Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Csanády Mihály: Az eleveniszap-minőség értékelése tisztítástechnológiai szempontból

414 Hidrológiai Közlöny 1973. 9—10. sz. Dr. Csanády M.: Az eleveniszap-minőség értékelése 5. Következtetések 5.1. A ténylegesen tartható iszapkoncentráció mint alapvető tervezési paraméter Az eleveniszap tisztítási folyamat egyik leglényege sebb (ha nem éppen a leglényegesebb) paramétere a fajlagos iszapterhelés, mivel ez van közvetlen összefüggésben a tisztítási hatásfokkal. Adott szennyvízmennyiség és -minőség esetén a fajlagos terhelést a medence-térfogat és az iszapkoncentráció szorzata szabja meg, vagyis az iszapkoncentráció az eleveniszapos medence méretezésének alapvető paramétere. A hazai gyakorlatban az iszapkoncentráció értékét a tervezés során eleinte általában önkényesen vették fel; egyes tervezési irányelvek tartalmaznak ugyan bizonyos irány-számokat, de ezek gyakorlati érvényességét eddig hazánkban nem vizsgálták meg átfogóan — legalábbis nem hozták nyilvánosságra ilyen mérések eredményét — holott a levegőztető medence méretezése lényegében ezen alapul. A tartózkodási idő — ami ebből a számításból kiadódik -— ad ugyan bizonyos ellenőrzési lehetőséget (tapasztalati számok alapján), de ez félrevezethető is lehet! Különböző töménységű szennyvizek esetében azonos iszapkoncentráció esetén is különböző lesz az azonos tartózkodási időhöz tartozó tisztítási hatásfok, még nagyobb lehet az eltérés, ha az iszapkoncentrációk is különböznek. A fajlagos iszapterhelés és a hatásfok összefüggése viszont -— bizonyos értékhatárok között — meglehetősen egyértelmű, ezért az elérendő hatásfok megbízható számításához az iezapkoncentráció ismerete szükséges. A fentebb részletesen értékelt adatok azt mutatják, hogy a házi szenny v izet tisztító nagy terhelésű eleveniszapos berendezések esetében a jól működő telepeken általában 2,5 és 3,0 g/l ( = kg/m

3) közötti iszapkoncentrációt tartottak. Talán még egyértelműbb adat az, hogy a recirkulációban általában 6 és 7 g/l-es koncentráció volt tartható, és a maximum sem haladta meg all g/l-t. (Az előbbi érték a recirkulációval lényegesen befolyásolható, ez utóbbi viszont az adott technológiai feltételek mellett az iszapelúszás veszélye nélkül nem volt növelhető). Ez azt jelenti, hogy 100% recirkuláció esetén alevegőztető medencében 3—3,5 g'/Zeleveniszap-koncentrációval lehet számolni, ennél nagyobb érték felvétele általában nem reális! Az olyan városi szennyvizek esetében, amelynek egy részét szervetlen lebegőanyagot tartalmazó ipari szennyvizek képezik, különösen ott, aholelőülepítés nincs vagy csak rövid, az elérhető iszapkoncentráció jóval nagyobb, mivel az iszap ülepedőképessége jobb. Igaz, hogy az aktív — szerves — hányad valamivel kisebb, mint a házi szennyvizek esetében, de ez az előbbi hatást általában nem kompenzálja. A szerves anyagot tartalmazó ipari szennyvizek (konzervgyár, tejüzem) hatása ezzel ellentétes volt: ilyen esetben a tisztán házi szennyvízhez képest jelentősen csökkent a tartható iszapkoncentráció. Hatvanban (városi és konzervgyári szennyvíz) az átlagos iszapkoncentráció — a jelentős, átlag 160%-os recirkuláció ellenére — csak 2,0 g\l volt, mivel a recirkulációban is csak 3,5 g/l volt általában elérhető. Ez azt jelenti, hogy ilyen szennyvíz esetében nem csak az oxigén bevitelt kell fokozni, és nem csak a szervesanyag-terheléssel arányosan kell megnövelni a levegőztető medence méreteit, hanem annál jóval nagyobb mértékben, mivel — a beállítható kisebb iszapkoncentráció miatt — a szükséges fajlagos terhelés csak így tartható be! Az oxidációs árkok esetében kapott iszapkoncentráció értékek az egyéb házi szennyvizes berendezésekhez hasonlóak. Az árkokban 2,5—4,0, a recirkulációban 5—8 g/l volt elérhető, illetve tartható. Ez azt jelenti, hogy — 100% recirkuláció mellett — a régebbi hazai előírásokban szereplő 4 g/l-es érték nem tipikus, hanem felső határ, tehát az erre alapozott tervezés nem biztonságos. Általában a 3 g/l körüli érték felvétele látszik helyesnek. A kis- és nagyterhelésű rendszer közé eső fajlagos iszapterhelés esetén a rendkívül laza iszap-szerkezet miatt csak igen kis iszapkoncentráció tartható (pl. 1—2 g/l). Mivel a kisterhelésű (teljesoxidációs) berendezések bedolgoztatása idején ilyen közbenső terhelés — legalábbis átmenetileg — feltétlenül előfordul, az ebből esetleg adódó nehézségek (laza iszapszerkezet, iszapelúszás) elhárítására fel kell készülni. A szennyvízbe jutó kalciumhidrogénkarbonátos ásványvíz jellegű víz a levegőztető medencében mész-kiválást eredményezett, ami fajsúlynövelő hatása miatt tömör iszap-szerkezetet okozott, és ezzel az iszapkoncentráció értékét erősen megnövelte, így a recirkulációban Bükkszéken 10, Hajdúszoboszlón 14 g/l-es koncentrációt lehetett tartani, ami a medencék kihasználtságát jelentősen javíthatja. Mindez arra is rámutat, hogy az eleveniszapos reaktorban tartható iszapkoncentráció a szennyvíz összetételétől erősen függ. Mivel a méretezés lényegében erre épül, a tervezés előmunkálatai során ezt a hatást is mérlegelni kell. A kedvező hatások figyelembevétele a költségeket csökkentheti, az ellenkező esetben viszont a kellemetlen meglepetések megelőzésére van lehetőség. Nem eléggé ismert tulajdonságú szennyvíz (kevert városi szennyvíz) esetében erre csak az adott szennyvízzel végzett modell-kísérlet alapján lehet választ adni, amely tehát a tervezés megalapozottabbá tétele révén jelentős megtakarítást eredményezhet, illetve elejét veheti a későbbi nehézségeknek. Ml Mg] 200 l. It. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. [hónap] 2. ábra. Az iszapindex évszak-függése Abb. 2. Saisonale Abhängigkeit des Schlammindexes