Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

11. szám - Ábrahám Ottó–Takács Attila: Tatabánya szennyvíztisztító telepének fejlesztése. Városi tisztítótelepek optimális szakaszolásának grafikus vizsgálata

508 Hidrológiai Közlöny 1972. 11. sz. Dr. Ábrahám E.—Baríha I.: A nagyüzemű állattenyésztő telepek bad azonban az ülepített iszapot a későbbiekben a hígtrágyához keverni. — Védőzóna létesítése szükséges a hígtrágyának öntözéssel történő értékesítése esetében út-, vasút-, vagy valamilyen befogadó vízfolyás közelében. Az uralkodó szél irányába eső út-, vasútvonal előtt esőztető öntözés esetében meg kell akadályozn a trágyáié permetének az út-, vasút- területére való kijutását. — A domborzati viszonyokhoz igazodóan meg Íveli akadályozni bármilyen hígtrágyából származó csurgalék bejutását a befogadó vízfolyásba. — A gyakorlatban a védőzóna megnehezíti a hígtrágyaértékesítés lehetőségét. Öntözés melletti és anélkül művelt területek kerülnek egymás mellé, éppen ezért a védőzóna szükségességét ill. nagyságát esetenként kell megvizsgálni. Lényeges, hogy jelzőtáblákat a terület minden jellegzetes helyén el kell helyezni. — A hígtrágya kezeléséhez szolgáló műtárgyaknál meg kell akadályozni az illetéktelenek (ember, háziállat, vadak) hozzájutását és az érintkezés lehetőségét. — Különösen a nyílt tározókat kell kerítéssel védeni. — A hígtrágyát szállító csatornázási és nyomóvezetéket nem szabad a tisztavíz renszerrel közös munkaárokba fektetni. Legalább 1 m távolság szükséges a csőfalak között. Az ivóvíz beszerzési- és vízmű területek védőzónáin hígtrágya csatornát ill. nyomóvezetéket átvezetni nem szabad. Csatornázási kérdések A csatornázásról az állattartási épületeken belül és épületeken kívül beszélhetünk. Azok a hígtrágya istállón belüli elszállításának és az istállóépületen kívüli továbbkezelő telepre való juttatásának eszközei. Az állattartó épületen belüli csatornák a hígtrágyát gyűjtő és szállító vezetékek, kialakításukat az épületszerkezeti szerep és építésmód, valamint a funkcionális és a hidraulikus kiképzés befolyásolja. Az állattartási épületen belüli csatorna épületszerkezeti szerepe a hazai megvalósított állattartási épületeknél az épület alapozásával összefüggő csatornák vasbeton vagy csupán betonszerkezetből álló sávalap kiképzésűek, melyekre egyoldalról az istálló fala, másik oldalról az állat pihenő és etető helyét tartalmazó vasbeton fenéklemez rész csatlakozik. A csatornaépítmény különböző rácspadozattal fedhető le. Az ilyen csatornázási megoldás jellemzője az épület felépítményével kapcsolatos szerves összefüggés, teherátadás a talajra és természetesen még a funkcionális feladat is, a hígtrágya gyűjtése és továbbvezetése. Csak helyszíni építési módra ad lehetőséget. Lényegesen kedvezőbb megoldás az épület alapozásától független belső csatorna létesítése. Ez ugyanis előregyártott elemekből, korszerű építési anyagokból valósítható meg. Alakja a funkcionális feladathoz hidraulikai szempontból ideálisan idomul. Az épületen belüli csatorna funkcionális és hidraulikai kiképzésére a gyakorlatban az alábbi módok alakultak ki: Vízöblítéses, vagy duzzasztott csatorna, mely az alábbi feladatok megoldására alkalmas: — bizonyos ideig (napokig, hetekig, hónapokig) tartó tározást biztosít, — a duzzasztott csatornában a tározást biztosító elzáró szerkezet megnyitása után annak a lehető legkedvezőbb kiürítését teszi lehetővé az épületen kívüli csatornába, — vízöblítéssel az épületen belüli csatornába esetlegesen visszamaradt, leülepedett, vagy odatapadt szennyező részek kimosása oldható meg ugyancsak az épületen kívüli csatornába. Ez a rendszer tehát szakaszos feltöltődés és leürítés mellett dolgozik. A leürítést mindig tisztító vízöblítés követi. Gleccserszerű önlefolyós csatornánál a csatorna végén esetleg közbeesőleg is, duzzasztó gátak vannak beépítve, hogy a padlórácson át lehulló trágya mindig folyadékretegbe essék, az ne tapadhasson a csatorna falához, vagy fenekéhez. Az ilyen csatornába az állatok után mindig folyamatosan kerül be a hígtrágya, és onnan ugyancsak folyamatosan távozik. A vízöblítéses vagy duzzasztott csatornánál — a tározás időtartamától függően — változó a hígtrágya folyási képessége, az ott bekövetkező rothadási folyamat következtében döntő változáson esik át a hígtrágya talajtáperő tartalma. A friss sertésés szarvasmarha hígtrágya szárazanyag tartalmának az idő függvényében történő változásáról a 4. táblázat nyújt felvilágosítást. (Az adatok a Mélvépterv különböző hazai állattenyésztő telepek belső csatornázásánál végrehajtott vizsgálatainak egybevetéséből származnak.) 1. táblázat Eltelt idő Hízósertés után|Hízómarha után Eltelt idő egy állat friss elsőnapi hígtrágyájában levő sz.a. Eltelt idő [g] [%1 [g] [%1 Elsőnapos 3,42 100,0 11,3 100,0 1 hót után 0,87 25,4 7,7 68,0 1 hónap után 0,G7 l(i,7 0,7 00,0 2 hónap után 0,45 13,2 4,12 30,5 :i hónap után •— — 3,36 29,8 Az istállóépületeken belüli belső csatornáknak az előbbiekben ismertetett két alkalmazott rendszerén belül, tartozékai az alábbiak: — végöblítő szerkezet, vagy a csatorna hosszában elhelyezett öblítőcső, — közép- ill. végduzzasztó küszöb, ami lehet fix vagy mozgatható, — csatornaelzáró zsilip, — kifolyó csatlakozó akna, bűzelzáróval vagy ventillátor aknával. A hazai gyakorlatban az istállóépületeken belüli csatornázási rendszerek üzemének megfigyeléseiből az alábbi tanulságok vonhatók le: — kedvezőbb az ismertetett előnyök miatt az épület alapozásával nem összefüggő belső csatornázási rendszert kialakítani, — a csatornába való hígtrágya tárolás nem kedvező sem az istálló higiéniájára, sem az istálló le-