Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

11. szám - Dr. Petrasovits Imre: A környezetvédelem közös problémái a vízgazdálkodásban és a növénytermesztésben

Hidrológiai Közlöny 1974. 11. sz. 483 A környezetvédelem közös problémái a vízgazdálkodásban és a növénytermesztésben Dr PETRASOVITS IMRE* a mezőgazdasági tudományok doktora Értelmezések és rendszerezésük Környezet alatt témánk szempontjából azoknak a tényezőknek: térnek, anyagoknak és energiáknak mennyiségi és minőségi rendszerét értjük, amelyek hatással vannak, az emberre; egyrészt mint biológiai, másrészt mint társadalmi lény életére, anyagcseréjére és pszichéjére. A rendszer viszonylagos egyensúlyi állapotának fenntartására irányuló tudatos tevékenység: környezetvédelem. Ide sorolható a rendszer teljesítőképességének ésszerű fokozása is. A környezetvédelmet jelentő tényezőknek a száma természetesen elvileg végtelen. A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban kiválaszthatók ezek közül azok, amelyek egyrésze általános érvénnyel mindig és mindenütt, másrészük csak részlegesen, esetenként hat az emberi környezetre, az ember fizikai, biológiai és szellemi teljesítményére, az emberi élet minőségére. A környezeti tényezők hatásuk, mennyisége, minősége és intenzitása alapján tehát lehetnek: általánosak és részlegesek, állandóak és időlegesek, meghatározók és befolyásolók. Anyagi természetük szerint a következőképpen csoportosíthatók: fizikai, kémiai, biológiai és antropogén tényezők. E tényezők az ember szempontjából, hatásukat tekintve lehetnek közvetlenek vagy közvetettek. A fenti értelemben vett környezetalkotó faktorok természeti fejlődés eredményei és hoszszabb-rövidebb ideig viszonylagosan stabil rendszerben a már említett ökoszisztémákban szerveződnek. Az ökoszisztémák egyensúlyának megbomlását előidézheti bizonyos anyagok és energiák behatolása vagy ezeknek a kivitele az adott rendszerből. Az ökoszisztémák szétesése gyakran természeti — nem mesterséges — hatásoknak is lehet a következménye. Ha ezek az emberi élet számára kedvezőtlenek, elhárításuk vagy hatásuk mérséklése szintén környezetvédelem. A civilizáció történelme számtalan példát ismer, amikor a természetes ökoszisztémáknak az egyensúlyát és az emberi élet szempontjából * Agrártudományi Egyetem, Gödöllő. legösszetettebb sajátosságukat — önregeneráló és önszabályozó képességüket — az emberi beavatkozás lerontotta, olykor teljesen megsemmisítette. (Pl. ókori öntözések pusztulása). Más esetekben az ember a természetes ökoszisztémákba kedvező irányban avatkozott be, vagy éppen teljesen új, mesterséges ökoszisztémák kialakításával (erdősítés, növénytermesztés) használja fel a környezeti tényezők rendszerének önregenerációs képességét. Jelenlegi ismereteink szerint az ökoszisztéma, mint biológiai képződmény a „szíve" az emberi élet alapjának a Földön, a napenergia megkötésének és tározásának. Ennek alapvető folyamata a ma még rossz hatásfokú (3—8%) fotoszintézis, a klorofil tartalmú növényi szervezetben. A környezetszennyezés jelentős és az ember szempontjából fontos formája a fotoszintézis (légkör-, talaj-, víz-, növény-láncolatban) zavarása vagy kizárása. Másrészt ez a káros következmény a fotoszintézis eredményénél úgy jelenik meg, hogy rontja a növényi terméknek a minőségét, összetételét és biológiailag káros irányban módosítja. Szakterületünk szempontjából ennek a láncnak (légkör-, talaj-, víz-, növény-) mint a növénytermesztés és vízgazdálkodás alapvető lényegének és eszközének a védelme jelenti a környezetvédelmet. A környezetvédelem nem statikus konzerválása a környezeti jelennek. Mindenkor aktív dinamikus tevékenység, amelynek célja az ember számára hasznos természeti tényezők őrzése és fejlesztése. Tudatos változtatás is annak érdekében, hogy az egyes tényezők által alkotott teljes természeti (mikro, mező- vagy makro) rendszer egysége és teljesítőképessége fennmaradjon, illetve ahol lehetséges és szükséges, fokozódjék. Környezetvédelmen tehát a különböző természetes vagy mesterséges ökoszisztémák regenerációs képességének megóvását és javítását értjük. A probléma felvetés A környezetvédelem mint komplex probléma különösen az 1960-as évek óta került egyre inkább a kutatások, később az egyes kormányok, 1972-ben Stockholmban pedig az ENSZ által szervezett világ kongresszus érdeklődésének és a nemzetközi együttműködésnek a homlokterébe. A probléma először az iparilag legfejlettebb országokban, pl. USA-ban vált időszerűvé. Az ipari fejlődés és a felgyorsult urbanizáció vezetett számos helyen súlyos víz- és légszennyeződéshez.