Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

9. szám - Rőser Ottó: Az esőztető szivattyútelepek automatizálásának gépészeti kérdései

384; Hidrológiai Közlöny 1972. 9. sz. Az esőztető szivattyútelepek automatizálásának gépészeti kérdései ItffSER OTTÓ* A mezőgazdasági nagyüzemek esőztető öntözésre I lerendezett területeinek öntözővízzel való ellátására az utóbbi évtizedben Magyarországon több nagynyomású szivattyútelep épült. E szivattyútelepek üzemével kapcsolatban általános követelményként lényegében az az igény merült fel, liogy azok a városi ivóvízellátó rendszerekhez hasonlóan, a vízkivételi hidránsok nyitásakor mindig biztosítani tudják a szórófejek működtetéséhez szükséges nyomáson az öntözéshez igényelt vízhozamot. A hazai domborzati viszonyokat, de gazdaságossági szempontokat is figyelembe véve a megkívánt, üzemviszonyokat víztorony vagy felső tározó nélkül kellett a szivattyútelepi automatika megfelelő kialakításával megoldani. A szivattyútelepek létesítésekor helyesen ismerték fel az automatizálás előnyeit, melyeket az az üzemelés szervezettebbé, tervszerűbbé és gazdaságosabbá tételében, de nem utolsósorban a munkaerőproblómák megoldásában és a sablonos munkafázisok ember által történő elvégzésének kiküszöbölésében nyújthat. Az automatika előnye azonban természetszerűen csak hosszabb üzemelés alatt mutatkozhat meg. Mindezideig számos körülmény, így pl. az időjárás alakulása, a kivitelezés elhúzódása és hiányosságai és nem utolsósorban, sőt talán éppen ezen tényezők eredményeként, az üzemeltetőnek az automatikus üzemeltetés iránti érdektelensége azt eredményezte, hogy a beépített automatikus berendezések a legtöbb helyen még nem lettek üzemszerűen, hosszabb időtartamú próbának kitéve, és így az alkalmazott megoldások előnyös, vagy hátrányos üzemi tulajdonságai még nem minden esetben derülhettek ki. De már az eddigi tervezési, beszabályozási és üzemelési tapasztalatok is sok hasznos adatot szolgáltattak, amelyeknek ismerete és kritikával való felhasználása az automatikus szivattyútelepek továbbfejlesztése érdekében elengedhetetlenek . A felmerülő szerteágazó és sokrétű kérdés eredményes megoldásában fokozott jelentősége van annak, hogy az esőztető szivattyútelepek fejlesztésében érdekelt öntözési, építész, villamos és gépész szakterületek tervezői, kivitelezői az egymáshoz szorosan kapcsolódó műszaki és üzemelési kérdéseket, azok előrehaladását, fejlődését kölcsönösen ismerjék és ezáltal saját részterületük problémáit a jól működő automatikus öntözőtelepek megvalósítása érdekében a legeredményesebb módon oldják meg. Az automatikus szivattyútelepek legkorszerűbb kialakítását előmozdító információcserében már eddig is fontos szerepe volt az e témában megjelent publikációknak, tanulmányoknak. Ezek egy részét a mellékelt irodalomjegyzékben is felsoroltam. Jelen tanulmányban az esőztető szivattyútelepek automatizálásával, az automatika meghízható működésével és a megbízható üzemelést jelentősen befolyá* Vízügyi Tervező Vállalat, Budapest. soló átmeneti, tranziens jelenségekkel kívánok foglalkozni és javaslataimmal a legcélravezetőbb megoldások alkalmazását előmozdítani. Az automatizálás kérdéseit az elsődleges hidraulikai, gépészeti oldalról kívánom tárgyalni, felhasználva néhány külföldi, valamint a VÍZITERV ill. a Ganz-MÁVAG közreműködésével tervezett és megépített hazai szivattyútelepek tényleges adatait ós tapasztalatait is. * * * Az esőztetésre berendezett terület és a szivattyútelep közötti kapcsolatot legcélszerűbben az ezeket összekötő csővezetékben áramló öntözővíz két jellemzőjének, a nyomásnak (H) és a vízhozamnak (Q) a megváltozásai szolgáltatják. A szivattyútelepen kialakított automatika a fogyasztás igényeit a jeltovábbításra is felhasznált öntözővíz e két jellemzőjének, megváltozása alapján a szivattyútelep műszereivel érzékeli és ennek függvényében adja a kiinduló impulzusokat a megfelelő szivattyúk kiés bekapcsolásához. Éppen ezért a megbízható üzemelés vizsgálatához ugyanúgy mint az automatika tervezéséhez és beállításához is, a Q ós II jellemzőket, ezek változásait és kölcsönhatásait kell figyelemmel kísérni. Az esőztető szivattyútelepek automatizálásának az a gyakori, általában elterjedt megoldása, hogy a kisvízhozamú vízelvételek biztosítását szolgák) szivattyúk szabályozása hidroforhoz hasonlóan a nyomásváltozásáról történik, míg a nagyobb vízhozamtartományokban a szivattyúk ki- bekapcsolása a vízhozam megváltozásán alapul. Az automatika ilyen módon való kialakításához több szempont is vezetett: egyrészt a nagy kapacitású öntözőszivattyúk nyomásszabályozásával együttjáró nagy légüstméret-igény kiküszöbölése, másrészt az öntözés által igényelt nyomástartománynak és a szabályozás lépcsőzéseinek kedvező összehangolása, de az is, hogy az egészen kis vízhozamú tartományban a nagy öntözőszivattyúk működése ós vízhozam mérése számos problémát rejt magában. Vizsgáljuk meg e két fajta szabályozási módot, és azt, hogy ezek nagyságának, működési tartományának meghatározása és a közöttük levő átmeneti szakasz megoldása hogyan befolyásolja, az automatikus működés megbízhatóságát. A nyomásról szabályozott .ilapszivattyúk Az öntözőrendszer mindenkori üzemkészségének biztosítása az öntözés szüneteiben is szükségessé teszi a csőhálózatban az állandó nyomást. Ezt a nyomásfenntartó rendszer, helyesebb kifejezéssel azonban, hiszen mindegyik szivattyú a nyomásfenntartást szolgálja, a nyomásról szabályozott alapszivattyúk biztosítják. Itt egy hidrofor berendezéshez hasonlóan a szivattyúk a nyomásról kapcsolva üzemelnek. Ha egyik szivattyú sem üzemel, a fogyasztást illetőleg az elcsurgásokat a légüstben tárolt víz fedezi. Gazdasági okokból a légüst térfo-