Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

10. szám - Dr. Öllős Géza: A másodlagos szennyeződés problémája az ivóvízellátásban

Hidrológiai Közlöny 1974. 10. sz. 447 A másodlagos szennyeződés problémája az ivóvízellátásban Dr. (1 11 ö S ft Íí Z A*, a mfiszaki tudományok kandidátusa A vízellátás először rendszerint a mennyiségi igény növekedésével jelent gondot. Ez volt a helyzet hazánkban is. Így van ez azokon a területeken ma is, ahol az ember vízkészlettel kapcsolatos viszonya olyan, hogy a természet dinamikája által uralt és szabályozott rendet nem bontja meg maradandó mértékben. Az utóbbi időben szinte világszerte jelentkezik azonban a vízellátás másik vonása: a vízkészletek fokozódó szennyeződése miatt a víz minőségével kapcsolatos gondok sokasodnak. A víz tisztításának módjáról, ami 10—20 évvel ezelőtt viszonylag még egyszerűbb volt (a derítés, gyorsszűrés, csírátlanítás műveleteire alapult), ma már egyre gyakrabban halljuk, hogy klasszikussá válik. A vízelosztó hálózatba kerülő víz fertőzési veszélyének kiküszöbölésére hivatott biztonsági klórozás — amint Hajdú György említi — veszélyes illúziónak tekintendő [4], A vízelosztó rendszerbeli víz és a csapok vizének vizsgálata számos helyen már egyre komorabb kép foltjait indikálja. Eljön az idő rövidesen, amikor erről a tényről lehetetlenség lesz nem beszélni, lehetetlenség lesz figyelmen kívül hagyni. Jól érzékelhető ez abból a tényből, hogy míg régebben, és néha még ma is, a víz tisztítása és a tisztítottnak vallott víz hálózatbeli vezetésének tervezése szinte döntő módon a hidraulika szemléletkörére alapozódott, ma már egyre inkább a vegyész, biológus, egészségügyi szakemberek véleményének, kutatási eredményeinek együttes figyelembevételével valósítható csak meg. Ez az egységes szemléletkialakítás azt sugallja nálunk is, hogy elméleti és kutatási szinten, sőt már egyes vízműveknél is az eddigi tisztítási műveletsort tovább kell fejleszteni, az eddiginél hatékonyabb, az eddiginél több műveletből (lépcsőből) álló, s ugyanakkor a mindenkori viszonyokhoz jobban alkalmazkodó, rugalmasabb technológiát kell létrehozni. Fel kell készülni jóval többféle, sokszor egészen kis koncentrációjú, ma még sokszor a meghatározási lehetőségeken kívül eső anyag biztonságosabb eltávolítására. Egyes esetekben ez nagyon nehéz feladattá válhat, hiszen amint Bulkai Lajos [2] említi: például a Rajnában 6000 féle szennyezőanyagot tudnak kimutatni. És ehhez — úgy vélem — célszerű azt is hozzátenni, hogy jelenleg ennyit tudnak kimutatni, vagy jelenleg ennyi található. A szennyezőanyagokat a szakirodalom többféle módon ítéli meg, ill. osztályozza. Beszélünk például elsődleges szennyeződésről. Ide tartoznak a szennyvíztisztítótelepekről a befogadóba jutó anyagok, de ilyen szennyeződést képviselhet a hő-, ill. atomerőművek befogadóba bocsátott hűtővize is. A kutatások mai szintjén a fő hangsúlyt — a víz*BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet, Budapest. ellátás szempontjait tartva szem előtt — az ún. másodlagos szennyeződésekre, azok keletkezési helyeire, keletkezési folyamataira, vízből való eltávolíthatóságuk módjaira helyezzük. Másodlagos szennyeződés körébe a vízellátás szempontjából negatív irányú vízminőségváltozást jelentő és a vízben keletkező anyagokat célszerű sorolni. Egyértelműen másodlagos szennyeződésről beszélünk azonban minden, a víztisztítótelepről kikerülő, tisztítottnak vélt és már a vízelosztó hálózatban tartózkodó víz minőségváltozásakor, legyen annak oka akár a vízzel érkező anyag, akár a hidraulikai tervezés gyengéje, akár pedig az építés, ill. szerelvények. A mikroszennyezőanyagok körébe a vízellátás szempontjából azokat a szennyezőanyagokat soroljuk, amelyeknek már egészen kis mennyisége is közegészségügyi vonatkozásban káros hatásúnak vélhető. Ezekről az anyagokról az a vélemény alakult ki továbbá, hogy a klasszikus tisztítástechnológiákkal csak részben, vagy egyáltalán nem távolíthatók el. Nyilvánvaló, hogy ez az osztályozás nehézkes, bizonyos célszerűség húzódik meg mögötte, egymást is átfedik. Mikroszennyeződést például az elsődleges és a másodlagos szennyeződés Í3 képviselhet stb. Vízgazdálkodásunk jelenlegi szakaszában a vízellátás szempontjából határozottabban rá kell irányítani a figyelmet a következő kérdésekre: a) Felszíni vizeinkben egyre inkább olyan folyamatok jelentkeznek, melyek a természetes folyamatoktól eltérnek. Pl. az öntisztulás mértéke gyengül, nem az elgondolás szerinti. Az eutrofizálódás erősödik. Hőszennvezés éri a felszíni vizeket. Ilyenkor a másodlagos szennyeződés (pl. íz-, szaganyagok képződése, toxikus vegyületek) keletkezésének veszélye és mértéke nő, a víztisztítás nehezebbé válik. b) A környezetvédelem és a vízellátás szempontjából megkívánt, ésszerű, megfelelő, közös elméleti alapokon nyugvó, de ugyanakkor a gyakorlati szempontokat is erőteljesen érvényre juttató kapcsolat felvázolása halaszthatatlan feladat. c) A vízbeszerzés (pl. a partiszűrés, kutas víztermelés) folyamata gyakran nem a tervezettnek megfelelő, a termelt vizet már a termelőtelepen másodlagos szennyeződés éri (pl. a védőterület helytelen megítélése miatt, a korróziós folyamatok miatt, a helytelenül telepített partvédőművek miatt). d) A víz útját követve, a tisztítótelepen is adott a másodlagos szennyeződés keletkezésének a lehetősége. Nagyon találóan állapítja meg dr. Majorlaki József[6]: a technológiai műhibák miatt! (Pl. az egyes berendezésekben a tartózkodási idő helytelen volta miatt, vagy a mesterséges úton keltett kémiai reakciók következtében.)