Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

10. szám - Dr. Csodó Béla: A vízgazdálkodás finanszírozási rendszerének egyes kérdéseiről

478 Hidrológiai Közlöny 1974. 10. sz. Dr. Csodó B.: A vízgazdálkodás finanszírozási rendszere figyelembe veszi a vízgazdálkodási tevékenységek állóeszközigényességének rendkívüli voltát. Ennek megfelelően — az általános szabályoktól eltérően — számos preferencia alkalmazása vált szük­ségessé. Így: — visszatartható és a fejlesztési alapba helyezhető a teljes értékcsökkenési leírás, — a fejlesztésre szolgáló nyereségrész adója re­dukált, 20%,* — a víz-, csatornamű és fürdő vállalatok fejlesz­tésre szolgáló nyereségrésze után nem kell tartalékalapot képezni.* A tanácsok fejlesztési pénzeszközei is komoly mértékben növekedtek a tanácsi önállóság bővü­lésével párhuzamosan. A társulati érdekeltségi hozzájárulás a községek vízellátás fejlesztéséhez, a helyi jelentőségő közcélú vízilétesítmények meg­valósításához szükséges üzemi és lakossági be­fizetéseket és személyes munkákat tartalmazza. Helyi, saját erőforrásokból valósulnak meg azok az üzemi célú, kisebb helyi rendeltetésű létesít­mények, amelyek a nagy állami főművekhez kap­csolódva hatásukat szűkebb területen fejtik ki. Ilyenek pl. a mezőgazdasági üzemekben az állami öntöző főművekhez kapcsolódó üzemi öntöző léte­sítémények, az üzemen belüli vízrendezés léte­sítményei, a településeken a központi erőforrás­ból megvalósított víztermelő-szolgáltató főmű­vekre csatlakozó elosztó hálózat stb. Vízügyi Alap A központi költségvetési, illetve a helyi és vállalati saját erőforrások mellett növekvő jelen­tősége van az ágazat központi saját erőforrásának, a Vízügyi Alapnak. Az Alap a vízgazdálkodási feladatok hatéko­nyabb ellátásának pénzügyi megalapozására, a pénzügyi források pótlására, kiegészítésére szol­gáló bevételeket gyűjti össze. A bevételekből— az állami költségvetéssel és a népgazdasági terv­vel összhangban — nyújtott támogatások a nép­gazdasági és vízgazdálkodási szempontból fontos vízügyi feladatok megvalósítását segítik elő. Bankhitelek A vízgazdálkodási beruházások finanszírozásá­ban a bankhitel alkalmazása nem jelentős. Indo­kolt lenne a források jövőbeni növelése. 3. A forgóeszközök finanszírozása A gazdasági reform nem hagyta érintetlenül a forgóeszközök finanszírozásának területét sem, számos változás következett be a korábban alkal­mazott elvek és gyakorlat vonalán egyaránt. Ezek röviden az alábbiakban foglalhatók össze: — Megszűnt a hitelek elsődlegességére alapozott gazdálkodás, az idegen források jelentős része saját forrássá változott. * 1974. január 1-től a víz-, csatornamű és fürdő válla­latok nyereségből származó fejlesztési és tartalék alap képzésére az ismertetettől eltérő szabályok érvényesek (lásd 41/1973. PM-MiiM. sz. együttes rendelet). — Jelentősen kibővült a korábban rendkívül sze­rény forgóalap, bizonyos hiteltípusok alaposí­tásával. — A tartós eszköznövekményt forgóalapbővítéssel kell ellensúlyozni. — Saját erőből nem fedezhető forgóalapbővítési kötelezettség teljesítésére a növekmény 70%-áig forgóalaphitel adható. - Megnövekedtek a hitelek kamatlábai, relatíve olcsóbbá vált az eszköznövekedést saját forrá­sokból fedezni. — Liberalizálták a fejlesztési alap és a forgóalap közötti viszonyt; bizonyos feltételek esetén a forgóalapból átcsoportosítás hajtható végre a fejlesztési alap javára. — A termelésben átmenetileg lekötött forgóesz­közük finanszírozására rövidlejáratú eseti hitel nyújtható. A módosulások a szabályozórendszer alapelemei­nél (ár, jövedelem, érdekeltség stb.) egységesebb rendszert eredményeztek. E megfogalmazás alatt az értendő, hogy ágazati hovatartozástól függet­lenül az eszközök számbavétele, mérése, forrásainak összetétele stb. csaknem azonos módon történik, preferenciák, a sajátos szabályozás elve korláto­zottan érvényesül. Differenciálás a hitelezési gya­korlatban honos, de ez általában terelő jellegű, s a népgazdaság szempontjából különösen fontos területek, tevékenységek finanszírozásra nyúj­tandó hitelek kedvezőbb kondícióiban jut kifeje­zésre. Az egységes szemlélet, az azonos finanszírozási gyakorlat egyben azt is jelenti, hogy sajátos ágazati forgóeszköz finanszírozásáról általában nem beszélhetünk. Azok a megállapítások, ame­lyek a jelenlegi rendszer hiányosságaira utalnak, érvényesek a népgazdaság egyéb területeire is, illetve a javasolt módosítások kifejezik a többi tárca vállalatainak e területen jelentkező érde­keit is. A termeléshez szükséges forgóeszközök finan­szírozása a vízgazdálkodásban is részben saját, részben köles ön-források k al történik. Az önfinan­szírozás elve kiteljesedésének egyenes következ­ménye, hogy a tartósan lekötött forgóeszközök fedezetét saját forrásból kell biztosítani. E gazdálkodási alapszabály nincs tekintettel arra, hogy a tartós eszköznövekedés változó, vagy változatlan volumen mellett jött-e létre. Eleve feltételezi a dinamikus gazdálkodással együtt járó eszközbővülést, s ennek fedezetét a fejlesztési alapban jelöli meg. Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a forrásokon belül egyre növekszik a — saját erőből — bővített­forgóalap volumene és jelentősége. E tény különös hangsúlyt kap a gazdálkodó szervek egy részénél, ahol a forgóalap növelési eljárást, mint a beruházási célokat szolgáló források megcsonkítását értel­mezik. A saját forrásokon belül fontos szerepet kap a nyereség, melynek volumene — sajátos ágazati szabályozás következtében —- az alaptevékenysé­gek döntő hányadánál garantált.

Next

/
Thumbnails
Contents