Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
3. szám - Dr. Szirota István: Vízgazdálkodás-szolgáltatások és az infrastruktúra
Dr. Szirota I.: Vízgazdálkodás-szolgáltatások Hidrológiai Közlöny 1973. 3. sz. Í33 — a szolgáltatások másik csoportját az igénybevevők „ingyen", azaz térítésmentesen kapják, a nyújtott szolgáltatások önköltségét teljes egészében az állami költségvetés téríti meg a vízgazdálkodás számára. A vízgazdálkodási szolgáltatások ár- és díjrendszerének értékelése nem tartozik szorosan a cikk témájának körébe. Véleményem szerint azonban szükségesnek látszik a jövőre vonatkozóan ezen szolgáltatások értékelési módszereinek továbbfejlesztése és a szolgáltatások árának fokozatos közelítése a népgazdasági szintű tényleges értékükhöz. 3. Az infrastruktúra fogalma, tartalma és kapcsolata a szolgáltatásokkal Az infrastruktúra tekintetében jelenleg nincs kialakult egységes, elvi meghatározás. Sem a magyar, sem pedig a külföldi szakirodalomban nem található olyan álláspont, amely alapján egyértelműen megfogalmazható lenne, hogy mi az infrastruktúra tartalma. A szakemberek többsége általában egyetért abban, hogy az infrastruktúrába létesítmények, berendezések, egyszóval állóeszközök tartoznak. Véleményem szerint is az infrastruktúra „állományjellegű kategória", ahogy azt Csernok A.— Ehrlich E.—SzilágyiGy. tanulmányukban [1] megfogalmazták. Vagyis egy adott ország nemzeti vagyonának — állóeszközökben testet öltő — hányada. Az infrastruktúrába így nem tartoznak bele az állóeszközök működtetésének költségei akár élő, akár holt munkaráfordítások. Az infrastruktúra jellemzői röviden a következőkben foglalhatók össze: — az infrastrukturális célú fejlesztések eszközigényessége igen nagy; — a beruházások pénzügyi forrásainak nagy részét a szocialista országokban az állami költségvetés fedezi, s az állam a kapitalista országokban is egyre inkább nagy szerepet vállal magára az infrastruktúra fejlesztésének finanszírozása területén; — a tervezésénél és megvalósításánál a hosszútávú társadalmi elvárásokból kell kiindulni 20—30, sőt egyes területein 50—60 évre előre kell gondolkodni; — az infrastrukturális állóeszközök a gazdasági fejlődés, a termelés előfeltételeit képezik, ebből következően létesítésüknek — általában — meg kell előzni a termelés fejlesztését; — nemcsak az egyszerű, hanem a bővített újratermelésnek is folyamatosságát, a termelés-elosztásfogyasztás körének zavartalanságát biztosítja; — alapja a társadalom szociális, kulturális, egészségügyi színvonala emelésének; — a létesítmények megtérülési ideje igen hosszú és hatékonyságuk mérése reálisan csak össztársadalmi szinten végezhető el: — az infrastruktúrával kapcsolatosan megállapítható továbbá az az alapvető tendencia, hogy területei nagy részének fejlesztése napjainkban kezd túllépni egves országok határán és egyre inkább nemzetközi szerepet ölt magára. Megvalósításukhoz több ország létérdeke fűződik, amely szükségessé teszi a műszaki és gazdasági koordináció szorosabbá tételét a jelenben és mind nagyobb mértékben az elkövetkező évtizedek ben. Az infrastruktúra regionális jellegét tehát fokozatosan felváltja az interregionális fejlesztési jelleg. így különösen fontos a megvalósítás műszaki lehetőségeinek és optimális változatának kialakítása, továbbá a közös munka pénzügyi forrásainak biztosítása és koordinálása különös tekintettel az infrastruktúra fejlesztésének beruházásigényes voltára. Ilyen irányú kezdeti lépések történtek már a szocialista és kapitalista országokban egyaránt pl. a Béke villamos energia távvezeték megépítése, a határfolyók közös szabályozása, az európai egységes viziút kialakítása, az Európát behálózó autópálya rendszer megvalósításának folyamata stb. Az infrastruktúra tartalmára vonatkozóan igen sok eltérő véleménnyel találkozhatunk, amelyekre vonatkozóan Németh Magda tanulmánya [2] ad ismertetést, így e helyen nem célszerű részletesen kitérni ezek ismertetésére. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy e nézetekben a legkülönfélébb tartalmú infrastruktúrák fordulnak elő. Egyes szerzők az infrastruktúrába az állóalapok állományán kívül beleértik az ember szellemi és fizikai képességeit, sőt még az infrastrukturális állóeszközök működtetésének ráfordításait is. Mások viszont csak a tercier ágazatokat sorolják az] infrastruktúrába, vagy termelő és fogyasztó infrastruktúrát említenek. A magam részéről az infrastruktúra tartalma meghatározásánál a népgazdaság egységes ágazati rendszeréből indulok ki és egyrészt a szolgáltató (tercier) ágazatokat, illetve ezen ágazatok állóeszközállományát, másrészt pedig a terméket előállító ágazatok közül a vízgazdálkodási ágazat és a villamosenergia-ipar létesítményeit, berendezéseit sorolom az infrastruktúrába. Ennek megfelelően tehát az általam célszerűnek tartott infrastruktúra tartalma: — villamosenergia-ipar, •—• vízgazdálkodás, — szállítás és hírközlés, — kereskedelem, — személyi és lakásszolgáltatás, —• egészségügyi és kulturális szolgáltatás, — közigazgatás és egyéb szolgáltatás. Ez az infrastruktúra tartalom nagyvonalakban megegyezik az e témakörben megjelent tanulmányokban kialakított nézetekkel. Eltér ezektől olyan vonatkozásban, hogy a népgazdasági ágazati tevékenységekből kiindulva tesz kísérletet az infrastruktúra meghatározására és a vízgazdálkodás egészét ide sorolja. Az infrastruktúra döntően a szolgáltatásokon keresztül fejti ki hatását mind a gazdaságfejlesztés, mind a társadalom egésze vonatkozásában. így az infrastruktúra és a szolgáltatások között igen szoros kapcsolat, kölcsönhatás tapasztalható. Ügy vélem, hogy a szolgáltatások egésze infrastruktúrának tekinthető, míg az infrastruktúra szélesebb területet ölel fel, mivel a villamosenergia-ipart és a vízgazdálkodást is magában foglalja annak ellenére, hogy ez utóbbiak a terméket előállító ágazatok közé tartoznak.
