Hidrológiai Közlöny 1972 (52. évfolyam)
4-5. szám - Dégen Imre: A vízminőség-szabályozás népgazdasági jelentősége
166 Hidrológiai Közlöny 1972. 4—5. sz. Dégen 1.: A vízminőség-szabályozás népgazdasági jelentősége által a kibocsátott szennyvíz is csökken. Ebben az irányban hat a vízkészlethasználati díj is, amely egyben elősegíti a telepítéspolitikában, különösen az ipartelepítési politikában a vízgazdálkodási és ezen belül a vízminőségvédelmi szempontok érvényesítését. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta eltelt 3 év tapasztalatai azt mutatják, hogy e gazdasági szabályozók kedvezően segítették elő a vizek védelméhez fűződő társadalmi érdekek érvényesítését és a vízgazdálkodás fejlődését. A vízminőségvédelemre vonatkozó hatósági jogszabályi előírások betartásának ellenőrzése a vízminőségi mérlegek kialakítása, a vízminőségi térképezés, a regionális vízminőségvédelmi tervek kidolgozása szükségessé tették olyan szervezet létrehozását, amely részletes elemzés alapján ellenőrzi az egyes vízfolyások, vízfolyás-szakaszok minőségét és a szennyezőket. Vízügyi szolgálatunk vízininőségvédelemmel foglalkozó szervezete, vízminőségi felügyeletei, laboratóriumhálózata jelenleg 6000 km vízfolyást ellenőriz, nyilvántartja a szennyvízkibocsátó ipari üzemeket és más vízszennyezőket, értékeli a vizek minőségi tendenciáinak alakulását, keresi a megoldási lehetőségeket a szennyezés csökkentésére. A felügyeletet tovább kívánjuk fejleszteni, tevékenységét kiterjesztjük a szennyvíztisztító telepek üzemelési hatásfokának ellenőrzésére is. Kiépítjük az automatikus mérő és vízelemző-állomások hálózatát. Ugyanakkor a váratlan, rendkívüli szennyeződések gyors előrejelzésére, és kártételeinek elhárítására az árvízvédekezéshez hasonlóan — operatív készenléti szervezetet hozunk létre. A vízszennyezést figyelő és jelentő hálózat és a helyi vízvédelem munkájában a társadalmi szervek, üzemek és közigazgatási szervek, a tanácsok képviselői, szakértői is eredményesen vesznek részt. Sok hasznos segítséget nyújtanak egy-egy térséget, vagy üzemet érintő szennyvíztisztítási program megvalósításában. Tisztelt Konferencia! A szervezett vízminőségvédelem hazánkban rövid múltra, alig egy évtizedre tekinthet vissza. Lefektettük a védekezés összehangolt rendszerének műszaki, gazdasági és szervezeti alapjait. Az eredmények szerények, de nem lebecsülendők. A vizek korábbi gyors elszennyeződési folyamata lényegesen lelassult, egyes helyeken a regenerálódás jeleivel találkozunk. Megváltozott az üzemek többségének szemlélete, keresik a megoldások műszaki lehetőségeit, mind több anyagi eszközt fordítanak ilyen célra, és több éves programot dolgoznak ki szennyvizeik közömbösítésére. Egyes ipartelepek üzemi vízvédelmi szervezetet alakítottak ki, megszervezték az üzemegységek közvetlen gazdasági érdekeltségi rendszerét. A szenny víztisztítóberendezések építése meggyorsult. Számos üzem, így pl.: a fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek, az És zakmagyarországi Vegyi Művek, a Lenin Kohászati Művek, az Ózdi Kohászati Üzemek hatékony intézkedéseket tettek a használt vizek szennyezettségének csökkentésére. Városaink, településeink csatornázására és szennyvíztisztítására az 1971—75 közötti időszakban 7,2 milliárd Ft-ot irányoztak elő, míg az előző ötéves tervben 3,3 milliárd Ft-ot fordítottunk ilyen célra. Úgy véljük, hogy a kezdeti eredmények megfelelő alapot nyújtanak a további munkához, amelyet az 1985-ig terjedő időszakra kidolgozott távlati vízgazdálkodási terv határoz meg. A távlati terv egyik központi célkitűzése a vizek minőségének hatékonyabb védelme. A terv előirányozza, hogy miközben a kibocsátott szennyvíz mennyisége a jelenleginek 3,5-szeresére nő, a szennyvizek 91%-át kellően tisztítsák és így nem több, hanem jóval kevesebb szennyezés érje vízkészleteinket, mint jelenleg. A közös vízgyűjtő-területen levő országokban, a természetes vízkincs hasznosít . asa, cl vizek minőségének védelme, a bioszféra egyensúlyának megóvása túlnő a nemzeti határokon, nemzetközi összefogást igényel. A védelem módszereinek és gyakorlatának együttes kialakítása, egységes elemzési és ellenőrzési eljárások, a kölcsönös tájékoztatás a szennyező források várható alakulásáról és az előre nem látható katasztrófa esetekről az együttműködés nélkülözhetetlen keretei. Ennek kialakítására törekszünk a szomszédos országokkal ós a kétoldalú kapcsolatok mellett a több országot érintő folyóvölgyek esetében, mint amilyen a Duna és a Tisza, keressük a többoldalú együttműködés lehetőségeit is. A vázolt sokoldalú és bonyolult feladatok megoldásához a vízgazdálkodás határtudományainak képviselőit, biológusokat, kémikusokat, radiológusokat, orvosokat és az érintett iparágak szakértőit hívjuk segítségül. A természeti környezet megváltoztatásának hatása nem kerülhető el. Ellenkezőleg a társadalmi haladás, a termelőerők fejlődésének és koncentrálódásának velejárójaként számolnunk kell a természetes vízforgalomra ható beavatkozások gyorsuló ütemével, növekvő kiterjedésével. De a természet rendjébe úgy kell beavatkoznunk, hogy az ember és a természet harmóniáját ne zavarjuk meg, és a megzavart egyensúlyt a társadalom növekvő szükségleteinek és a meggyorsult műszaki tudományos haladás lehetőségeinek megfelelően magasabb fokon állítsuk helyre. Mindannyian szeretnők elkerülni a kedvezőtlen hatásokat, amelyek a víz és a bioszféra kapcsolatának káros megváltoztatásából, a vizek elszennyeződéséből eredtek, szeretnők megismerni a vízminőségszabályozás és a szennyvíztisztítás korszerű megoldásait, amelyek a gyakorlatban már beváltak. Az új megoldások kifejlesztése, a tapasztalatok cseréje, az eredmények közkinccsé tétele, a műszaki és társadalmi haladást, az egész emberiség jólétét szolgálja. E Konferenciától a minden ország gazdasági élete, az ember és környezetének védelme szempontjából kiemelkedő fontosságú kérdés megoldásának elősegítését, a vízkincs védelmére, szennyezettségéből eredő ártalmak elhárításra irányuló erőfeszítések sikerre vitelének előmozdítását várjuk. Biztos vagyok abban, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság által — 16 ország szakembereinek részvételével — rendezett Országos Szennyvíz Konferencia eléri ezt a célját.