Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

9-10. szám - Egri István: A főváros csatornázása

Egri I.: A főváros csatornázása Hidrológiai Közlöny 1973. 9—10. sz. 387 nöki hivatalon belül a csatornázási osztályt hozta létre. A csatornázási osztály 1884-ben tervet terjesztett elő, mely a következőket tartalmazta: a megépítésre kerülő hálózatnak 100 évet kell üzemelnie, a főváros lakóinak száma 1970-re félmillió lesz. A terv természetesen Bazalgette tervének módosított kivitelezését tartalmazta. A tervezetet majd húsz évi tárgyalás után 1891 januárjában hagyták jóvá. Mint jellemzőt kell említeni, hogy ebben az időben a viták az építkezések folytatását is gátolták. Pl. 1860-ban meglevő 80,3 km törzscsatorna több mint negyven év alatt 101,8 km-re nőtt. A Közmunkák Tanácsa döntése után nagyobb ütemben indult meg a csatornaépítés. Az első világháború befejezésének végéig a hálózat újabb 354,8 km-rel növekedett, mellyel összességében 447,6 km lett a csatornahálózat hossza Budapesten. Közvetlen az első világháborút megelőző években, valamint a világháború évei alatt hangzottak el javaslatok a csatornázás folytatására, melyre terv is készült. E terv főbb tényezői: a Duna jobb parti csatornahálózat kiépítése, a Duna tisztaságának megvédése, a Róbert Károly és Hungária körúton belüli és kívüli területek csatornázása, a Rákospatak szabályozása, a Ferencvárosi szivattyútelep rekonstrukciója, illetve fejlesztése, a telepfejlesztésnek olyan mértékűnek kell lennie, hogy a Duna bal parti szennyvizeit mind fogja össze. Az északi városrész vizeinek összefogására, az Angyalföldi telep létesítését ajánlotta. Mindezen kérdések megvalósítását, illetve elkezdését az első világháború megakadályozta. Ezt az időszakot — 1912—1926-ig — a fővárosi csat ornázás „fekete korszakának" nevezték abban az időben. Az újabb fellendülést az 1927—37-es évek hozták meg. Ebben az időben nem a víztermelés és fogyasztás növekedése, hanem az építés fellendülése adott döntő előrelépést a csatornaépítkezéseknek. Ebben az időben épült: a Hamzsabégi úti és a Budafoki iiti főgyűjtő, a Bartók Béla úti gyűjtő, a Kelenföldi ideiglenes átemelő telep, a Rákosvölgyi főgyűjtő, a Mexikói úti és Róbert Károly körúti főgyűjtők építése is megkezdődött. Ezen építkezések befejezésével a törzscsatorna hálózat elérte a 725 km-t. Kiemelkedő teljesítmény volt a főgyűjtő növekmény, mely 41,9 kmről 51,8 km-re emelkedett. A főváros a csatornafejlesztést továbbra is napirenden tartotta, amit bizonyít, hogy 1938-ban újra napirendre tűzte a továbbfejlesztését, melyre a közgyűlés 1938—44-re 22 millió pengőt irányzott elő. E tervezet foglalta össze azokat a javaslatokat, melyeket az első világháború óta a szakemberek felvetettek. Sajnos a megvalósítást a második világháború csaknem teljesen meggátolta. A második világháború okozta károk A második világháború nagy károkat okozott a Fővárosunkban. A közművek üzeme is megbénult, így a Csatornázási Műveknek is alapvető feladata volt a szennyvízelvezetés biztosítása. Ehhez kellett 3,4 km hosszban a hálózatot kijavítani, melyet 135 helyen ért bombatalálat. A helyreállítás 1947-re fejeződött be. A főváros csatornahálózatát és berendezéseit mintegy 10 millió Ft kár érte. Ebből 75% a Ferencvárosi szivattyútelepre esett, mert 32 bombatalálat okozta kárt kellett megszüntetni. Ezenkívül az óbudai átemelő telep gépháza is víz alatt volt, jelentős kárt szenvedett az Angyalföldi és Kelenföldi szivattyútelep is. A csatornahálózatban a lerakódott iszap mintegy 24 ezer m

3 volt. Az iszaplerakódás következményeként a hálózat 10 km hosszban teljesen megbénult, és így a szennyvízelvezetésre alkalmatlanná vált. A hegyi és belvízlevezető árkok 8,4 km hoszban sérültek meg súlyosan. Gyakorlatban a meglevő hálózat — a szennyvíz és belvíz — 10%-a teljesen üzemképtelen, az átemelő telepek sem működnek. A fent említett károkat a fiatal Csatornázási Művek dolgozó kollektívája saját kivitelezésben 1947 végére helyreállította és így a második világháború előtti üzemelést biztosította. A Fővárosi Csatornázási Művek megalakulása A Fővárosi Csatornázási Művek közvetlen a második világháború után — 1946. április 1-én alakult. A megalakulásnál a Főváros két alapvető feladatot jelölt ki a számára: 1. A háborús károk helyreállítása, azaz a háború előtti állapot biztosítása, a hálózat és telepek üzemeltetése szempontjából, 2. A Főváros hároméves tervének elkészítése, mely egyben a vállalat hároméves terve is lett. Az első kérdés főbb feladatait — mint befejezett tényt ismertettem. A második kérdés főbb előirányzatait az alábbiakban határoztuk meg. A művek továbbfejlesztésére 25 millió Ft-ot irányoztunk elő. Ebből 11 milliót a szivattyútelepekre, 14 milliót a hálózatfejlesztésre. A hálózatfejlesztésben döntően a gyűjtőcsatornák építése került előtérbe. A hároméves terv idején 4,2 km gyűjtő és 12,8 km mellékcsatornát építettünk. A fejlesztés mellett jelentős mértékben növekedett a fenntartási tevékenység, a hálózat javítás és -tisztítás. Az 1938-as évhez mért fejlődés a következőképp alakult a hároméves terv ideje alatt: — csatornatisztítás .... 3,4-szeresre növekedett, — a kiemelt iszap 1,4-szeres lett, — a csatornajavítás . . . 9,4-szeres mértékű, — a tisztított árok . . . 3,3-szoros hossz, — a kiemelt hordalék közel négyszerese az 1938. évinek. A Nagy-Budapest létrehozása A három város — Buda, Pest, Óbuda — egyesítésekor 10 közigazgatási területet hoztak létre. Változatlan területtel az 1930-ban 14 közigazgatási kerületre bővült. Nagy-Budapest 1950. január l-vel alakult 22 kerülettel. Nagy-Budapest kialakítása újabb feladatot jelentett a Fővárosi Csatornázási Műveknek. Az első és legfontosabb feladat volt a fővároshoz csatolt városok és községek csatornalétesítményeinek átvétele. Az átvett hálózat 359,2 km, mely eléggé elhanyagolt állapotú. A Budapesthez csatolt kerületek előző szerény igényei rövid idő alatt fővárosi színvonalat igényeltek csatornázás