Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

5. szám - Boga T. László: Árvizek 1970 tavaszán Romániában

244 Hidrológiai Közlöny 1973. 5. sz. Boga T. L.: Árvizek 1970 tavaszán Romániában az alsó szakaszon számottevő csapadékot már nem kaphatott és a vízgyűjtő terület elvékonyodása miatt lényegesebb vízhozamot nem is kaphatott, az árhullám ellapulása ellenére is valamennyi vízmércén magasan meghaladta a tetőzés az eddigi maximumokat. Vonatkozik ez a Maros magyar szakaszára is, egészen a folyó torkolatáig, hiszen ennek az árhullámnak a méretei miatt vált szükségessé nálunk Makó városának kiürítése is. A Maros völgyében a katasztrófát szenvedett Marosvásárhely városánál a vízhozam 2000 m

3/s fölötttetőzött. A szintéri katasztrófát szenvedett Gyulafehérvárnál a Küküllővel való összefolyás után 2600 m

3/s volt a vízhozam, az aradi vízhozam viszont már nem haladta meg a 2500 m

3/s-t. Véleményünk szerint Aradon néhány %-kal nagyobbnak kellett lennie a vízhozam tetőzés értékének, mert a makói tetőzési mérésekből is kb. 2600 m

3/s vízhozam átfolyására lehetett következtetni. Erdélyben egyébként Arad volt az egyetlen város, amelyet minden erő latba vetésé vei teljes mértékben sikerült megvédeni az árvízkatasztrófától. Ennek ára azonban az volt, hogy a város felett egyes mezőgazdasági területek ideiglenesen víz alá kerültek. A Maros második májusi árhulláma 23 és 25 között döntően a Küküllőkön kialakult árhullámokból származott. Itt egyes helyeken az intenzívebb esők nagyobb pusztítást végeztek, mint az első alkalommal. Gyulafehérvár is átmenetileg újra víz alá került. Az Aranyos és a Sebes patak árhulláma szintén hozzájárult a vízhozam növekedéséhez, és a Maros alsóbb szakaszán ezek az árhullámok egyben jelentkeztek. Az árvízvédelem szegedi helyi központjában az árhullám tetőzésének kellő pontosságú előrejelzését az tette lehetővé, hogy az ottani hidrológiai szolgálat idejében felismerte az első árhullámot követő második marosi árhullámot. III. A víztározók szerepe az árvízcsökkentésben Az árvízi hozamok elosztását célzó különböző tározók kiépítettségi foka az árvíz által súlytott területeken 1970-ben még viszonylag csekély volt. A tervezett ilyen célú tározók még nem kerültek idáig « I 15 16 n 18 | 19 | 20 \21 I 22 I 23 I 24 25 26 \[fnp? 1970. V. 3. ábra. A Maros 1970. évi árvize Puc. 3. naeodoniasi eo/ina p. Mapoui e 1970-om eody Abb. 3. Hochivasser an der Maros im Jahre 1970 megépítésre, a meglevők pedig még általában egyedileg fejtették ki hatásukat. Megállapítható, hogy több működő tározó medence beváltotta szerepét és hozzájárult az árvíztömegek csökkentéséhez. Dombvidéki kisebb tározók mentették meg például lasi városát a fíahlui folyó áradásaitól, és a Békás, Vidraru,Telek, Szék, Tyentyes, és Uzvölgyi tározók is nagyobb víztömegeket fogadtak magukba. A Fernezelyi tározóknál a folyamatos iirités és a fenékürités nem volt összhangban az árhullám rendkívüli méreteivel, és így a felülről érkező vizek befogadásához szükséges tározótér biztosítására lebocsátott 300—400 m

3/s-os vízhozam találkozott a Szamos más mellékvízfolyásainak árhullámaival. A Békási tározónál viszont a rendelkezésre álló tározó térfogatot nem használták ki azonnal, így a vissza nem fogott árhullám bizonyult olyan méretűnek, amelv a Szeret folyó alsó szakaszain, a torkolat vidéken okozott nehézségeket. A tudományos értékelések összefoglalóan megállapították, hogy az árvízvédekezés szempontjai meglehetősen érzékenyek a tározók okszerű kezelésére és egyes helyzetekben a tározókból kibocsátott nagyobb vízhozamok átmeneti nehézségeket is jelenthetnek a lentebbi folyószakaszokon. IV. Az árvízvédelmi művek viselkedése Románia folyóit összesen 3400 km hosszúságban védtöltések övezik, amelyek közül 1050 km a Duna mellett húzódik. A védtöltések kiépítési biztonsága azonban nem egységes. Emiatt a védett területekre szükséges biztonság nem volt mindenütt összhangban a védtöltések kiépítési biztonságával. Egyes helyeken pl. lakott területek, iparilag hasznosított övezetek, nemzetközi vasútvonalak, ívóvíz termelő területek kerültek árvízi elöntés alá, holott célszerű lett volna, ha ezek elöntés elleni biztonsága lényegesen nagyobb. A Szatmár környéki védtöltések biztonsága is sokkal kisebb volt, mint azt a védendő területek biztonsága megkívánta volna. Igaz az is, hogy a Szamoson Szatmárnál 200 év, Bethlennél pedig 300 év átlagos visszatérési időt határoztak meg, amely egyébként a vonatkozó magyar számításokkal is nagyságrendi összhangot mutat. A Maroson a folyó alsó szakaszát tekintve a visszatérési idő 150 év körüli volt. A Fehér-Körös töltései egyszerű csatorna-depóniákhoz voltak hasonlóak, és e folyó mentén mindkét oldalon új töltésnyomvonal kialakítása és megfelelő lefolvási szelvény biztosítása szükséges. A gátszakadások ellenére is elmondható, hogy az árvíz mentesítésnek azokon a szakaszain, ahol a töltésekellenálltak a folyók támadásának, nagy értékű népgazdasági vagyont sikerült megóvni. Az árvízmentesített területekből 1970-ben kb. 30 ezer ha került víz alá, amely a becslések szerint a vízzel borítható területeknek csak kb. 3%-a. A magyarországi tapasztalatokhoz hasonlóan a román szakemberek lényegesnek tartják az átszivárgások, csurgások és töltés csúszások elleni védekezést. A töltéskoronán való közlekedés előmozdítására elsősorban a Duna töltésein látják célszerűnek a töltéskorona és a rávezető utak kavicsolását. Az áradások megelőzésére az erdőkkel való gazdálkodás szempontjaira is felfigyeltek.