Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)

4-5. szám - Beszámoló az 1971. évi Budapesti Szennyvíztisztítási Konferenciáról

168 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. 1971. évi Budapesti Szenny víztisztítási Konferencia következő közgazdasági szabályozók érvényesülnek: vízkészletliasználati díj, szenny vízbírság és érdekeltségi hozzájárulás 1 öbbeélú vízilét esi) menyek megvalósítása esetén. Dipl. Ing. Dr. Ronald Buckséh (Ausztria) utalt arra, hogy Stamov professzor is sürgeti tanúin lányában a Dunamenti államok vízminőség-védelmi együt t működésének szervezeti feltételeit, amelynek egyik előrehaladása, hogy létrejött, a „Duna-kutató munkabizottság". A vízminőség-védelem megoldása szerinte nem annyira jogi, hanem gazdasági természetű. Horváth Károly oki. mérnök a magyarországi szennyvízbírság gazdasági hatásával foglalkozott im megállapította, alkalmas arra, hogy az ipari üzemeket szennyvíztisztító berendezések építésére ösztönözze. 2. A felszíni vizek vízkémiai és hidrobiológiái jellemzői I)r. S Z E B E L L É I) Y L A S Z L Ó N K a kémiai tudományok kandidátusa A környezetvédelem, vízminőségszilbályozás alapját a megbízható módszerekkel végzett kémiai és biológiai adatszolgáltatás képezi. A tárgykörbe beérkezett dolgozatok között szerepel a BOI mérésére alkalmas automatikus respirométerek ismertetése, majd a közcsatornába engedhető anyagok határértékének megállapítására vonatkozó elvi és gyakorlati szempontok. Két dolgozat foglalkozik a felszíni vizek miőségével, mégpedig a hazai két legfontosabb folyóvízzel, a Dunával és a Sajóval, ezen tanulmányok megállapításait kiegészítettük a hazai idevonatkozó adatokkal ós külföldi mérésekkel. A tanulmányok egyöntetűen mutatják, hogy a klasszikus paraméterek, oxigénháztartás összetevői és a szaprobiológiai mutatók önmagukban már nem elegendők a minőségváltozások megállapítására. A Duna esetében még egy olyan komponens is mutatja a vízminőség-romlást, ami a régi klasszikus módszerekkel is meghatározható és ez ammóniumion. Az 1. ábrán látható grafikon a 20, 50 ós 85%-os tartósságokat mutatja a vízállás, oxigénfogyasztás és ammóniumion viszonylatában, 8 éves periódusban. Az oxigénfogyasztás alapján az a következtetés vonható le, hogy oxigénfogyasztással mérhető szennyezés lényegében nem változik. Az ammóniumion viszont határozott emelkedést mutat, ami sajnálatos módon nehézséget okoz az ivóvíztisztítási technológiánál. A legnagyobb problémát mégis a szerves mikroszennyezők okozzák. Egyesek igen kis mennyiségben szag- és ízrontóak; mérgező hatásuk és toxicitási határértékük megálllapítása nehéz. Perzisztens vegyületek, az állati és emberi szervezetben felhalmozódhatnak. Más esetben a mikroszennyezők egymásra hatása növelheti a veszélyt. A szerves mikroszennyezők közé soroljuk a mikroflóra és mikrofauna metabolitjait, a peszticideket, az olajszármazékokat, a detergenseket és a fenolszármazékokat. Külön kell foglalkoznunk az állóvizek vízminőségével két hazai nagy tavunk, a Balaton és a Velencei tó tükrében, érdekes adatokat mutatva be a Balaton foszfor-és nitrogén-háztartására vonatkozóan. A Balaton egészséges tavi jellegét két oldalról fenyegeti veszedelem. Az egyik a Zala aránylag nagytömegű és elég rossz minőségű vize, a másik ^ A-i ^ 21 %w\ jpi 6,01A^1,0| 0,8 10,6 §0,4 , 0 ' I960 1961 19621963 m 1965 1968196719681969 1. ábra. A Duna vízállásának, oxigénfogy osztásának és ammónium-ióh tartalmának 20,50 és 8ő%-08 tartóssága 1962—1969 között a tó közvetlen környezetének fokozottabb igénybevétele, ami emberi tevékenységgel áll kapcsolatban, és így a mesterséges eutrofizálódás folyamatához vezethet. A tó eutrofizálódási folyamatának vizsgálata során többek között tanulmányoztuk a balatoni hínárminták foszfor-, nitrogén- és hamutartalmát. A 2. ábra világosan mutatja, hogy Vannak nagy nitrogén- és foszfortartalmú hínárminták, mint pl. a Zala-torokban, ami a Zala vizének nagy nitrogén és foszfortartalmára utal, a keszthelyi, tihanyi és a balatonfüredi szennyvízbevezetésnél, ahol a tisztító berendezésekben mineralizálódott foszfor- és nitrogéntartalmú vegyületek jutnak a tóba. feltűnő a szigligeti öbölből származó hínárminták nagy foszfor- és nitrogéntartalma, ami az öbölbe ömlő patakok hatását érzékelteti, ez valószínűleg a mezőgazdasági területekről bemosott műtrágyát szállítja. A Velencei tó vízminőségét nagyrészt annak természetes adottságai szabják meg. A tónak mintegy 50%-át nádas fedi. A nagytömegű növényi anyagprodukciót a tó anyagforgalma már nem tudja feldolgozni, a nyár végén szabályosan kialakuló alga-tömegvegetáció bizonyítja, hogy Kelet-Európa legeutrofabb tavával van dolgunk.