Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

5. szám - Egyesületi és Műszaki hírek

Dr. Oroszlány I.: Vízkészletek súlyozása Hidrológiai Közlöny 1974. 5. sz. 223 az aktív réteghez képest 50—80%-kal, alatta 50—100%-kal is csökkenhet. Miután e tényezők hatását munkánk során a vízhasznosulás oldaláról vizsgálva megközelítően tisztáztuk, azt reméltük, hogy ezzel a vízkészletek súlyozásához megfelelő alapot szerezhettünk. De jelentkezett azonnal egy második problémakör is. Nem elég a vízkészlet természetes hasznosulása, mert a súlyozás helyes megítéléséhez azt is vizsgálni kell, hogy milyen áldozatot kell hozni a hidrológiai vízhiány kielégítése érdekében adagolandó öntözővíz előteremtéséért. Fenti cél érdekében modell-vizsgálatokat végeztünk, mintegy 1000 ha nagyságú öntözőtelepek különböző típusú öntözőberendezéseinek összehasonlítására, feltételezve mindenkor a szakmailag helyes méretezést, üzemeltetést. Számításainknál a takarmánynövények igényeit vettük alapul. Azt találtuk, hogy sok év átlagában, az 50-es évek ideiglenes csatornás felületi öntözésének eseteiben, a lekötött vízkészlet 30%-a, a 60-as évek végén elterjedő felszín alatti csőhálózatra telepített hordozható csöves esőztető berendezések esetében viszont 40%-a kerülhet hasznosításra. A többi veszteségként kezelhető. Az összehasonlítás során a berendezések és öntözőmódszerek hatásfokában mutatkozó különbségek nem mutatkoztak nagynak, és a vízkészletgazdálkodó szemével tekintve, jelentős különbség a különböző műszaki megoldások — öntözőberendezések — között nem volt kimutatható. Jelentősebb volt a különbség a munkaerőgazdálkodási szempontokat jellemző mutatók között. Az értékelésnél az 1 fő által kezelt vízhozamot használtunk. Ez a mutató a felületi és hordozható-csöves esőztető berendezéseknél 20—40 l/sec. fő között váltakozott. Az újabban kipróbálás alatt levő különböző típusú, gépesített áttelepítésű esőztető berendezések eseteiben 50—100 l'sec. fő-re növekedett és kivételes esetben (a körbejáró típusú berendezéseknél) érte el a 200 l/sec. fő értéket. A pénzgazdálkodásra jellemző mutatóként az egységnyi öntözővíz vízkivételtől növényig való juttatásának összes költségét vettük alapul. Ez az érték a hagyományosnak nevezhető felü(Folytatás a 221. oldalról). A konferencia foglalkozott a távlati tervezéssel, illetőleg a konkrét műszaki tervezéssel. Az elnöki bevezetőt dr. Vitális Sándor a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke tartotta. A magyar vízgazdálkodás célkitűzéséről Vincze József elnökhelyettes, a vízgazdálkodási távlati tervezés jelentőségéről Békési János mb. igazgató, a tervező vállalatok szerej>éről György István igazgató tartott bevezető előadást. A továbbiakban még Pap István, Csanádi Lajosné dr., dr. Dévényi József és Környei László előadásai hangzottak el, amelyeket vita követett. A továbbiakban a résztvevők tanulmányutat tettek a II. Tiszai Vízlépcső, valamint a Balaton környéki vízellátási és szennyvíztisztítási létesítmények megtekintésére. A Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Vízügyi Hivatal, az OVH Vízkészletgazdálkodási Központ, továbbá a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet leti és esőszerű öntözésnél 8—12 Ft/ha mm között változott, míg az új típusú gépesített áttelepítésű berendezéseknél 10—15 Ft/ha mm-re emelkedett. A modell-vizsgálatok értékelése során először úgy tűnt, hogy mindenekelőtt munkaerőgazdálkodási okok miatt egyértelműen a drágább, de kis munkaigényű esőztető berendezéseké a jövő. Amikor tehát vízkészletek súlyozásánál az öntözővíz bekerülési költségét is figyelembe akarjuk venni, távlati tervek készítésénél mindenekelőtt az ennek megfelelő értékkel kell számolni. Közben azonban — mindenekelőtt a kukoricatermesztéshez csatlakozóan — erősen terjed Tiszántúlon az ún. mélybarázdás felületi öntözés, melynek műanyagtömlős változatánál a munkaigény 100—150 l/sec. fő, az öntözővíz összes költsége 3,— Ft/ha mm! Igaz, hogy ennek a megoldásnak vannak talajtani korlátai, de ennek ellenére százezer ha nagyságrendű lehetőségről lehet beszélni. Elterjedését mindenekelőtt az akadályozza, hogy míg a modern esőszerű öntözés fejlesztésére sok milliót áldozunk, az öntözés igényeinek megfelelő tereprendezést még nem tanultuk meg. Talán az sem közömbös, hogy ennek a megoldásnak alkalmazása csupán minimális ipari hátteret igényel. Fentiek ismeretében természetesen nehéz volna most már a távlati tervező részére egyértelmű súlyozó mutatókat javasolni. Ez önmagában is egy bonyolult tanulmányt kíván. És még ehhez, hogy az egész modell-vizsgálat alatt végig megmaradt bennünk egy tüske, hogy míg a napi vízgazdálkodási tevékenység során fenti költség-mutatók a kimunkálások időszakában jól alkalmazhatók, és a súlyozásnál is jelentős szerepet játszhatnak — a távlati tervezésnél megbízhatóságuk szerényebb. Az 1969 árszinten végzett számításaink óta is változtak az árak, az ár-arányok, s így a kimunkált költség-adataink távlati tervezésre még relatív összehasonlítás céljából sem alkalmasak. Mindezeket mégis csupán azért mondottam el röviden, hogy rámutassak a súlyozás nem éppen egyszerű problémáira, és megoldása érdekében gondolatokat ébresszek. Ehhez a feltétlenül szükséges, de nem könnyű munkához kívánok sok sikert. rendezésében Martin Fogel, az arizonai egyetem tanára két előadást tartott. 1973. október 2-án „Az öntözés tervezése regionális vízgazdálkodási rendszerekben", 1973. október 5-én pedig ,,Az öntözővizszolgáltatás optimális ütemezése" c. előadása hangzott el Budapesten. A Vízellátási Szakosztály 3 973. október 8-án előadó ülést rendezett, amelyen Illési József: „A BOCL A-típusú vasbeton csövek alkalmazási lehetőségei a vízépítésben,,, valamint Schneider Péter: ,,BOCIA vasbeton nyomócsövek fektetési technológiája,, c. előadásai hangzottak el. Felkért hozzászóló volt: dr. Bálint József. A Balneotechnikai Szakosztály 1973. október 9-i előadó ülésén Horváth József a fürdőépitési program speciális kérdéseiről valamint a medencék téliesítésóről, Színuk Agnes pedig a fővárosi iskolai tanmedencék helyzetéről tartott előadást. (Folytatás a 228. oldalon)