Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

4-5. szám - Beszámoló az 1971. évi Budapesti Szennyvíztisztítási Konferenciáról

1971. évi Budapesti Szennyvíztisztítási Konferencia Hidrológiai Közlöny 1972. 4—,

r>. sz. 171 jellemzők meghatározhatók legyenek. Ezek az öszszefüggések természetesen változókat, illetve reakció-sebességi együtthatókat tartalmaznak, amelyek a szennyvíz természetétől függnek. Elsősorban a nyers szennyvíz minőségéről kell szólni, amely a tisztítás szempontjából egyre kedvezőtlenebb lesz (pl. detergensek jelenléte, kis oldékonyságú vegyipari eredetű mikroszennyeződések). Ugyanakkor az elfolyó tisztított vízzel szemben támasztott követelmények fokozódnak. Példaként lehet emgemlíteni, hogy legtöbb esetben ma már nem elégíti ki az igényeket a BÜI

5-ben mért hatásfok, hanem pl. az ammónia-, foszfor-, nitrogénvegyületek mennyiségét is korlátok közé szorítják. Tekintetbe kell venni a szennyvíz-hőmérséklet hatását. Számtalan összefüggés ismert az irodalomból. Jól hasznosíthatók azok a VITUKI vizsgálatok is, melyek az endogén lebomlás hőfüggésére irányultak. Érdekes összefüggés, hogy a csökkent hőmérsékletnek a fölösiszap-termelés hatásában nagy szerepe van, mivel az adszorbeált tápanyag lebontása ilyen körülmények közt lelassul. Az eleveniszap ellenőrzése szempontjából a biológiai vizsgálatok feltétlen kiemelendők. Ezzel kapcsolatban utalok dr. Szabó Zoltán biológus dolgozatára, melyben a szerző helyesen mutat rá a biológiai vizsgálatok fontosságára, amely nemcsak a tervezéshez ad fontos adatokat, de az üzemeltetés közben beálló káros változásokra is időben felhívja a figyelmet. Fentiekben vázolt hatások ós problémák felismerése tette szükségessé a jelenlegi méretezési elvek és képletek felülvizsgálatát, ahogy azt dr. Benedek Pál kandidátus tanulmánya kifejti. Szerző a tanulmányban képletekben rögzíti javaslatát, a levegőztetési idő, az oxigénfogyasztás és oxigénbevitel, valamint az utóülejntó számítására. Táblázatosan összeállítást ad a képletekben szereplő konstansok értékeire. Utóbbiak nemcsak a szennyvízösszetétel és hőmérséklet függvényei, hanem az üzemeltetési módoké is, nevezetesen, hogy teljesoxidációs, vagy nagy terhelésű, illetve más egyéb rendszerekről van szó. Az eleveniszapos szennyvíztisztítás egyik fő jellemzője az, hogy az mesterséges oxigénbevitelt igényel. Az oxigénbeviteli eszközöknek a rendszer oxigénellátásán kívül az iszap és víz elegyének hatásos keverése is feladata. Az eleveniszapos szennyvíztisztítás gazdaságos voltát mind beruházási, mind üzemeltetési mutatók tekintetében az alkalmazott levegőztelőrendszerek nagymértékben befolyásolják és így természetes, hogy itt nagyarányú fejlődés tapasztalható. Az utóbbi időben mind jobban tért hódít a függőleges tengelyű rotorok alkalmazása. Ez a térhódítás nyilvánvaló, mivel egyetlen motorhajtómű és rotor alkalmazása igen nagy medencetérfogat (1500—2000 m

3) átkeverésére és oxigénnel való ellátására alkalmas. Kzzel kapcsolatban Prof. Karelin, Dr. Shukov és Dr. Shurov szerzők tanulmányukban Vortair-rendszerű, függőleges tengelyű levegőztető kerék oxigénbevitelt befolyásoló hidraulikai (áramlástani) kérdéseivel foglalkoznak. Az eredmények a függőleges tengelyű rotorok előnyös voltát igazolják. A felületi levegőztető eszközök másik nagy csoportját képezik a vízszintes tengelyű rotorok. Ezt a típust Magyarországon az utóbbi időkig számos szennyvíztisztító tele]) levegőztetőmedencéjében alkalmazták. Az alkalmazott típus ún. liocylaktivrotor a Kessener-rendszer egy változata. A nagyszámú beépítés lehetővé tette, hogy üzemi tapasztalatokat és kiértékelést szerezzünk, melyet Horváth Imre oki. mérnök dolgozatában részletesen elemez. Nagyobb medenceegységekben újabban „Mammut-rotorokat" is alkalmaznak. Az ezzel kapcsolatos amerikai tapasztalatokról Dipl. Ing. W. Stolzer számol be dolgozatában. Az oxigénbevitel hatásosságára, azt kg 0

2/kWó-ban mérve, 1,9—2,0 értéket kaptak. A „Mammut-rotornál" megállapítható volt, hogy az üzemi követelményekhez való alkalmazkodás egyrészt a bemerülési mélységgel, másrészt a rotorok be-, illetve kikapcsolásával biztosítható. Az eddig tárgyalt oxigénbeviteli módszerek részben mint szerkezetek, részben mint típusok közismertek. Az ismert típusok mellett érdeklődésre tarthat számot a szennyvíztisztításban eddig még nem alkalmazott ipari ejárásnakaz ún. rácstányéros oszlopnak oxigénbevitelre való alkalmazhatósága. Ezzel a kérdéssel dr. Földes Péter egyetemi tanár és szerzőtársai foglalkoztak. A rácstányéros oszlop ilyen irányú alkalmazására a gondolatot az adta, hogy ezt a kolonna-változatot a vegyipari anyagát adási folyamatok megvalósítása során több területen sikerrel alkalmazták. Befejezésül a magyarországi szennyvíztisztító telepeken szerzett tapasztalatokról kell megemlékezni. A vizsgálatok célja eddigi tervezési módszereink ellenőrzése volt, dr. Csanády Mihály oki. vegyészmérnök és Dr. Deák Zsuzsanna orvos, dolgozatukban különféle biológiai tisztító berendezések széles körű felmérésnek eredményét ismertetik. Ezek közül ki kell emelni az ammónia vizsgálatot, amelyet a tisztított vízben külön értékeltek, tekintve, hogy erre vonatkozó újabb rendeletek már határértéket szabtak meg (30 mg/l). Az ammóniatartalom szempontjából a különböző technológiájú rendszerek közt jelentős eltérés adódott és legjobb eredményt szolgáltatták a teljesoxidációs rendszerek, míg a leggyengébbet az ún. nagy terhelésű eleveniszaj)Os rendszerek, ahol különben — BOI

5ben nézve -—- a tisztított víz nem volt kifogásolható. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a vizsgált nagyterhelésű eleveniszapos rendszerek levegőztető-medencéjében való tartózkodási idő kb. 1,5—2,0 óra volt, ami igazolja dr. Benedek Pál kandidátus dolzatában a nitrifikációval kapcsolatos méretezési irányelveket, és bizonyítja azt, hogy az állandó igénynövekedés időről-időre szükségessé teszi a tervezési módszerek felülvizsgálatát. Az „Eleveniszapos szennyvíztisztítás" o. tárgykörben az alábbi dolgozatokat nyújtották be: I. Dr. Benedek Pál: Tervezési irányelvek módosítása az eleveniszapos szennyvíztisztításban.