Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

9. szám - Dr. Karácsonyi Sándor–Dr. Scheuer Gyula: A dunai magaspartok vízföldtani sajátosságai

376 Hidrológiai Közlöny 1972. 9. sr. Dr. Karácsonyi S.—

Dr. Scheuer Gy.: A dunai magaspartok A változó magasságú, de számos esetben a Duna fölé 30 — 50 m-re magasodó partokat túlnyomórészben pleisztocén korú, általában löszből álló rétegösszlet alkotja, amelyben helyenként különböző fosszilis talaj és homok is található. A magaspartok egyes szakaszán azok lábánál kisebb szélességében (50 — 200 m) folyóvízi üledékeket halmozott fel a Duna a holocén folyamán. A magaspartok előterében a mozgások hatására átdolgozott csuszamlásos törmelék található. 2. Vízföldtani hatótényezők és sajátosságok A magaspartok térségében végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy a peremi részek vízföldtani helyzete nagymértékben közrejátszik a mozgások keletkezésében. E részek vízföldtani helyzetét a földtani, morfológiai, és a hidrológiai viszonyok komplex módon együttesen határozzák meg. Ezért a tényszerű megállapításokon túlmenően a különböző hatótényezők okozati összefüggéseinek, kapcsolatainak feltárására és kimutatására kell törekedni, mert csak így lehet helyesen értelmezni a vízföldtani adottságokat. 1. Talajvizek. Többféle talaj víztartó képződményt ismerünk a magaspartok környezetében. Talajvíz tározódik a löszösszletben, a dunai folyóvízi üledékekben, továbbá a Dunába ömlő mellékpatakok völgyeiben felhalmozódott alluviumban és a csuszamlásos törmelékben. Az Érd—Ercsi felsőpannóniai magaspartnál a klasszikus értelemben vett talajvíz hiányzik. A löszösszletben tározott talajvíz felszíne a terepadottságoktól függően különböző — általában 10— 30 m mélységben — érhető el. Összefüggő egységes talajvíztükör a nagy területi elterjedésű löszfennsíkon alakul ki. Ezek önálló vízföldtani egységet képviselnek és vízháztartásukat a tápterületen beszivárgó csapadékvizek biztosítják. A talajvíz fő áramlási iránya K-i, azonban a löszfennsíkokat kísérő patakvölgyek és süllyedékek felé is történik vízleadás. így a peremi részeken a fő áramlási iránytól eltérő — másodlagos — irányok is kimutathatók. Ennek megfelelően a beszivárgó csapadékvíznek csak egy része érkezik el a magaspartok pereméhez. E részen a talajvíz szintje meredeken esik. A vízszint alakulását a partfalon fellépő párolgás, a megtelepült növényzet transpirációja a forrás vagy vízszivárgás formájában kilépő víz mennyisége határozza meg. Bővebb és állandóbb vízhozamú talaj vízforrások ott találhatók, ahol a magasparthoz nagykiterjedésű löszfennsíkok csatlakoznak. A löszhátakban tározott talajvíz áramlása a kísérő völgyek felé irányul. Ezért a magaspart pereméhez érkező talajvíz mennyisége csekély. A lösz-szigethegyek kis területi elterjedésük miatt nem rendelkeznek önálló vízháztartással. Ezért a Duna felőli oldalon vízkilépés vagy vízszivárgás legfeljebb tavasszal található. A talajvíz fő víz vezető rétegei a homokbetelepülések, amelyek vízáteresztőképessége lényegesen nagyobb mint a közbezáró üledékeké. A dunai folyóvízi üledékek, amelyek nagyobb elterjedésben a magaspartok egységes vonulatát megszakító feltöltődött medencerészeken találhatók, helyi kifejlődésben pedig a partfalak lábánál öszszefüggésükben is csak korlátozottan fordulnak elő. Talajvizük szintjét a Duna közelében a folyó befolyásolja. Utánpótlásukat a területre hullott csapadék, a löszösszlet talajvize, valamint a Duna eróziója által feltárt pannóniai rétegvíz, továbbá a patakok torkolatánál átadódó vizek biztosítják. A Dunába ömlő mellékpatakok völgyeiben lerakódolt folyóvízi üledékek szerepe a talajvíz háztartásban igen jelentős. Ezek a patakok mélyen benyúlnak a dunántúli területekre is, és így a hozzájuk csatlakozó mellékvölgyekkel helyi lecsapoló rendszert képezve, nagy területek talajvizét veszik fel. Ezért — völgyeik mentén — de lokálisan is befolyásolják a talajvíz áramlási irányát és menynyiségét. Mennél több időszakos vízfolyás és völgy tagolja egy adott terület felszínét, annál változatosabb, bonyolultabb a talaj vízáramlás iránya. A partvonulat tagoltságával összefüggően tehát a magaspart pereméhez érkező talajvíz mennyisége jelentősen csökken és a talajvíz legnagyobb része a völgyekben vezetődik, le. A morfológiai vizsgálatok a Mezőföld peremén számos feltöltődött völgyet mutattak ki [4]. Ezeket rendszerint jó áteresztő képességű rétegek töltötték fel, így talajvízvezető szerepük is jelentős. Általában átlósan kifutnak a Dunához nagymenynyiségű talajvizet szállítanak ezért a torkolatuknál rendszerint bővebb vízhozamú források vagy vonalmenti vízkilépések figyelhetők meg. Azokon a területrészeken ahol a magaspartokat csuszamlásos törmelék kíséri részben a magaspartból kilépő talajvízből, részben rétegvizekből származó, helyileg korlátozott elterjedésű talajvíz mutatható ki. A talajvíz helyzete a csuszamlásos töremelékben a szokványostól eltér. Kis területen belül igen változó, szeszélyes vízszintek mutathatók ki [40]. A törmelékben gyakran 3—4 m vízszinteltérések is előfordulnak. Ez azzal magyarázható, hogy a löszös képződmenyek különféle mértékben vesztették el eredeti szerkezetüket így a jó és rossz vízvezető leszakadt, lecsúszott tömbök teljesen szabálytalanul helyezkednek el. 2. Rétegvizek. A partvonulat különböző helyein végzett vizsgálatok szerint a felsőpannóniai összletben több vízvezető homokréteg található. A pannóniai képződmények felszínétől számítva 50 m mélységig, az Érd—Ercsi között 3—4, Dunaújvárosnál 3 — 6, Kisapostagnál 4, Paksnál pedig 5 egymástól független vízvezető réteg volt kimutatható. A homokrétegek túlnyomórészben kis vastagságúak, rendszerint erősen iszaposak és finomszemcsések. A legrészletesebben feltárt területrész Dunaújváros térsége. Az itt szerzett tapasztalatok részletekig menő ismeretet eredményeztek, elsősorban a rétegvizek vonatkozásában [16]. A változatos rétegsorban több, az egész vizsgált területen átmenő és lencsés településű víz vezető és vízzáró réteg különíthető el. A feltárt vízvezető és vízzáró rétegek vastagsága egyezően 2—5 méter (2. ábra). Az egyes rétegek nyomásviszonyai között lényeges különbségek mutathatók ki, anélkül hogy eze-