Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

8. szám - Dr. Vágás I.: A Tisza szegedi árvízi hozamai

Dr. Vágás I.: A Tisza szegedi árvízi hozamai Hidrológiai Közlöny 1973. 8. sz. 375 kek megállapítása vonatkozásában már kevesebbet tévedhettünk, s annak valósága már kétségtelenül fennáll, hogy a szegedi vízhozamot illetően az első marosi árhullám hatása valamivel nagyobb volt a másodikénál, és az sem lehet kétséges, hogy az 1970. évi vízhozamok a vízállások addigi legnagyobb értékei ellenére sem lépték túl az 1932-ben mért értékeket. IV. A tiszai vízvisszaduzzasztás és a marosi árhullám ellapulás vízhozarncsökkentő hatása A Tiszában — a folyó rendkívül kis eséseinél fogva — olyan hidrológiai jelenségeknek nagy fontossága lehet, amelyekre más íőlvók vonatkozásában gyakran még gondolni sem szoktunk. Ilyen jelenség a visszaduzzasztás, vagyis a Tiszába ömlő mellékfolyók árhullámainak a főfolyó torkolat feletti hosszabb, akár 100 km nagyságrendű szakaszán érződő visszahatása. Különösen nagymértékű volt ez a hatás, amikor a Maros minden addigit fellülmúló árhulláma 1970. május 20-án és 21-én az akkor még viszonylag nyugodt Tiszába szakadt. Ennek következményei nemcsak a Maros torkolata alatt érződtek meg a Tiszában, hanem e felett is, lényegében csaknem Tiszaiig térségig, némileg beduzzasztva a Körös torkolatába is. A Tisza úgy viselkedett, mintha a Maros vizének felvételénél duzzasztóművet építettek volna bele, amelynek duzzasztási magassága a Maros árhullámának magasodásával egyidejűleg, változott. A duzzasztás következtében keletkező „zárási hullám" a hullámsebességgel, azaz órák alatt visszaszaladt a Tiszán, és az a meglepő helyzet következett be, hogy a Tisza Csongrád-Tápé szakaszának vízállásait 1970. május 19. és 22. között döntő részben (a tiszai és körösi viszonylag mérsékelt mozgású alapirányzaton túlmenően) az a Maros szabta meg, amelyik pedig Csongrád alatt mintegy 70 folyamkilométerre ömlik a Tiszába. A duzzasztás tárolóterének megtöltődése nyilvánvalóan némileg csökkentette a Tisza folyásirányú vízhozamát, hiszen a tárolódás pillanatában a vízhozam egy kisebb része a vízszínt emelésére fordítódott. A Maros visszaduzzasztása által okozott tiszai vízhozam veszteséget az alábbiakból számíthatjuk ki: Qv — • Ahj At ahol Q

v a visszaduzzasztási vízhozam-veszteség, Fki az elöntött hullámtér felülete az i jelű vízmérce hatáskörzetében, Ahi a vízszínt At idő alatti változása az i jelű vízmérce körzetében. Konkrét számértékek meghatározásánál hangsúlyoznunk kell több mérési és észlelési bizonytalanságot. Ezek miatt számításainknak bizonyos mértékig csak tájékoztató jellege lesz. Nehézségek elsősorban a visszaduzzasztás pontos hatásterületének megállapításában merültek fel, valamint az árhullám tiszai alaphatásának a visszaduzzasztási hatástól való pontosabb elkülönítésében. A visszaduzzasztás összes hatásterületét a hosszszelvény, valamint a vízmérce adatok tanulmányozása után kerekítéssel 100 km

2-ben határoztuk meg. Ennek legalsó 15 km

2-én, a Maros torkolata és a IV/4. gátőrház szelvénye között, ahol a Tisza döntő részben párhuzamos, 700 — 800 m távolságú töltések között folyik, május 21-én 8 és 16 óra között, amikor a szegedi vízhozam tetőzés hatása a Tiszán végigvonulhatott, 30 cm\nap volt az átlagos vízszín-emelkedés. Ebből átlag 8 cm/nap esik a Tisza alap-irányzatára, amely itt a Maros árhulláma előtt is, azt követően is megmutatkozott. így Ah

l = 22 cm/nap. A IV/4 és az V/l gátőrházak közötti mintegy 50 km

2 vízfelületű kiszélesedett hullámterű szakaszon az átlagos vízszín-emelkedés értéke az előbb említett időszakra átlag 28 cm/nap volt. Az alap-tendencia szerinti levonás azonban itt már átlag 16 cm/nap, így Ah

2 = 12 cm/nap. Az V/l gátőrház feletti, 35 km

2-nek tekintett szakaszon a vízszín-emelkedés 24 cmjnap volt, alap-irányzat szerinti emelkedés ugyanakkor 16 cm/nap, így Ah

3 = 8 cm/nap. Mindezekből": „ (15-0,22 +50-0,12+ 35-0,08)-10° 14

n ,. Q* = smTT^ =140 m

3/s Hozzátesszük, hogy az alap-irányzat megállapításának pontatlanságai miatt még elképzelhető ez a számítás a következő értékekkel is: _ (15 • 0,24 + 50 • 0,20 + 35 • 0,16) • 10

6 86,4-10

3 U m /

S Ez azonban már alighanem a visszaduzzasztási vízhozam-veszteség felső határa. 1970. június 1-én a hidrológiai helyzet a májusitól eltért. Kb. Csongrád szelvényében az ebben az esetben kisebb marosi visszahatás feltétlenül találkozott az erőteljesen érkező tiszai árhullámmal. Itt lényegesen hozzávetőlegesebb adatokkal számolva, az egész előbb figyelembe vett hullámtéri területen átlagosan nem lehetett több, mint 5 cm/nap a Maros visszaduzzasztásának tetőző hatása. Ebből június l-re vonatkoztatva: n 100.0,0

5.10« ' 3, 8MTTÖ^

60

m/

sA számszerű eredményekből látható, hogy a viszszaduzzasztási vízhozam veszteség különösen az első marosi árhullámnál érvényesült, de az átfolyó vízhozamhoz képest ez esetben sem volt túlságosan nagy, annak csak kb. 10%-a. A marosi árhullám-ellapulás hatását a makói vízhozammérési szelvény és a Maros torkolata között a következőkből próbáltuk meghatározni: A makói árvízi hurokgörbe (2. ábra) a görbe pontosságának függvényében .elvileg alkalmas arra, hogy bármilyen időpontban az ismert vízálláshoz leolvassuk róla a vízhozamot. Makón kívül más helyen nem volt közvetlen vízhozammérés a folyón. Számításainkhoz azonban felhasználhatjuk a víztározás differenciál-egyenletét, amely szerint a Makón befolyó és a torkolaton kifolyó vízhozam különbsége a köztes mederrészben tározott víz térfogatának a vonatkoztatási időre jutó előjelhelyes növekedésével egyenlő. Mi történik tehát abban az időpontban, amikor az említett mederrészben az áradó és apadó víztömegek köbtartalma éppen kiegyenlíti egymást? Akkor a torkolaton nyilvánvaló-