Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

1-2. szám - Váncsa András Lajos: A Sajó öntisztulása 1967-ben

60 Hidrológiai Közlöny 1972. 1—2. sz. A Sajó ön tisztul VANCSA AND V Bevezetés Öntisztulás az a spontán folyamai, mely az élő vizekben a szerves szennyező anyagok szervetlen anyagokra való lebomlásához vezet. E folyamatot a víz fizikai, kémiai és biológiai viszonyai szabályozzák. Végig kísérve egy természetes felszíni folyóvíz összetételének változásait valamely szennyvízbeömléstől, azt tapasztaljuk, hogy a szerves szennyeződések mennyisége a folyón lefelé haladva fokozatosan csökken és, ha újabb szennyezés nem éri, egy bizonyos út megtétele után visszaáll az eredeti (bevezetés feletti) állapot. A szerves szennyeződések mennyiségének csökkenésével párhuzamosan viszont nő a szervetlen anyagok mennyisége. Ebben a kettős folyamatban nyilvánul meg az öntisztulás eredménye [18]. A szerves anyagok szervetlenné alakítását elsősorban az élőszervezetek végzik. Ez tehát biológiai folyamat, melyet azonban nem szabad különválasztani a felszíni víz (befogadó) fizikai és kémiai állapotától. Egyrészt mivel az élőszervezet ek dialektikus kapcsolatban vannak környezetükkel, így életműködésükhöz bizonyos környezeti feltételekre van szükségük, másrészt magát az öntisztulás folyamatát is befolyásolják (segítik, vagy gátolják) a fizikai és kémiai tényezők. Az öntisztulás megfelelő végbemeneteléhez e három tényező optimális összehangoltságára van szükség. Természetesen az öntisztulást befolyásolják azok a különböző összetételű ipari szennyvizek is, amelyek a vízfolyást terhelik. Egyrészt közvetve (fizikai és kémiai összetétel megváltoztatásával, pl.: hőhatás erőműveknél, vagy szulfátszennylúg bevezetése cellulóze gyáraknál), másrészt közvetlenül (toxikus hatás: ipari mérgek bevezetése esetén). Északmagyarország felszíni vizei között sajátos a helyzete a Sajónak, amely egyrészt már hazánk területére szennyezetten érkezik, másrészt hazai szakaszán is erősen szennyeződik Borsodmegye * Az előadás elhangzott a Hidrobiológus Napok előadóülésén, Tihany 19G8. ** Eszakmagvarországi Vízügyi Igazgatóság, Miskolc. isa 1967-ben* -AS LAJOS ** ipari és kommunális vízhasználatai következtében. Fő szennyezői hossz-szelvényben a következők: 1. Özörényi (Gemerska—Horka) szulfitcellulózegyár, 2. Borsodnádasdi Lemezgyár (Hódos-patak, illetve Hangony-patak közvetítésével), 3. Ózdi Kohászati Üzemek (Hangony-patakon keresztül), 4. Borsodi Vegyi Kombinát, 5. Sajószentpéteri Üveggyár, 6. Eszakmagyarországi Vegyiművek (Bábonypatak közvetítésével), 7. Diósgyőri Papírgyár, 8. Diósgyőri Gépgyár és 9. Lenin Kohászati Művek (mindhárom aSzinvapatakon keresztül), 10. Miskolc város kommunális szennyvizei (részben a Szinva-patakon keresztül, részben pedig közvetlenül). (vö. 1. számú ábra). A mind gyakoribbá váló vízszennyezések hatására a Sajó eredetileg tiszta vize egyre jobban elszennyeződött. Az a piszkos (sárgásbarna, vörösbarna, sokszor fekete) víz, amely ma a mederben folyik, nemcsak esztétikailag visszatetsző, de higiénés szempontból is kifogásolható, továbbá gátolja a vízhasználatok különböző lehetőségeit is. 1949től a Sajót egész évben szennyezett, vagy igen erősen szennyezett kategóriába tartozó vízfolyásként tartjuk nyilván. Ez a tény már korábban szükségessé tette, hogy kémiai, biológiai és bakteriológiai szempontból behatóan tanulmányozzák a Sajó vízminőségi viszonyait. Kémiai szempontból először Papp [14] tanulmányozta 1947-ben. 1950-ben Lesenyei [ti], 1951-ben Boskó [3] és 1. ábra. A Sajó mellékvizei, szennyezőforrásai és jelentősebb mintavételi helyei (1067)