Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
4. szám - Csanádi Lajosné–Major László: A vízgazdálkodás hosszú távú tervezésének módszertani problémáiról
Csanádi L-né dr.— dr. Major L.: A vízgazdálkodás hosszútávú tervezése Hidrológiai Közlöny 1973. 4. sz. 175 zetesen: „...a hosszútávú népgazdasági tervezés az egyes speciális szakmai területek, a bővített újratermelési folyamat különböző sajátos szférái vonatkozásában számos speciális megközelítési követelményt és lehetőséget vet fel, s ennek megfelelően az alkalmazható tervezési metodikában is jelentős eltérések adódnak. Helyes tehát ezeket a metodikai elveket ott, az illető bizottságokban kialakítani, ahol a szükséges szakmai ismeretek és tapasztalatok ehhez jobban rendelkezésre állnak". Sajátosságainál és jelentőségénél fogva a vízgazdálkodás is olyan „speciális szakmai terület"nek minősíthető, amely a tervezési metodikában sajátos megközelítési követelményt és lehetőséget vet fel. A vízgazdálkodási ágazattól sohasem volt idegen a nagyobb távlatokban való gondolkodás és tervezés — többek között erről tanúskodik a Vízgazdálkodási Keretterv és újabban az OMFB koncepció —, s így bizonyos tervezési-módszertani elvek, számítási eljárások adva voltak. A hosszútávú tervezéssel egyidőben kezdődött meg a tervezési és ezen belül előrejelzési módszerek kidolgozása, valamint az ehhez szükséges információs rendszer kialakítása. Ennek ellenére számos tervezési-módszertani kérdés még ma tisztázásra és továbbfejlesztésre szorul. Tervezési metodika alatt a tervezés belső rendszere, elvei és technikája értendő,de beletartozik a tervek mutatószám-, mérleg- és fejezetrendszere, valamint a mutatószámok kiszámításának módja és értelmezésük is. A tájékoztatás, s egyben vitára, hozzászólásra való serkentés céljából e témakörben kívánjuk néhány problémára a szélesebb szakmai közvélemény figyelmét felhívni. A társadalmi-gazdasági fejlődés ós a vízgazdálkodás fejlesztésének összefüggéséből adódó tervezés-módszertani kérdések Közismert, hogy a vízgazdálkodás fejlesztése és a társadalmi-gazdasági fejlődés között szoros kölcsönhatás érvényesül. A vízgazdálkodási ágazat infrastrukturális jellege következtében tevékenységeinek társadalmilag szükséges és indokolt körét, volumenét és minőségi színvonalát, továbbá területi és időben megvalósítását a népgazdaság általános fejlődése, közelebbről úgyszólván valamennyi népgazdasági ág fejlődése nyomán jelentkező igények határozzák meg. Ez a tervezés szempontjából gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vízgazdálkodási ágazat hosszútávú fejlesztési tervét a népgazdaság csaknem valamennyi ágának várható, illetőleg tervezett fejlődése alapján kell meghatározni. A tervezésben ezért fokozott jelentőséget kell tulajdonítani a távlati igények felmérésére, illetőleg előrejelzésére alkalmas olyan tervezési módszereknek, amelyek a társadalmi-gazdasági fejlődés minél több összetevőjét veszik figyelembe. A jövőkutatás azonban még csak napjainkban kibontakozó tudományág, s így a távlati tervezésben jelenleg alkalmazott előrejelzési módszerek ma még — külföldön is, nálunk is — tulajdonképpen a további kutatások tárgyát képezik, s tökéletesítésre szorulnak. Ez az egyik oka annak, hogy a vízgazdálkodás fejlesztési célkitűzéseinek egzakt meghatározása szempontjából oly lényeges feladat mint a vízigény-előrejelzés módszere is csak most van kialakulóban. A másik ok, hogy a vízigények volumenének alakulását népgazdasági áganként (ipar, mezőgazdaság) eltérő hatásfokkal számos közvetlenül és közvetve ható tényező befolyásolja, s e befolyások kvantifikálása — gyakran a megfelelő információk hiánya miatt is — nehézségekbe ütközik. E tervezés módszertani feladat bonyolultságának érzékeltetésére a vízigény-előrejelzés szövevényes kérdéskomplexumából ezúttal csak az ipari vízigény-előrejelzés módszertani kérdéseivel foglalkozunk röviden. A szakmai körökben jól ismert, hogy az ipari termelés növekedési üteme és szerkezetének változása, valamint az ipari vízigények mennyiségének alakulása között szoros összefüggés mutatható ki. Ezért az ipari vízigény-előrejelzésnek első alapfeltétele az ipari termelés várható növekedési ütemének és szerkezeti változásának ismerete, de megfelelő információk szükségesek az ipari termelés — különösen a vízigényt befolyásoló — műszakitechnológiai színvonal alakulásáról is. Első megközelítésben tételezzük fel, hogy mindezek az információk egyáltalán nem, vagy csak részben állnak a tervezők rendelkezésére, libben az esetben csak az ún. „bázisból való kiindulás" módszere alkalmazható, ami lényegében az eddigi növekedési ütem extrapolációját jelentené. Ennek a módszernek az alkalmazása három okból is félrevezető eredményekhez vezetne. Először, mert az ipar eddigi növekedési ütemével számolnánk, másodszor, mert az ipar jelenlegi szerkezetét vetítenénk ki a távlatra, harmadszor pedig mert az ipar jelenlegi műszaki-technológiai színvonalának megmaradását tételezzük fel. A második megközelítésben azt tételezzük fel, hogy a vízgazdálkodási ágazat hossszú távra, mondjuk 15 évre előre, az egyes ipari ágazatokra vonatkozóan viszonylag pontos információt kap a termelés növekedési ütemének alakulásáról. Ennek alapján — a bázis év társadalmi termékkibocsátásából kiindulva — megközelítő pontossággal kiszámítható egy adott iparág, valamint az egész ipar társadalmi termékkibocsátásának várható értéke, s ez már — bizonyos hibahatárok között — számítási alapjául szolgálhat a távlati vízigények előrejelzésének. Az iparágak bázis évi 1000 Ft társadalmi termékkibocsátására jutó vízhasználat alapján ugyanis fajlagos víznormativák képezhetők, s ennek alapján számszerűsíthető egy-egy iparág várható vízigénye. Ezzel az előrejelzési módszerrel szemben — a termékek érték- és árváltozásaiból adódó problémákon túlmenően — ugyancsak az a kifogás vethető fel, hogy egyrészt a bázis év fajlagos víznormativákat alkalmazza a jövőre nézve, s nem számol a gyártástechnológiák változása következtében akár csökkenő, akár növekvő fajlagos vízfelhasználással, másrészt a bázis év iparágon belüli termelési szerkezetét tételezi fel a fejlesztés egész
