Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

8. szám - Hörcher Ferenc: Öntözőcsatornák víz alatt rézsüinek meghatározása

364 Hidrológiai Közlöny 1874. 8. sz. Horcher F.: öntözöcsatornák Az ily módon előkészített kísérletek során azt tapasztaltuk, liogy a talajok egyrésze igen gyorsan — néhány perc alatt — szétesik apró rögökre, s a víz alatti rézsű világosan kialakul. A rézsűszög azonban igen változékony, mert a lecsúszó nagyobb rögök azt erősen befolyásolják. Voltak viszont olyan talajok is, melyeknél a rögöcskék csak igen lassan estek szét, s a levált apró talajrészecskék közel vízszintes felületet alkotva rakódtak le. E tapasztalatok alapján aztán ezt a módszert nem lehetett alkalmasnak minősíteni a rézsűhajlás meghatározásához. A plasztikus index, a folyási határ és a csatornarézsűk kapcsolata, a kialakult rézsűk liajlása Az említett tapasztalatok birtokában következő lépésként a talajmechanikai jellemzők közül először az egyszerű eszközökkel viszonylag könnyen meghatározható és a talaj pillanatnyi nedvességtartalmától független plasztikus index és a rézsűhajlás közötti összefüggést kívántuk megvizsgálni. A vizsgálatot 1970. évben a K. IV. öntözőfürtcsatorna nyolc kialakult rézsűjű szakaszán végzett rézsűhajlásmérések és az onnan vett talajminták plasztikus indexének megállapítása alapján végeztük el. A szelvényre jellemző átlagos plasztikus index értékét 4—6 mintából határoztuk meg középértékképzéssel. Ezután az összetartozó rézsűhajlás-plasztikus index adatpárokat derékszögű koordináta rendszerben felraktuk. Az ábrázolt pontok azonban oly nagymértékben szóródtak, hogy azokból gyakorlati alkalmazás céljára megfelelő összefüggést nem lehetett megállapítani. Ugyanerre az eredményre vezetett a folyási határ és a rézsűhajlás kapcsolatára vonatkozó vizsgálat is:'e talajjellemző és a rézsűhajlás között sem lehetett gyakorlati célokra megfelelő összefüggést kimutatni. Ezért — következő lépésként — magukat a rézsűhajlás értékeket vettük kissé részletesebb vizsgálat alá, s a Student-próbával megállapítottuk azt, hogy az 1, 2, 3 és 8, illetve a 4, 5, 6 és 7 számú szakaszokból képzett csoportokon belül az átlagos 4. kép. Szikes talajú szakaszon elfajuló rézsű Bild i. An Sodaerdestrecken entartete Böschung rézsűhajlások azonosnak tekinthetők, viszont az egyik csoportba tartozó rézsűhajlás a másik csoport bármelyik értékéből szignifikánsan eltér. így az egy csoportba tartozó rézsűhajlás értékeket egy középértékbe össze lehetett vonni, s az 1, 2, 3, 8 kísérleti szakaszra ö

1 = ctg ß

1=l,95, a 4, 5, 6, 7 szakaszokra 7j., = ctg /i

2— 2,42 eredmény adódott (4. ábra). A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a kötött talajban eredetileg 6/4 rézsűvel épült K. IV. öntözőfőcsatorna 0—7 + 000 km szelvények közötti kísérleti szakaszának egvrészén a közel 15 éves üzemeltetés során o

1=l,95, másutt g, = 2,42 hajlású rézsű alakult ki. Már az elmondottak alapján is nyilvánvaló tehát, hogy az öntözési idényben állandóan víz alatt levő öntözőcsatornák tervezésekor az alkalmazandó rézsűhajlást a tiszántúli kötött talajok esetén nem célszerű gépiesen a szokásos 0 = 6/4-ben megállapítani. A nagyobb mérvű partromlások megelőzése érdekében biztonságosabb a p = 2,0 = 8/4 rézsűhajlás alkalmazása. Ugyanakkor szükség van arra, hogy a hazánk öntözésre berendezendő egyéb területein előforduló főbb talajtípusokra is meg lehessen állapítani a víz alatti rézsűk értékét. Ennek érdekében a vizsgálatok körét ki kellett szélesíteni annál is inkább, hogy az ily módon összegyűjtendő adatok alapján a magunk elé tűzött célt, a rézsűhajlás és a talajjellemzők közötti összefüggés megállapítását el lehessen érni. Ebből a meggondolásból kiindulva 1971. évben a vizsgálatokat kiterjesztettük a K. Vili. főcsatornára is és két újabb talajjellemzőt vontunk be vizsgálatainkba. Ez újabb vizsgálatok során elsőként a Galli által javasolt [3] e v vízállósági jellemzőnek, majd ezután a talaj elektromos ellenállásának és a rézsűhajlásnak az összefüggését vizsgáltuk. Az ej)/ talaj-jellemző és az öntözőcsatornákon kialakult rézsűhajlása összefüggése A Galli által javasolt módszer a légszáraz, dürzscsészében porított és 0,1 mm-es lyukbőségű szitán átesett talajmintának a vele érintkezésbe kerülő vízfolyás vizében való ülopítésekor lerakódó üledék V térfogatának és a minta W súlyának viszonyától függő V e

M = jyy,-l mértékadó hézagtényező meghatározásából áll, ahol y, a talaj 2,75 p/cm

3 értékkel helyettesíthető fajsúlyát jelenti. E vizsgálathoz a K. IV. és K. VIII. öntözőfürt főcsatornákon kiválasztott 12 szelvényben 2,0 m-re mélyített feltáró fúrásokból 50 cm-enként vett talajmintákat és a csatornákból vett vízmintákat használtuk. A súlymérést 0,01 pond pontosságú leolvasással, az iilepítést 25 cm

3 űrtartalmú mérőhengerben 48 órás ülepítési idővel végeztük. (Megjegyezzük azonban, hogy az egyik erősebben szikes talajon ez az ülepítési idő még túl rövidnek bizonyult.) Az üledék térfogat leolvasás 0,1 cm

3 pontosságú volt. Minden egyes talajmintára négyszeresen megismételt méréssel (és ülepítéssel) határoztuk meg az cm értéket. így egy-egy csatorna-