Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

3. szám - Dr. Szirota István: Vízgazdálkodás-szolgáltatások és az infrastruktúra

134 Hidrológiai Közlöny 1973. 3. sz. Dr. Szirotn I.: Vízgazdálkodás-szolgáltatások A vízgazdálkodási szolgáltatások, anyagi ágazatban jönnek létre, a vízgazdálkodási ágazat tevékenységének részét képezik, s így az anyagi termelés szférájába tartoznak, ennek megfelelően anyagi jellegű szolgáltatásoknak tekinthetők. A szolgáltatások csoportosíthatók olyan elvek szerint is, hogy az igénybevevők, felhasználók milyen módon jutnak a szolgáltatásokhoz. Ilven meggondolások alapján beszélhetünk: — árujellegű szolgáltatásokról, — nem árujellegű szolgáltatásokról. Az árujellegű szolgáltatások jellemzői, hogy a termékekhez hasonlóan rendelkeznek árral, amely — általában — fedezi az előállításukhoz szükséges élő- és holtmunka ráfordítások értékét és a piac közbejöttével, azon keresztül jutnak el a felhasználókhoz. Árujellegű szolgáltatások közé soroljuk a vízgazdálkodási szolgáltatások közül a fürdőellátást, a szennyvízelvezetést és tisztítást annak ellenére, hogy ezen szolgáltatások árainak kialakítása — gazdaságpolitikai megfontolások következtében — nem a£ árképzési elvek maradéktalan alapulvételével történt. A nem árujellegű szolgáltatások körébe azok a szolgáltatások tartoznak, amelyek nem az áruforgalmon keresztül jutnak el az igénybevevőkhöz. A felhasználók térítésmentesen, vagy csak igen alacsony díjért kapják ezeket a szolgáltatásokat. Nem árujellegű vízgazdálkodási szolgáltatások a vízkárelhárítás, a csapadékvízelvezetés, és a vízügyi szakigazgatás, amelyeket jelenleg teljesen ingyenesen kapnak az igénybevevők, akár a gazdasági szféráról, akár a társadalom egyéb szerveiről vagy a lakosságról van szó. A szolgáltatások csoportosíthatók az értékesítés irányának megfelelően, azaz, hogy milyen szükségletek kielégítésére szolgálnak, eszerint lehetnek —• termelési szolgáltatások, — lakossági szolgáltatások, — közösségi szolgáltatások. Termelési szolgáltatások közé tartoznak mindazok a szolgáltatások, amelyek az anyagi termelés szférájában, azaz az anyagi ágazatokban kerülnek elfog y asz tásr a, fel h asználásra. Lakossági szolgáltatások közvetlenül a lakosság szükségleteit elégítik ki. Közösségi szolgáltatások a társadalom egészének, (a közösségnek) igényeit elégítik ki, s az egész közösség veszi azokat igénybe. A vízgazdálkodási szolgáltatások közül a fürdőellátás egyértelműen a lakossági szolgáltatások körébe sorolható. Az sem kétséges, hogy a vízkárelhárítás a csapadékvízelvezetés és a vízügyi szakigazgatás közösségi szolgáltatás. A szennyvízelvezetés- és tisztítás lehet termelési ós lakossági szolgáltatás, attól függően, hogy a vízgazdálkodás ezt melyik felhasználási irányba értékesíti, illetve mely szférában fogyasztják el a szolgáltatást. A vízgazdálkodási tevékenységek értékelésénél a vízgazdálkodási termékek és szolgáltatások árainak kialakításánál alkalmazott elvek és módszerek bizonyos eltéréseket mutatnak a népgazdaság termékeinek és szolgáltatásainak értékelési rendszerétől. A vízgazdálkodási tevékenységek értékelésével kapcsolatos problémákat már egy előző cikkben röviden kifejtettem (Hidrológiai Közlöny. 1971. évi 11. 500—507. oldal). Most csak a vízgazdálkodási szolgáltatások értékelésének kérdésével foglalkozom röviden. A szennyvízelvezetés és tisztítás költségei nem foglalják magukban az e célt szolgáló állóeszközök után elszámolandó eszközlekötési járulék döntő hányadát, s a csatornadíjak csak 1%-os eszközarányos nyereséget tartalmaznak. Ezenkívül a lakosság a csatornaszolgáltatási díj esetében — életszínvonalpolitikai meggondolások következtében — nagy összegű fogyasztói árkiegészítésben részesül, amit a víz- és csatornamű vállalatok közvetlenül kapnak meg az állami költségvetésből. A csapadékvízelvezetési tevékenységnél a tényleges önköltséget veszik figyelembe e szolgáltatás teljesítményértéke meghatározásánál. A vízkárelhárítási tevékenység — amely védelmibiztonsági szolgáltatást nyújt —- teljesítményértékének meghatározásával a tényleges élő- és holtmunkaráfordítások (bizonyos korrekciókkal) kerülnek számbavételre. A vízkárelhárítási tevékenység céljait szolgáló állóeszközök amortizációs költsége és az eszközlekötési járulék nem szerepel a ráfordítások között. A közterhekből csak 10%-os társadalombiztosítási járulékot számolnak el a ráfordításként. A létesítmények fenntartására (karbantartására, felújítására) az állami költségvetés bocsátja ugyan rendelkezésre a szükséges pénzügyieszközöket, ez az összeg azonban kevesebb a létesítmények műszaki-gazdasági számításokkal meghatározott értékcsökkenési leírási összegénél. A f ürdőellátás ráfordításai között az eszközlekötés, mint költségtényező nem szerepel. A munkabérek után illetményadót nem számolnak el, csak 10% társadalombiztosítási járulékot. Mindezen preferenciák és a nagy összegű fogyasztói árkiegészítés ellenére a fürdőellátás díjbevétele — általában és ágazati szinten — nem fedezi a ténylegesen felmerülő ráfordításokat, annál is inkább, mivel a termelői árkiegészítés folyásítását 1971-től megszüntették. A fürdőellátás díjbevételi és ráfordításai közötti eltérés (veszteség) megszüntetése vagy a díjbevétel emelésével, vagy a fogyasztói árkiegészítés összegének növelésével oldható meg. Véleményem szerint azonban az első lehetőséggel csak hosszú távon, igen körültekintően és kismértékben lehet élni, mivel ez a lakosság életszínvonalára kiható tényező lenne. A vízgazdálkodási szolgáltatások tehát a következő jellemző vonásokkal rendelkeznek: —- a szolgáltatások árának (díjának), illetve önköltségének megállapítása — gazdaságpolitikai elhatározások következtében — nem a tényleges élő- és holtmunka ráfordítások teljeskörű számbavétele útján történik; — a szolgáltatások egy részénél, ahol ár(díj)bevétel van, a lakosságot a megállapított árnál kevesebb összeg terheli, a differenciát az állami költségvetés fedezi;