Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

9-10. szám - Egri István: A főváros csatornázása

386 Hidrológiai Közlöny 1973. 9—10. sz. Egri I.: A főváros csatornázása bevonásával dolgozzon ki részletes városrendezési tervet, amelyet 1808 októberében a nádor felterjesztésére királyi jóváhagyást nyert. A jóváhagyás alapján 1808 novemberében megalakult a Szépészeti Bizottmány, mely 1827-ig 35 feladat megoldását vállalta és 16-ot sikerült is megvalósítania. A Szépészeti Bizottmány felfigyelt a csatornázás, az útépítés, a Duna-part rendezésének szükségességére. A helyzet mégsem változott lényegesen az 1838-as nagy árvízig. Az első szennyvízcsatornák Budapesten A Budapest általános csatornázását megelőző korszakokban a csatornák építésénél egyrészt minél rövidebb úton igyekeztek a Dunát elérni, másrészt a csatornák szelvényeit nem a szükségleteknek megfelelően építették ki, hanem jelentősen túlméretezték. A Duna-balparti csatornák közül a legrégebbi a XVIII. században épült — jelenlegi Párizsi utca, Pesti Barnabás utca és Március 15. tér—, amely a mai Fővárosi Tanács szennyvizeit vezette a Dunába. E csatorna részben még ma is üzemel. Ebből az időből származik a Duna és Irányi utcák közötti csatorna is. A Duna-jobbparti városrészek csatornaépítkezéseinek fejlődése nem követhető olyan pontossággal, mint a balparti. Óbudán a csatornázás a hegyvíz-levezető árkokból alakult ki. A múlt század első felében a fejlődés legfeljebb abban nyilvánult meg, hogy a belvizes árkok alsó — beépített területre eső — szakaszát, aránylag kis hosszon beboltozták. Meg kell állapítani, hogy egységes csatornázási koncepció a főváros egyesítéséig —- Pest, Buda, Óbuda — nem alakult ki. Az első csatornázási szabályrendelet Az 1847. évben a Helytartótanács megküldte Pest városi tanácsának a „Helytartósági szabály a szabad királyi Pest város kebelében építendő csatornák iránt" című határozatát. A szabályrendeletet 1847. augusztus 3-án hagyta jóvá a Helytartótanács, és ugyanezen év szeptember 20-án kelt végzéssel életbe léptette. A szabályrendelet megkülönböztet köz- és magáncsatornákat. A közcsatornák osztályozása a következő: főcsatornák, utcai csatornák, mellékcsatornák, vízvezetők. Továbbá kimondja: a csatornaépítés a városi hatóság kizárólagos joga és kötelessége. A munkák vállalatba adása versenytárgyalás útján történhetett. A városi csatornák megépítésével egyidőben a házibekötésekről is gondoskodni kell. Az építési költségek az utcai csatorna mellett fekvő ingatlanok tulajdonosait terhelik. Ebben az időszakban indult meg a főváros részeinek egyesítésére való törekvés. A szabadságharc utáni évtizedekben kevés időt szenteltek a Főváros részéről a csatornázási kérdéseknek. Az első hivatalos adat a hálózat hosszáról az 1860-as évekből származik. Eszerint a hálózat hossza A Duna jobb partján 26,300 m A Duna bal partján 54,000 m Budapesten összesen: 80,300 m A városi lakosság vízszükséglet-kielégítése ez időben saját kútból történt, ami minimális volt. Ezért a csatornák elegendő öblítővizet nem kaphattak és eliszaposodtak. Következménye, hogy a Pesti Dunapart teljes hosszában elszennyeződött. Magas Duna-vízállásnál a szennyvizeket át kellett emelni, hogy el ne öntse a pincéket és az utak felszínét. A végleges elgondolás a csatornázás szükségességére az 1860—70-es évek között érett meg. Ezt sürgették az ismétlődő árvizek, az uralkodó köztisztasági állapotok, a pesti vízmű hiánya, a talajvíz elszennyeződése, a külföldi nagyvárosok példája — melyek a korban már csatornázással rendelkeztek —, nem utolsósorban a pesti népesség számának Európában szinte egyedülálló, feltűnően nagyméretű növekedése. A pesti oldal általános csatornázására 1896-ban tervezet jutott el a város főpolgármesteréhez, Sir Morton Pető angol vállalkozó elgondolásai alapján. A terv címe: „Jelentés és Tervrajz szabad királyi Pest város földalatti csatornázásának megjavítása tárgyában. Sir Morton Pető rendeletére előterjesztve Bazalgette W. I. London város főmérnöke által. Pest, június hóban, 1896." A vállalkozó ajánlatot tett a főgyűjtőcsatornák megépítésére. Bazalgette Pesten ismerkedett meg a meglevő hálózattal, a Duna szabályozásának lehetőségeivel, a helyrajzi adottságokkal. A fenti ismeretek alapján a főgyűjtőknek olyan vonalvezetést választott, melyet a természetes környezet szabott meg. Ennek megfelelően három főgyűjtő megépítését határozta el. Ezek közül kettőt a Dunához közel fekvő mélyzónában, a harmadikat a magaszóna vizeinek összegyűjtésére. A városi csatornák építésénél egyesített rendszer kivitelezését javasolta. A terv szerint a főgyűjtők a Hámán Kató utca táján találkoztak és a szivattyútelepre kapcsolódnak be. A csatornák öntisztításához szükséges legkisebb sebességet 70 cm/mp-ben határozta meg, melyhez a minimális esés 0,7%

o körüli kellett, hogy legyen. A csatornák szellőztetését szellőzőcsövek útján, illetőleg a bűz kiáramlását a csatornanyílásokba helyezett szénszűrőkkel kívánta megakadályozni. Az utcai csatornák csatlakozásánál hordalék és iszapfogók építését tartotta célszerűnek. A csatornahálózat tehermentesítése érdekében vészkiömlőket és oldalbukókat tervezett megvalósítani. Az 1870-ben megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa — feladata felsőbb síkon összehangolni a főváros műszaki ügyeit — 1873-ban nyilvánosságra hozta Bazalgette tervét. Ezzel egyidejűleg jelent meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának Budapest egész területére vonatkozó csatornázási terve is, az első központi elgondolás, amit több bírálat ért. A Közmunkák Tanácsa 1883-ban a viták megoldására, a tervjavaslatok összefogására és kiviteli terve elkészítésére a mér-