonban még tovább folytatódhat. így pl. amikor a növekedésben levő kukorica növényeknek olyan kevés vizet adtunk, hogy súlygyarapodást egyáltalán nem tudtak létesíteni, a magasságuk, ill. hímvirágzatuk azért még pár cm-t tovább növekedett. A vegetatív szervek rovására a generatív szervekben még néhány óráig vagy néhány napig az építő-anyagcserefolyamatok voltak túlsúlyban. Erre azért kell gondolnunk, mert ha az ilyen szűkösen ellátott növényeket újból bőséges vízellátásban részesítjük, akkor bizonyos ideig olyan gyors vízfelvételt létesítenek, amelyet egyébként normális vízellátással nem lehet elérni. Ez annak tudható be, hogy a növény elvesztett tartalékainak pótlására törekszik, és így a vízfelvétel gyorsabban következhet be, mint a szabályos vízellátásnál. A növények szűkös vízellátása viszont nem lehet cél, nem is gazdaságos, különösen olyan növényeknél, amelyek fiatal korban a zöldsúly-gyarapodás révén termelnek. A fiatalkori jó vízellátással az a cél, hogy a növények napi zöldsúlygyarapodását növeljük, mivel így az életfenntartás és a termelés vízszükséglete kedvezőbb arányokat ad. Megrövidül a növény súly egységre eső ,,előállítási" ideje is [kg/nap], ami a szükséges terület és munkaköltség csökkentése révén gazdaságosabbá teszi a termelést. A növény súlygyarapodásának maximális mértékig való növelése azonban nem mindig kívánatos. A sok szervesanyag termelés ugyanis egy adott ponton túl a vízhasznosítási hatásfok csökkentésével jár. Külön vizsgálattal dönthető el, hogy a szervesanyag előállítás egy-egy adott hatásfoknál mennyire jövedelmező, és a szervesanyag előállítást folytató termelő üzemnek az egységnyi területen termelendő szervesanyagmennyiség növelése meddig kedvező. Másképpen kell elbírálni a növények növekedését, és súlygyarapodását akkor, ha olyan növényekről van szó, amelyek a vegetatív részek kifejlődött állapotában fejtik ki termelésüket, mint például a búza, szemeskukorica, stb. Itt különböző irányzatok jöhetnek számításba: 1. Végig szűkös, de okszerű vízellátás. 2. Végig bőséges, de nem „hizlaló" vízellátás. 3. Túlságosan bőséges vízellátással történő termesztés. 4. Bőséges és szűkös vízellátási időszakok kombinálása, mint pl. a fiatalkorig való bőséges, azontúl szűkös vízellátás. A szűkös, de okszerű vízellátás indokolt esetben alkalmazható, viszont ilyenkor csak mérsékelt terméseredményre számíthatunk. A végig bőséges, de nem „hizlaló'' vízellátás általában a legkedvezőbb termesztési módnak minősül. Az így nevelt növények — a normális növekedéssel és fejlődéssel együttjáró — nagy termést — hoznak. A bőségesebb vízellátás költségei ennek révén megtérülnek. A túlságosan bőséges nevelés általában a növények ellenálló képességére hátrányosan hat. A túl bő vízellátás egy bizonyos határon túl már nem emeli a hozamot, vízpazarlással jár, és így a termelést igen megdrágítja. Élettanilag helyesnek látszik ugyan a szakaszonként változó vízellátás, de a megvalósítása körülményes és ezért a gyakorlat nem kedveli. A termesztésben sem a vízhiány, sem a vízfölösleg nem jelent előnyt, törekedjünk ezért mindenkor az egyenletes, jó vízellátásra. Súlygyarapodás, vízszükséglet, öntözővíz adag Kedvező vízellátás mellett, amikor a növények gyökerei annyi vizet vesznek fel, hogy az

1 életfenntartáson túl a termelő folyamat is zavartalanul folyhat, a napi súlygyarapodás a tenyészidő előrehaladtával egy ideig nő, azután csökken. A szárazanyag termelés csaknem O-ról indul és a levelek legnagyobb fejlettségi időszakában, a fotoszintézis számára legkedvezőbb időszakban elérheti a napi 150, 300, sőt 500 [kg/ha] értéket is. A tenyészidő végén azután szinte zuhanásszerűen ismét 0-ra csökken. A napi súlygyarapodás évi menetével több szerző foglalkozott, amelyek közül egyik legkiemelkedőbb Nicsiporovics (1967) munkája. A szerző összefoglalóan tárgyalja a napi súlygyarapodás menynyiségét, és annak évi menetét a gyakorlat számára alkalmas optimum-görbével szemlélteti. Az adatsorok a biológia törvényeire épülnek, és így tendenciájukban a hazai viszonyainkra is érvényesek. Az eredményeknek sokoldalú hasznosítása lehetséges, de minket itt most az érdekel, hogy a súlygyarapodási adatok ból, ill. azok segítségével könnyű szerrel kiszámítható a növényi vízszükséglet. Ez abból a gyakorlati tényből következik, hogy egy munkafolyamatnál elsősorban a gyártmány vagy építmény mennyiségéből kiszámítható a szükséges alapanyagok mennyisége. Célravezető tehát, ha a teljes vízszükségletet a megtermelt, ill. a megtermelendő szervesanyagmennyiségből — visszafelé haladva — vezetjük le. E munka menetéhez a következő matematikai formula nyújt segítséget. ahol: XV a befektetett vízmennyiség [liter]; F a termőterület [ha]; T a vizsgálati idő [napok]; G a súlygyarapodás [kg]; V/ a fajlagos hasznosított víz [liter]; rj a vízhasznosítás hatásfoka.