Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
12. szám - Dr. Molnár Béla–Szónoki Miklós: A kakasszéki szikes tó keletkezése és vízföldtana
566 Hidrológiai Közlöny 1973. 12. sz. A kakasszéki szikes tó keletkezése és vízföldtana I)r. MOLNÁR BÉLA* — SZÓNOKY MIKLÓS» A dél-alföldi szikes tavaknak eddig három genetikai típusát ismertük meg. Ezek mindegyike egyegy területrész földtani fejlődéstörténetével és felépítésével kapcsolatban alakult ki: 1. A Duna—Tisza közén a homokhátságon és É-Bácskában a pleisztocén végének jelentős részében eolikus üledék (lösz és futóhomok) rakódott le egymást váltogató településben. A legfelső pleisztocén futóhomok a holocén mogyorókor száraz szakaszában tovább mozgott, és kialakította a DunaTisza közi homokhátság mai felszínközeli képét. A futóhomok az uralkodó ÉNy-i szél hatására ÉNv—DK-i irányú buckasorokba rendeződött. A közöttük kialakult mélyedésekben a következő csapadékosabb időszakok magasabb talajvízállás folytán állandó jellegű, bár sekély tavak jöttek létre. Ilyen típusú a holocén elcjcn keletkezett kiskunhalasi Kunfehértó (Megyeri J. 1963, Miháltz I. —Mucsui M. 1964, Andó M. 1966, MiháltznéFuragó M. 1966), vagy a mogyorókor száraz szakasza után keletkezett soltvadkerti Petőfi-tó, és a tázlári Szarvas-tó (Fehér J. 1961—64, Mucsi'M. 1965, 1966, Miháltzné-Faragó M. 1966, 1969, Andó M.—Mucsi M. 1967, Miháltzné-Faragó M.— Mucsi M. 1971) (1. ábra).. 2. A Dél-Tiszántúl nyugati része a pleisztocén legnagyobb részében az előző tájegységnél erősebben süllyedt, ezért rajta több száz m vastagságú folyóvízi üledék rakódott le. A pleisztocén végén a süllyedés mértéke ugyan csökkent, az utolsó eljegesedés lösze mégis uralkodólag nedves térszíni eredetű. A pleisztocén-végi és holocén-eleji csapadékosabb időszakban a dél-tiszántúli folyók a pleisztocén-végi felszínbe, sok helyen a nedvestérszíni löszfelszínbe vágódtak be. A Dél-Tiszántúl folyóvizeinek feltöltési mechanizmusából adódott, hogy a folyók változtatták medrüket. Az elhagyott mederszakaszokban pedig morotvatavak jöttek létre. Az eddig vizsgált tavak közül így alakult ki a kardoskúti Fehértó (Kiss J. 1963, Molnár B.—Mucsi M. 1966) 3. A Duna—Tisza köze a Tisza-völgy felőli oldalán 1—2 m-es peremmel végződik. Ettől a peremtől K-re a Tisza-völgyet, vagyis a Tisza egykor bevágódott, majd feltöltött árterét találjuk (Miháltz I. 1965, 1966). A Tisza, szabályozása előtt kiöntéseivel gyakran az egész völgyét elöntötte. A Tiszától távolabb (pl. a Duna—Tisza köze pereméhez közel eső részen) a kis energiával rendelkező vízből mái- csak finom szemcséjű rétegek rakódtak le, és lassan töltötték fel a területet. A mederhez közeli részeken azonban a folyó feltöltő képessége nagyobb, ezért a távolabbi területek idővel kisebb abszolút magasságba kerültek (viszonylagosan „kimélyültek"), s a rajtuk megrekedt víz időszakos, sekély szikes tavakban gyűlt össze. így keletkezett a pusztaszeri Dongér-tó és a tömörkényi Csaj-tó. * József Attila Tudomány Egyetem Földtani Tanzék, Szeged. (Molnár B. 1971. 1972., Molnár B.—Mucsi M.— Magyar L. 1972.) Ma a tavak mélyebb helyzetű környezetének szikesedését a csapadékból visszamaradt pangó vizek és az állandóan utánpótlódó talajvizek gyors nyári párolgása, illetve ezek sóinak koncentrálódása okozza. A tavak vizének kémiai összetételét és változását, valamint élővilágát jelen munkával egy időben más kutatók vizsgálják. Eredményeikről az 1969. évi tihanyi nemzetközi szikesvizi szimpóziumon számoltak be (Megyeri J. 1972a, 1972b, TamásnéDvihally Zs. 1972, Szépfalusi J. 1972, Ferencz M. 1972, Richnovszky A. 1972, Marián M. 1972, Sterbetz 1. 1972). Ezért ezzel a kérdéssel a jelen munka bővebben nem kíván foglalkozni. A vizsgálatra került következő dél-alföldi szikes tó az Orosháza melletti kakasszéki szikes tó, amely ÉNv—DK-i, majd ÉK—DNv-i irányú, mintegy 2,5 km hosszú és 80—150 m széles mélyedésben helyezkedik el (2. ábra). A tó K-i oldalán morfológiailag még 800—1000 m távolságig is mélyebb a terület mint az átlagos felszín. Vizsgálataink során 22, egyenként 3—12 m-es fursát mélyítettünk, három DNy—ÉK-i, tehát a tó tengelyére merőleges szelvényben (2. ábra). Az így kapott adatokat helyszíni megfigyelésekkel és számos pontról vett minta vizsgálatával egészítettük ki. A képződmények leírása 11 m mélységig négy különböző réteget leheteti elkülöníteni: 1. A feltárt rétegsor alsó fele a 15. sz. fúrás kivételével — 7—8 m vastagságú, uralkodólag középszemű homok (3. ábra, I— III. szelvény). Ennek szemcseösszetételére a 4. ábra 16—33. sz. görbéi mutatnak példákat. Korábbi vizsgálatokból tudjuk, hogy a Dél-Tiszántúlnak ez az első jó vízvezető homokösszlete 10—30 m vastagságot is elér (Miháltz 1. 1965, Molnár B. 1968), nehézásvány összetétele pedig — jelentős hipersztén, augit és bazaltos amfibol tartalmával — marosi származást bizonyít (Molnár B. 1963, 1966, 1968). yfortnas-Kórös Kiskunfélegyháza Petőfi-tó ° Csaj-tó] 1 , V/Kakasszéki-tb Dontjer-ló \ *°0roshaza -Szarvas-tó j -Fehér-tó v * Kunfehértó \ f SZEGED 1 0 10 20 30 [km] ]. ábra. eddig tanulmányozott sa-ikes tavak helyszínrajzi» Abb. 1. Lageplan der bisher studierten Natron-Seen
