Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

5. szám - Korszerű eszközök és módszerek a területi vízgazdálkodásban. IV. - Dr. Oroszlány István: Vízkészlet súlyozása

236 Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. Korszerű eszközök és módszerek a területi vízgazdálkodásban IV. (Ankét Székesfehérvárott, 1972. szeptember 14—16-án) Vízkészletek súlyozása DR. OROSZLÁNY ISTVÁN* a mezőgazdasági tudományok doktora, egyetemi tanár A vízgazdálkodás, illetve vízkészletgazdálko­dás feladatainak megoldása során, legyen az akár távlati tervezés, akár a vízgazdálkodás na­pi gyakorlata, nem térhetünk ki azon probléma elől, hogy a vízkészleteket, különböző célra tör­ténő hasznosítástól függően, súlyoznunk kell. A döntéseket-, intézkedéseket a helyzetet értékelő munkára alapozva, a rendelkezésre álló készle­tek súlyozásával lehet csak célszerűen előkészí­teni. A felkészültségünk elméleti és számítástech­nikai vonatkozásban lehet akár világviszonylat­ban is élenjáró, de ha a számítások elvégzésé­hez nem tudunk megfélelő súlyozó tényezőket ajánlani, reális adatokat adni, akkor vízgazdál­kodásunk nem lehet kielégítő, megnyugtató. Vízkészletek súlyozása nem egyszerű feladat. Az Agrártudományi Egyetem Földméréstani és Kultúrtechnikai Tanszékén ilyen céllal végzett munkáink során mi magunk is csupán a mező­gazdasági vízhasznosítás- öntözés vonatkozásá­ban mertünk kísérletet tenni. Hogy ez a kísérlet milyen eredménnyel járt, arról szeretnék a kö­vetkezőkben, röviden beszámolni. A beszámoló során szóba kerülő adatok zöme az irodalomban különböző helyeken, és sokkal részletesebben már nyilvánosságot látott. Az első kísérletet az ún. vízhasznosítási té­nyezővel végeztük. Ez nem más, mint a növény­állomány által evapotranszspirált víz egységére jutó termés. Dimenziójaként a kg/ha. mm, GE-t használtuk. A feldolgozott hazai adatok azt mu­tatták, hogy a vízhasznosulás igen széles hatá­rok között változik. A vízhasznosulás dinamikáját különösképpen az alábbi 4 tényező befolyásolja: a) az agrotechnika színvonala, b) a hasznosító növényállomány, c) a növény fejlődési periódusa, d) a hidrológiai vízhiány kielégítettségének mértéke. Az agrotechnika színvonala a mezőgazdasági tudományok, a gép- és vegyipar előrehaladásá­val, az utolsó időkben különösképpen gyorsan emelkedik. Alföldi megyéinkben a múlt század végén 4, a 30-as években 5, 1957—64-ben 7—8, ma 10—13 kg/ha. mm GE a területi vízhaszno­sulási tényező — természetes csapadék figye­lembevételével számolt — szántóföldi átlag ér­téke. Növény állományonként is jelentős az eltérés. Az 1957—64-es évek átlagában az ősgyep 2, a * Agrártudományi Egyetem, Gödöllő szántó átlagosan 7—8, a zöldség 15, a gyümölcs (alma) 23 kg/ha. mm GE-értékkel hasznosította a természetes csapadékot. A növény fejlődési periódusa sem közömbös a vízhasznosulásra, mert pl. alföldi megyéink­ben a kukorica átlagosan áprilisban —4, május­ban +5, júniusban +10—12, augusztusban -j-1—2 kg/ha. mm Ge-értékkel hasznosította az evapotranszspirált vízmennyiséget. (1921—43 homogén adatsora alapján). Ami a hidrológiai vízhiány változó kielégí­tettségének hatását illeti, ez természetesen csak az öntözéses gazdálkodásnál szerepet játszó té­nyező, hiszen csak itt van meg — öntözővíz adagolásával — annak a lehetősége, hogy az evapotranszspirálható vízmennyiséget változ­tassuk. Ha egy grafikonon, függőleges tengelyre a termést, vízszintes tengelyre a tenyészidő alatt evapotranszspirált összes vizet rakjuk, ak­kor egy olyan összefüggést találunk, melyet egy kezdeti szakaszán emelkedő, maximummal bíró majd süllyedő görbe jellemez. A görbe maxi­muma, vagyis az elérhető maximális termés az agrotechnika színvonalától függően változik. A görbe mindenkori iránytangense a hozzátartozó evapotranszspirált vízegység hasznosulását mu­tatja. A vízszintes tengelyen megtalálhatjuk azt az összes vízmennyiséget, melyet a talaj vízkészlete, és a természetes csapadék függvé­nyében a növényállomány egyáltalán elpáro­logtathat. Öntözés nélkül az evapotranszspirá­ciónak ennyire volt fedezete. Ehhez a vízmeny­nyiséghez tartozó termést egy meghatározott agrotechnikai szintet jellemző vízhasznosulási görbén leolvashatjuk. Ha a természetes vízellátottságot öntöző víz­zel kiegészítjük, növelhetjük a termést, de a görbe maximumához közeledve a hasznosulás egyre csökken, és a maximumnál az utolsó víz­egység hasznosulása már nulla. Külön megfon­tolás kérdése, hogy meddig „érdemes" kielégí­teni a hidrológiai vízhiányt, hogy a kiadott utolsó öntözővíz-egység hasznosulása is még gazdaságos maradjon. Az evapotranszspirált vízmennyiség biztosí­tása érdekében öntözés esetében még vízszállí­tási, vízadagolási veszteségek is felmerülnek. Továbbá az sem közömbös, hogy az öntözővizet melyik talajrétegbe juttatjuk. Van ugyanis egy­ún. aktív talajréteg, melyből a növények a leg­jobb eredménnyel hasznosítják a vizet. Az ak­tív talajréteg természetesen növényenként vál­tozik. De a felette levő rétegből a hasznosulás

Next

/
Thumbnails
Contents