Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

6. szám - Dr. Liberáthy Péter: Mikroszennyező anyagok szerepe a vizek szennyezettségének jellemzésénél

290 Hidrológiai Közlöny 1974. 6. sz. Dr. Literáthy P.: Mikroszennyező anyagok Szag és íz Fenol-vegyület klóroz ás után Fenol-vegyület mg/l értéknél fenol 0,002 o- Krezol 0,0001 m-Krezol 0,002 p-Krezol 0,001 3,4-Xilenol 0,001 2,5-Xilenol 0,002 A növényvédőszerek közé számos vegyület-típus sorolható. Legismertebbek a szintetikus szerves vegyületek közül a klórozott szénhidrogének, a szerves foszforsavészterek, a tiokarbamátok, a fenoxialkánsav származékok stb., de fontos szerepük van a higany és arzénvegyületeknek, a természetes eredetűek közül a nikotinnak stb. is. A klórozott szénhidrogének használatuk korlátozása óta hazánkban nem okoznak problémát. A még felhasználásra kerülő lindánból a különböző előírásokban maximálisan 0,056 mg/l a megengedhető koncentráció [3]. A klórozott szénhidrogének káros hatása elsősorban abból adódik, hogy perzisztensek és a szervezetekben felhalmozódnak. Ezekkel szemben a szerves foszforsavészterek, bár gyorsan kifejtett toxikus hatásuk nagyobb mint az előbbieknek — a tiokarbamátokkal együttes menynviségük nem lehet több 0,1 mg/l [3] —, de a vízbe kerülve hidrolizálnak, gyorsan elbomlanak. A vízszennyezés szempontjából nagy jelentőségű higanyvegyületekre a nehézfémeknél visszatérünk. A felületaktív anyagok (detergensek) három fő csoportba — anionaktív, kationaktív és nem ionos — sorolhatók. Magyarországon a vízszennyezés szepmontjából szinte kizárólag az anionaktív detergensek jöhetnek számításba. A detergensek által okozott közvetlen káros hatás — organoleptics és toxikus — viszonylag csak nagyobb koncentráció értékeknél — több mg/l — jelentkezik. Mégis a legtöbb előírás [1,2] 0,2—0,5 mg/l koncentrációt tart megengedhetőnek. Ennél az értéknél ugyanis már jelentős, esetenként stabil hab képződik és így esztétikailag rontja az ivóvíz minőségét. Talán ennél még fontosabb a közvetett káros hatás, amelyet azáltal okoznak, hogy a vízben egyébként rosszul oldódó vegyületek pl. a többgyűrűs aromás szénhidrogének oldatba vitelét elősegítik. A szervetlen mikroszennyezők a káros hatás szempontjából három csoportba sorolhatók: — toxikus elemek: ezüst, arzén, bárium, bór, kadmium, króm, higany, ólom, réz, szelén, nikkel, cián — organoleptikus elemek: vas, mangán, cink — az eutrofizációt, ezen keresztül az ivóvíz íz ós szag problémáit fokozó foszfor-vegyületek. Az eutrofizációtól, mint egy külön témakörtől eltekintve, legnagyobb problémát a toxikus nehézfémek jelentik. A vízi életre különböző koncentrációkban károsak. Általános előírás [2] szerint együttes mennyiségű 0,5 mg/l érték alatt kell legyen. Bár ivóvizeknél is van ilyen általános előírás, mégis fontos az egyes elemek mennyiségének ismerete külön-külön, mivel a toxikus hatásuk nagymértékben eltérő lehet. így pl. az ólom 0,05 mg/l, arzén 0,05 mg/l, szelén 0,01 mg/l, króm (VI) 0,05 mg/l, kadmium 0,01 mg/l koncentrációban toxikus [3]. Megkülönböztetett fontosságot kell tulajdonítani a higanynak, amely egyre nagyobb mennyiségben kerül felhasználásra a mezőgazdaságban és mind szerves, mind szervetlen vegyületei formájában bekerül a felszíni vizekbe. Toxikus hatásuk a vízi életre már /ig/1 nagyságrendben jelentkezik, és ugyanennyi okozhat problémát az ivóvízben [2]. Külön ki kell emelni a különböző fémek toxikusságát fokozó szinergetikus hatásokat. Például a réz toxikus hatása függvénye a víz keménységének, széndioxid-tartalmának; a réz és a szabad klór, a réz és cink, a réz és kadmium, a réz és higany együttes jelenléte növeli az egyedi toxikus hatást [2], . A mikroszennyező anyagok vizsgálatával kapcsolatos kutatások, eredmények Magyarországon a felszíni vízkészletek mikroszennyezőinek behatóbb vizsgálata 1965-ben kezdődött, amikor a balatoni halpusztulás a peszticidekre hívta fel a figyelmet. Ez időben beszerzésre került Intézetünkben egy Carlo Erba gyártmányú gázkromatográf, amelynek üzembehelyezésével a klórozott szénhidrogén inszekticidek meghatározása rutinmódszerré vált. Az évek folyamán talán éppen a peszticidek körébe tartozó vegyületek száma és sokrétűsége növekedett leggyorsabb ütemben. A széles körben használt, de igen veszélyes, perzisztens, felhalmozódásra hajlamos klórozott szénhidrogének helyett a kisebb koncentrációban is toxikusabb, de gyorsan, elbomló vegyületek kerültek előtérbe. Ez szükségszerűen a szennyező vegyületek kimutatására alkalmas analitikai módszerek fejlesztését vonja maga után. Így kerültek kidolgozásra a peszticidek meghatározására különböző analitikai eljárások, amelyek a megfelelő dúsítás után gázkromatográfiás, vékonyrétegkromatográfiás, valamint spektrofotometriás mérésen alapulnak [4, 5]. Örvendetes tényként kell megállapítanunk, hogy a klórozott szénhidrogén inszekticidek használatának betiltása óta, lényegesen csökkent a peszticid-szennyezésre visszavezethető káros vízszennyezések, halpusztulások száma. Felszíni vizeinkben végzett peszticid-vizsgálatok eredményei szerint a vizek rendszeres ,,háttér" szennyezése a káros határ koncentrációk alatt van. Ugyanez mondható el a nagymennyiségben felhasznált szerves foszforsav észter származékokról is. A felületaktív anyagok okozzák jelenleg a legkevesebb problémát [6]. Egy-két kisebb, helyi jellegű habképződéstől eltekintve, az előforduló koncentrációk a különböző előírásokban megadott határértékek alatt maradnak. Nem szabad azonban a jövőben sem figyelmen kívül hagyni felszíni vizeink detergens-szennyeződésének alakulását — amely a növekvő felhasználás következtében várhatóan fokozódik — és figyelembevételét, elsősorban a sokkal veszélyesebb ásványolaj-szár-