Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

1. szám - Magony László: Az állóeszközök optimális élettartamának vizsgálata a vízellátás és csatornázás területén

Nlagony L.: Az állóeszközök optimális élettartama Hidrológiai Közlöny 1974. 1. szám 11 2. táblázat Az 1969. évi állóeszközállomány az 1959. évi — mint bázisév — állomány %-ában TaO.í. 2. OcHOSHbie oőopydoeanttH e 1969 eody e %-ax 1959 eoóa (őa3uc) Tabelle 2. Der Grundmittelbestand des Jahres 1969, in % des Bestandes des Basisjahres 1959 Népgazdasági ágazat Ipar Építőipar Mező- és erdőgazdaság Vízgazdálkodás Közlekedés Kereskedelem Nem anyagi ágazatok [%J 196,6 290.2 173.3 141.8 135.9 258.6 138.7 3. táblázat A vízellátási csőhálózat %-°s aránya az életkor megoszlása alapján TaÖA. 3. %-Hoe omnowenue mpyOonpoeodnoü cernu eoöocnaő3icenuíi na ocmeami cpoKa CAyiicöbt Tabelle 3. Prozentueller Anteil des IVasserversorgungsrohrnetzes aufgrund' der Verteilung des Lebensalters Életkor 55 évesnél idősebb . 35 — 55 éves 10 — 35 éves 10 évesnél fiatalabb * Országos átlag. [%] 16 11 46 27 4. táblázat \ víz- és csatornahálózatok fektetési hosszának alakulása TaöA. 1. 0opMttpoeaiiusi ÖAumi npoKAaöKti cemu eoOociiaOjKeiniH tt KanaAU3aijuu Tabelle 4. Gestaltung der Länge der Verlegung der Wasser- und Kaurdnetze Év 1920—45 1946—60 1961—70 1971— —85* Vízellátási csőhálózat [km] Csatornahálózat [km] 2700 4500 3500 7600 900 22 050 15 000 * Országos átlag. lett a nyereség növekedése [1]. Nyilvánvaló, hogy a vízgazdálkodásban — az infrastrukturális jellegénél fogva — nem a jövedelmezőség kérdése az elsődleges, hanem a társadalmi szükséglet kielégítése a legkisebb ráfordítással. A gazdaságosság kritériumát e mellett messzemenően figyelembe kell venni. A népgazdaság termelőágazatainak, árak megállapításának a vállalati önköltség az alapja, — az összehasonlításnak ez a legfontosabb kritériuma. A vízgazdálkodás műszaki-gazdasági és társadalmi vonatkozású kérdéseit a népgazdaságban és a társadalmi életben elfoglalt sajátos helyzetét figyelembe vevő összefüggéseken keresztül célszerű vizsgálni. Eltérően a népgazdaság egyéb területeitől, ahol — kevés kivétellel — a beruházások elbírálásánál a döntő kritérium továbbra is a nyereség marad. Ennek érdekében célszerű lenne a beruházásokat komplex vizsgálat alá vonni, annak megállapítása céljából, hogy a tervezett létesítmények rendeltetésüknek megfelelően: a) társadalmilag indokolt és időszerű új szükségletek kielégítése miatt létesülnek, vagy a víztermelő, és a szennyvízelvezető tevékenységének ellátását teszik gazdaságosabbá; b) távolabbi társadalmi igények kielégítése érdekében történnek; c) a népgazdaság egyéb vízzel kapcsolatos igényeit elégítik ki; d) az előzőekben említett szempontok együttesen, vagy ezek közül valamelyik egyedül indokolja a megvalósítást. Ilyen meggondolások alapján a gyakorlatban csak elvétve veszik számításba az állóeszközök optimális gazdasági élettartamnak meghatározásából származó előnyöket. A gazdasági számításokat ma túlnyomó többségében a megtérülési idő és egy szűkebben vett pénzügyi hatékonyság meghatározására szűkítik. E számítások általában nem térnek ki a távolabbi komplex vizsgálatokra, a társadalmi igények szempontjából. A vízellátás-csatornázás területén a fentiek alapján nem is annyira az egyszerű pénzügyi hatékonyságokra kell a figyelmet fordítani, hanem az adott pénzügyi keretek között keresni a lehetséges optimális műszaki megoldást. Ezekután felvetődik az a kérdés, hogy az állóeszközöknek milyen nagyságrendű az optimális élettartama, és milyen tényezők befolyásolják. Az elhasználódási időtartamok megállapítása igen nehéz (szubjektív megítélés, műszaki adatokon alapuló becslések figyelembevétele stb.). A létesítmény optimális gazdasági élettartamának megállapítása azon alaptételt veszi figyelembe, hogy egy létesítményt gazdaságosan csak addig célszerű üzemben tartani, amíg az gazdaságosabb, mint a legközelebbi legjobb alternatíva, amely ennek a helyére léphet [2]. Ezért célszerű a különösen fontos nagyarányú munkáknál megvizsgálni azt, hogy a szóbanforgó állóeszköz főjavítással gazdaságos-e, még további hosszabb időre a meglevő, esetleg már elavult állapot, konzerválására. Napjainkban az állóeszközök élettartamának a problémáját két szempontból közelíthetjük meg: — a konkrét műszaki elhasználódás és — a gazdasági elavulásból eredő tényezők optimumainak vizsgálata alapján. Műszaki elhasználódás Az állóeszközök fizikai elhasználódásának időtartama szabja meg az értékátadás (leírás) időtartamát, illetve nagyságát, mely az amortizációs normákban valósul meg. Az állóeszközök fizikai élettartamát meghatározó fontosabb tényezők különböző mértékben érvényesülnek az egyes állóeszköz csoportokban. Pl. az egyes épületek a fizikai elhasználódás határáig igénybevehetők, más létesítmények szoros kapcsolatban állnak a technológiai folyamatokkal, ami a fizikai elhasználódás mértékét és ütemét is meghatározhatja. (Példaként hozhatjuk fel a gőzüzemű szivattyúk esetét, amikor az elektromos energiára való áttéréskor feleslegessé válik a kazánház.)