Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
3. szám - Dr. Szirota István: Vízgazdálkodás-szolgáltatások és az infrastruktúra
Dr. Szirota I.: Vízgazdálkodás-szolgáltatások Hidrológiai Közlöny 1973. 3. sz. Í33 — általában —- nem függ a gazdasági fejlettség adott színvonalától, s láthatóan igen magas hányadot képvisel. Az 2. táblázatban közölt adatok némi tájékoztatást nyújtanak az egyes országok infrastrukturális beruházásainak alakulásáról. A beruházások csoportosítása nem egyezik meg az általam javasolt infrastruktúra tartalommal, mivel egyrészt a nemzetközi statisztikai adatszolgáltatás jelenlegi rendszere ezt teljes mértékben nem teszi lehetővé, továbbá az egyes ágazatok tartalma országonként sem mindig egységes. A mezőgazdasági vízhasznosítási beruházások pl. a mezőgazdaságban a vízellátási és csatornázási beruházások egyes országokban az iparban szerepelnek. Úgy vélem ezen problémák fennállása ellenére is szemléltetően mutatják, hogv az infrastrukturális beruházások a kapitalista országokban általában 60—72% közötti részesedési arányt képvisel, míg az európai szocialista országokban — az előzőekben már ismertetett okok következtében 27—50% között alakult ez az arány a közölt információk szerint. Az infrastrukturális állóalapok arányára vonatkozóan kevés nemzetközi információ található és ezek azonos szintre való hozatala nehezen oldható meg, így ezt részletesebben nem ismertetem. A különböző országok infrastruktúrája színvonalának összehasonlítására a naturális mutatók felhasználása a megbízhatóbb módszer, ezek jobban mutatják az infrastruktúra fejlődésének törvényszerűségeit, mint az értékmutatók. Ilyen módszer segítségével végeztek elemzést Cserno/c A.— Ehrlich E.—Szilágyi György is. Az infrastruktúra nemzetközi elemzését megfelelő adatok hiányában nem a teljes körre végezték el. Az általuk használt fontosabb naturális mutatók a következők: — vasútsűrűség területre számítva, km/1000 km 2; — 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma; — 1000 lakosra jutó egyéb gépkocsik száma; — 1000 km 2-re jutó távíróvonalhossz km; — 1000 lakosra jutó telefonok száma; — egy főre jutó háztartási villamosenergiafogyasztás kVVó/év; — 1000 lakosra jutó kórházi ágyak száma; — csecsemőhalandóság; — az infrastruktúrában foglalkoztatottak száma és aránya stb. A vízgazdálkodással kapcsolatosan — megfelelő nemzetközileg összehasonlítható információk és mutatók hiányában — nem foglalkoztak. A magyarországi infrastruktúra népgazdasági helyzetére vonatkozóan az elmúlt évtized (1960—1970) adatai alapján (állóeszközök bruttó értéke, üzembe helyezett beruházások) a következőket állapíthatjuk meg: — a vizsgált időszakban az infrastrukturális állóeszközök részesedési aránya ,a népgazdaság összes állóalapjában csökkenő tendenciát mutat, az 1960. évi 73%-os hányadról 1970. évre 66,7%-ra csökkent; — a népgazdaság összes állóeszköz állománya 1960-ról 1970-re 56%-kal növekedett, az ipar (villamosenergia-ijjarnélküli) állóeszközeinek bruttó értéke 1960-ról 1970-re megduplázódott, az építőiparé közel háromszorosára növekedett, a mezőgazdasági rendeltetésű állóeszközök értéke pedig 70%-kal volt magasabb 1970. évben, mint 1960ban; az infrastrukturális állóalapok ugyanezen időszakban csak 43%-kal növekedtek; — az infrastruktúra szerkezetében — állóeszköz állomány alapján vizsgálva — belső arányaiban megfigyelhetők bizonyos eltolódások, így például a szállítás, valamint a személyi és lakásszolgáltatás tekintetében néhány százalékos csökkenés, míg a villamosenergia-iparés belkereskedelem vonatkozásában néhány százalékos emelkedés volt tapasztalható. A vízgazdálkodás aránya állandó szinten maradt, ami a figyelem bevett időszakban átlagosan 7,6%-ot tett ki; — az üzembe helyezett infrastrukturális beruházások — átlagosan — felét tették ki a népgazdaság egészében üzembehelyezett beruházásoknak, ezen belül a vízgazdálkodás aránya fokozatosan növekvő tendenciát mutatott, emelkedett a szállítási és kereskedelmi beruházások aránya is; — a vízgazdálkodás struktúrájában is a fejlődés folyamán — hazánkban — alapvető változások következtek be. A kialakulás és a fejlődés kezdeti időszakában a vízkárelhárítás, majd későbbiekben a mezőgazdasági vízhasznosítás határozta meg a vízgazdálkodás jellegét. A felszabadulás után, különösen az iparosodás, a városiasodás, a lakosság szociális és kulturális igényeinek hatására napjainkban a vízgazdálkodás szerkezetében a víztermelés-szolgáltatás, valamint a szennyvízelvezetés és tisztítás képezi a döntő hányadot. E rövid elemzés az általam javasolt infrastruktúra tartalomnak megfelelően került elvégzésre, mivel az idézett forrásmunka részletezettsége hazai vonatkozásban ezt lehetővé tette. 5. A vízgazdálkodás mint az egyik alapvető fontosságú infrastruktúra Az emberiség történelme folyamán már az ókori kultúrnépeknél is a vízgazdálkodás, illetve egyes vízgazdálkodási létesítmények (öntözőrendszerek, árvízvédelmi művek stb.) a társadalom létének és fejlődésének kulturális színvonalának, valamint a mezőgazdasági tevékenység eredményes folytatásának döntő jelentőségű tényezői voltak. A vízgazdálkodásról azt mondhatnánk mai szóhasználattal élve, az egyik legrégibb ,,infrastruktúra". Tartalmára vonatkozóan még napjainkban is találkozhatunk néhány téves, elfogadhatatlan nézettel. Igen sok esetben kommunális létesítmények közé, kommunális ágazatokba sorolják a vízgazdálkodási létesítmények egv részét (pl. a Víz-, Csatornamű- és Fürdő Vállalatok állóeszközeit). A kommunális kifejezés használatával kapcsolatos észrevételeimet a 2. fejezetben már kifejtettem, így most a vízgazdálkodási infrastruktúra általam helyesnek ítélt tartalmi meghatározását ismertetném, vagyis azoknak a létesítményeknek — a nem teljességre törekvő — felsorolását, amelyek egyértelműen az egységes vízgazdálkodási infrastruktúrát alkotják:
