Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

4-5. szám - Dr. Aujeszky László: Szélprognózisok az árvízvédelem számára

212 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. Dr. Fáy Cs.: Az öntözőszivatlyúk fejlődési iránya Szélprognózisok az árvízvédelem számára I)r. A (JJESZKY 1Í8Z1Ó a földtudományuk doktora Régóta ismeretes, hogy az élénk szélből .származó hullámverés súlyos helyzetet teremthet az árvízvédekezés munkájában. A nagy hidrosztatikai nyomásnak kitett védőtöltések ilyenkor még a hullámverés jelentős mechanikai és nedvesítő hatásának is alá vannak vetve. Ezért már évek óta felmerült az a szükséglet, hogy a veszedelmesebb árhullámok idején olyan meteorológiai előrejelzések készüljenek az árvízvédekezést ellátó szervek tájékoztatására, amelyek nemcsak a vízgyűjtőterületre hulló csapadékokra terjeszkednek ki, hanem az árvizes folyószakasz mentén várható helyi szélviszonyokat is részletesen felölelik. Szükségesnek mutatkozik a szél erősségén kívül a széliránynak az előrejelzése is. A folyómeder irányában fúvó hosszanti szelek aránylag kevéssé veszedelmesek. A partvonalra merőleges irányú szél a legártalmasabb. A várható szélirány alapján az is eldönthető, hogv a folyó balparti vagy jobbparti védőtöltésein áll-e elő komoly helyzet és ennek megfelelően a kellő helyen történhetnek-e meg az ellenintézkedések. A szélprognózisokra még egy másik szempontból is szükség van az árvízvédekezési munkálatok színhelyén. Az 1970. évi nagy tavaszi tiszai árvíz idején ismételten és súlyos mértékben tapasztalható volt, hogy a terep rendkívüli sárossága akadályozta a árvízvédelmi járművek szabad mozgását. A védendő szakaszok egyes részei szinte hozzáférhetetlenekké váltak a hathatósabb partvédelmi intézkedések számára. A sár képződése és megmaradása az időjárási viszonyok alakulásán múlik. A viharos és erősen turbulens jellegű szeleknek ebből a szempontból igen kedvező hatásuk van. Ha ilyen szélre van kilátás, akkor a terepen való mozgási lehetőségek lényeges mértékű megjavulására lehet számítani. A szélprognosztika a meteorológiai előrejelzéstan legrégibb ágai közé tartozik. Otto von Guericlce magdebuigi polgármester, a légszivattyú felfedezője, már 1(500. december G-ára sikeresen előre jelezte egy nagy szélvihar bekövetkezését, amely a Keleti-tengeren és Németország nagy részén súlyos károkat, okozott. Ez az előrejelzés a barométer rendkívüli mértékű süllyedésére volt alapítva. A fejlődés következő fokozata abból állt, hogy az egyetlen helyen végzett barométerleolvasás helyébe a sok megfigyelőállomásból álló észlelőhálózat lépett. Az Európa egész területén végzett légnyomási megfigyelések adatait térképen tüntették fel és ily módon szemlélhetővé tették a légnyomás területi eloszlását. Ahol a térkép azt mutatta, hogy kis területen belül nagy légnyomási különbségek álltak fenn, ott mindenkor erős szól mutatkozott. A légnyomás várható »változásaiból és a légnyomási ellentétek várható növekedéséből vagy csökkenéséből a légáramlások jövőjére következtettek. Ma a légnyomás viselkedése és területi eloszlása már nem egyedüli eszköze a szélviszonyok előrejelzésének. A meteorológiai szolgálatok naponta iegalább 4 ízben, 6—6 órás időközökben megrajzolt időjárási térképei állandóan nyilvántart ják a légkör állapotát, a már ténylegesen meglevő szélviszonyokat , a szélviharok pályáját és közeledési sebességét, és így megengedik a szél irányának, sebességének és lökésességi fokának sokkal pontosabb előrejelzését, mint ami egyedül csak a légnyomás alapján és a légnyomás területi eloszlása alapján lehetséges volna. Fontos alapelve a szélprognosztikának, hogy ti talajmenti légáramlás sebessége még ugyanakkora légnyomási gradiensek esetén sem ugyanakkkora, hanem erősen függ a függőleges mentén való hőmérsékleteloszlástól, éspedig a következő módon. Olyan légtömegekben, amelyekben a hőmérséklet felfelé haladva igen gyorsan csökken (kilométerenként ö—8 fokos hőmérsékletcsökkenés áll fenn), a talajmenti szél ugyanakkora légnyomási különbségek mellett mindenkor erősebb, mint olyan légtömegekben, amelyekben a hőmérséklet csak lassan csökken felfelé (például kilométerenként 2—5 fokot), vagy amelyekben úgynevezett hőmérsékleti inverzió áll fenn, vagyis egy alsó hidegebb levegőréteg felett egy felsőbb melegebb levegőréteg fogl

aI helyet. A hőmérsékleti inverzió jelenléte általában azt szokta magával hozni, hogy az alsó rétegben alig van légmozgás, a felső rétegben ellenben aránylag élénk szél uralkodik. Ha tehát olyan légtömeggel van dolgunk, amelyben hőmérsékleti inverzió áll fenn, akkor jelentősebb talajmenti légmozgásra nem kell számítanunk. A zivatarok fellépésének különleges jelentősége van a szélviszonyok szempontjából. A zivatar kialakulását rendszerint fülledt, szélcsendes időszak előzi meg, az úgynevezett „viharelőtti" csend időszaka. A zivatar folyamán és gyakran a zivatar után is igen gyakran tombol viharos erősségű szél. A zivatarok és az erős szél között kétféle kapcsolat áll fenn. Egyrészt vannak zivatarok, amelyek éppen annak következtében keletkeznek, hogy (többnyire nyugat felől) nagy hevességű hideg légbetörés játszódik le. A nagy sűrűségű hideg légtömegek előnyomulása maga előtt hirtelen felemeli az előtte fekvő melegebb légtömeget. Az előálló heves felszálló légmozgásból keletkezik a zivatarfelhő. Másrészt vannak olyan zivatarok is, amelyek eredetileg szélcsendes időben keletkeznek, azonban a zivatar saját nagysebességű függőleges felszálló mozgásai (10—20 méter/másodperc sebességű függőleges légmozgások a zivatarfészek középpontjában) létrehoznak vízszintes irányú utánpótló áramlásokat, amelyek szintén viharos sebességet ölthetnek. Az első és a második eset közt az a különbség, hogy az első esetben a szélvihar a zivatar lejátszódása után is tovább tart és napokig elhúzódhatik, a második esetben ellenben csak a zivatar idején áll fenn. Azokban a zivatarokban, amelyek igen bőséges csapadékkal (felhőszakadással) járnak együtt, még egy forrása van a heves szelek keletkezésének. A nagymennyiségű hideg csapadéknak erős hűtő ha-