Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
6. szám - Lorberer Árpád: A rétegvízkészlet kitermelés okozta időbeli változásainak vizsgálata
270 Hidrológiai Közlöny 1973. 6. sz. Lorberer A.: A réiegvízkészlet kitermelés okozta időbeli változása érték elérése után a rétegből kivehető Q vízhozam fog csökkenni és a maximálisan hasznosítható dinamikus készlet értékével állandósul a hozam. Ha a földtani felépítés olyan (pl. Debrecen környékén), hogy a depresszió terjedése közben agyaglencséket stb. is harántol, akkor a AVjAt statikus készletből származó vízmennyiségben a porózus összlet táro, zott vizén kívül az agyaglencsék kompakciós vízkészletéből származó járulékos mennyiség is jelentkezik, ami a tározási tényező, a hatástávolság és a depresszió térfogata meghatározásában további hibalehetőségeket okoz (Juhász J.: [6, 7]). Mivel a konkrét víztermelésnél legkevesebb az információnk éppen a rendszerből a peremeken oldalirányú túlfolyással távozó q\ és q' 2 mennyiségekről és a peremek vízszintesésváltozásairól, ezért és a természetes vízháztartási viszonyoknak az emberi beavatkozástól független, statikus szemlélete miatt fordulhatott elő, hogy Halász Béla ugyanennek a modellnek a vizsgálatakor arra a téves következtetésre jutott, hogy a peremi elfolyást csak a depresszió minden határon túl történő növelésével lehet csökkenteni. Még ha eltekintenénk is a termeléssel járulékosan létrehozható Aw készlet fellépésétől, akkor is figyelembe kellett volna vennie a választott modellben a kútba közvetlenül beszivárgó F' r-w vízmennyiséget és az emiatt fellépő csökkentmértékű túlfolyást, a vízszintvonal regionális változását. A teljes lehulló csapadékmennyiség természetes úton való közvetlen beszivárgása azonban semmiféle klimatikus körülmények között nem képzelhető el, tehát a járulékos, a párolgásból és a felszíni lefolyásból elvonható többlet beszivárgás lehetősége is mindenkor adott marad, annál is inkább, mert a „természetes" beszivárgás létrejöttéhez is potenciálesés, megcsapolás szükséges (Wiest, R. I. M.: [17/ Fentiek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a vizsgált modellbe egy max) < r R max " Qcs értékű koncentrált vízkivételt telepíthetünk anélkül, hogy a depresszió a vizsgált F míi X terület határain túlterjedne és a statikus készletfogyasztás " állandósulna. Ezek szerint az F m!L X illetve F st atmax értékeket joggal tekinthetjük az adott Q m a, x értékű vízkivételre vonatkozó védőterületnek, illetve védőidomnak. A védőidom területén belül elsősorban azért nem célszerű újabb koncentrált vízkivételeket telepítenünk, mert az így kialakuló közös depresszió a víztermelő berendezések egymásrahatásknak eredményeképpen alakul ki, s emiatt lényegesen kisebb vízhozamot hasznosíthatunk, mintha az egyes vízkivételek egymástól függetlenül üzemelnének. Természtesen a kitermelhető vízmennyiség szabta követelményeket össze kell egyeztetnünk a vízművek beruházási és üzemeltetési költségeinek gazdaságossági követelményeivel is, mert a szétszórt termelőtelepek miatt energiaellátási, vezetéképítési, fenntartási stb. többletköltségek jelentkezhetnek, amelyek esetleg az egymásrahatás elmaradása révén nyerhető többletvízmennyiséggel nem állanak arányban (Castany. G.: [3]). A nagy, koncentrált vízkivételekhez tartozó F ma x és Aw ma x értékeket a terület klimatikus viszonyai és a geológiai adottságok alapvetően meghatározzák, ezért minden esetben ezek minél egzaktabb, megbízhatóbb megismerésére kell törekednünk. A természeti viszonyok megbízható ismeretében megtervezhető valamely adott területen a nagy távlatban kitermelhető vízmennyiség, amelyhez minden esetben a felszíni vízháztartási viszonyoknak és az érintett geológiai formációk rétegenergiájának bizonyos értékű, törvényszerű megváltozása tartozik. Tehát a felszínalatti vízkészletek igénybevételénél sem tekinthetünk el a víz általános természeti körfolyamata többi elemétől. Vonatkozik ez az olyan mélységi vízkészlet-kitermelésre is, amelynek felszíni eredetű csapadék-utánpótlódása nem közvetlenül a vízkivételi hely környezetében történik. Az egyensúlyi helyzet beállásáig szükséges statikus készletfogyasztás mértékét mindenkor az a kritérium szabja meg, hogy a vízkivétel környezetében az új egyensúlyi állapotban akkora depressziónak kell létrejönni, hogy a keletkezett hidraulikus esés miatt a termelt vízmennyiség teljes egészében a dinamikus vízkészletből származzon ( Kovács Gy.: [9], Lapsin, N. N.: [11];. Bármely vízadórétegben ugyanis az uralkodó nyomásállapotnak egyensúlyban kell lennie a szomszédos rétegek hidrodinamikai viszonyaival, mindaddig amíg ez be nem következik, statikus készletfogyasztás is fellép. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy az utánpótlás az általános anyag- és energiamegmaradás törvényének megfelelően mindig a víztermelés függvénye, termelés, illetve természetes vagy mesterséges megcsapolás nélkül utánpótlódás sem lehetséges (a piezometrikus szint esése 0 lesz), ilyenkor csak potenciális utánpótlódási lehetőségekről beszélhetünk. (Alföldi László [1];. Ez a megállapítás érvényes a vizsgált modellünkre is, amelynél csak egy — a vizsgált szelvénytől távolabb eső—, természtes vagy mesterséges megcsapolás biztosíthatta a kezdeti beszivárgást, mert ellenkező esetben a víztartó telítődése után a szivárgás teljesen megszűnne és a teljes Cs felszíni csapadékmennyiség felszíni lefolyással és párolgással távozna el a rendszerből. Végső soron megállapíthatjuk, hogy a ,,statikus készletfogyasztás" vagyis a tározott vízmennyiség csökkenése mindig a víztermelésnek egy időbeli adott fázisához kötött fogalomként értelmezhető és elegendő hosszú idejű, változatlan értékű víztermelés után a víz természtes körfolyamatának új egyensúlyi helyzete beállásakor megszűnik. Helytelen szemléletből fakad tehát az a gyakorlat, hogy sokan ,,tartósan kitermelhető statikus rétegvízkészlet" -ről beszélnek, amikor a statikus készletfogyasztás minden esetben egyszeri velejárója mindenfajta felszínalatti vízkitermelésnek. A dinamikus készletet elhanyagoló potenciálelméleti számítási módszerek legnagyobb hibája pedig az a tény, hogy a víztermelés hatásait nem a valóságnak megfelelően, nem a tényleges helyén veszik figyelembe, s ezáltal a vízkészletgazdálkodás célját, a víz természtes körfolyamatába való tudatos emberi beavatkozást nehezítik.
