Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

11. szám - Egyesületi és Műszaki hírek

Dr. Erdélyi M.: Nyugat-Dunántúl és a Kisalföld vízföldtana Hidrológiai Közlöny 1971. 11. sz. 499 die Dynamik wird auch dadurch hingewiesen, dass im niederschlagsreichsten südwestliehen Teil des Landes das pliozáne Schiehtenwasser am wcnigsten salzig (Abb. 8) und am vveichsten (Abb. 9) ist. Die strukturellen Hauptrichtungen zeigen das Wassernetz und aueh die Topographie gut, die tiefgeologischen Daten zeigen grösstenteils ebenfalls diese Richtungen. Besonders kennzeiclinend ist die Süd-WestRichtung. Ein guter struktureller Indikátor ist aucli die Wasserchemie (Abb. 8). Die sich langs dein Marcal-Tal befindliche tiefgreifende Bruchlinie wurde ausser den höheren Chloridgebalt (Abb. 8) auch von vielen gasigen Brunnen und Basaltvorkommen gezeigt. Die grosse Verbrei tung unter der Oberflíiche dieser letzteren zeigen ausser den Bohrungen auch die erdmagnetische Karten. Naeh kurzer Beschreibung der Grenzen der hydrogeologischen Landschaft folgt die Beschreibung der Heilund Thermalwásser (Tabelle). Megemlékezés Zsigmondy Vilmosról 150. születésnapja alkalmából A Magyar Hidrológiai Társaság, Vízellátási ós Vízföldtani Szakosztály 1971. május 12-én tartott szakülósen ill. tanulmányúton elhangzott előadás 150 eszetendeje annak, hogy Zsigmondy Vilmos, Pozsonyban egy korán elhunyt liceumi tanár fiaként született. A változó helyeken végzett középiskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel zárva, Selmecbányára ment, ahol 1838—42-ben a bányászati és kohászati szakot végezte el. 1843-ban a Selmecbánya melletti Szélaknán gyakornokoskodott a mérnökségen, majd Nádoraknán az ércbányászatban szolgált. 1844-ben a Wien-ben levő központi bányaigazgatóságnál működött, ahol összeállította Magyarország ós Ausztria bányászatának 1842 végéig terjedő 25 éves statisztikáját és hallgatta Haidinger Vilmos kiváló mineralógus geológus nagyhírű előadásait. 1846-ban nagyobb tanulmányutat tett a monarchia nevesebb bányavidékein, majd a Bánátban levő Resiczára került a vasgyár gondnokaként. 1848-ban az újonnan alakult magyar kormány a vasgyár vezetőjévé nevezte ki. Ágyút és lövedékeket gyártott, majd maga is részt vett a város ós a vasgyár védelmében. A város eleste után Zsigmondy rendeletre a kormányhoz menekült, de magával vitte a vasgyár 33 000 Ft-ját, amelyet Oraviezán beszolgáltatott a főpénztárnak. 1849-ben a magyar kormány ismét Resiczára helyezte, ahol a Világosi fegyverletétel után elfogták és Temesvárra szállították, ahol a haditörvényszók vasban töltendő 6 évi fogságra ítélte. Az olmützi várba került, ahonnan azonban 1850 végén megkegyelmezós folytán kiszabadult. Az állami állások az ítélet alapján zárva voltak előtte, tehát előbb apósához, a Resicza melletti Szekulra ment, majd Sándor Móricz gróf annavölgyi kőszénbányáját korszerűsítette és vezette 1859 végóig, nagy sikerrel. 1860-ban végleg a fővárosba költözött, ahol bányaügynökség —- magánmórnöki iroda nyitására — kórt ós kapott engedélyt. Sokfelé tevékenykedett. 1865-ben jelent meg „Bányatan, kiváló tekintettel a kőszénbányászatra" című könyve, amelyben későbbi kedvenc témájával, a kutatással, fúrással és az artézi kutakkal is foglakozott már. 1866-ban lemélyíti az első hóvlzkutat Harkányban, 1867-ben a margitszigeti I. sz. hévízkutat, majd sok egyéb fúrás mellett 1868— I 878 között a világszerte nagy feltűnést keltett ós elismerést aratott Budapest—Városligeti I. sz. hévízfúrást 970,4 m-el. Zsigmondy Vilmos mindezen fúrásoknál nemcsak a bravúros technikai részt tervezte és vezette, hanem a geológiai és hidrológiai prognózist is () adta, sőt az anyagi kockázatot is vállalta. 1871-ben a mezőgazdaság feljavítása céljából a eBapadókszegény Alföldön artézivíz-feltárás érdekében fúrandó kutak útján történő öntözésre tett javaslatot. Majd, amikor ez nem járt azonnal a várt eredmónynyel, egy évre rá az akkori földmívelós-, ipar- ós kereskedelemügyi miniszterhez benyújtott emlékiratban nemcsak arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy az Alföld vízgazdálkodása ós mezőgazdasága szempontjából milyen fontosak lennének az öntöző kutak, hanem mivel az akkori közvéleményt, úgy vélte, jobban foglalkoztatja a megszaporodott talajvíz, annak levezetése céljára mélyítendő ún. nyelő vagy negatív artézi kutakat hozott javaslatba. Előtanulmányként 570 m mély próbafúrásra szólt a javaslat. A fővárosba költözése után rövidesen Pest város képviselő testületi tagja, majd később az egyesített főváros törvényhatósági bizottságának, 1874-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, 1875-ben pedig, második kísérletre, Selmec ós Bélabánya országgyűlési képviselője lett. Mint ilyen, többek között a bányászok speciális helyzete s a nyugdíjasok és családjaik érdekében emelt hathatósan szót. 1868-ban a Tudományos Akadémia választotta levelező tagjává. Mindezen minőségben rengeteg közhasznú munkát végzett ós tett ilyenekre javaslatot. Állandóan figyelemmel kísérte a főváros vízügyeit. Harcolt a Duna budapesti szakaszának szabályozásáéit, a Duna medrének a szarmata mészkő-sziklák okozta árvízveszély megszüntetéséért, tagja volt a Duna pesti partja fcliszapolása elleni küzdelemnek. Dr. Szabó József, Wein János ós Böckh János bányamérnökökkel együtt részt vett annak a munkának az irányításában, amely a végleges fővárosi vízmű érdekében Budapest Duna-balpartjának fúrások útján való geológiai és hidrológiai tanulmányozását tűzte ki céljául. Ő tárta fel hazánkban ós elsősorban a fővárosban, mesterséges úton, mélyfúrásokkal az azóta hazánkban diadalmas utat befutott hévizet. 1876-ban elvesztette balszeme világát, de azért lankadatlanul tovább küzdött a közügyekért. Főrendezője volt számos hazánk ipari fejlődésót bemutató ós azt propagáló kiállításnak. így a következőknek: Wien (1873), Párizs (1878), Budapest (1885) ós Wien (1888). Hathatósan támogatta: a Földtani Intézetet, a Természettudományi Társulatot, a Magyar Mérnök- ós Építészegyletet, a Földrajzi Társaságot, a Földtani Társulatot, amelynek üléseiről ritkán maradt el. 1^888-ban hunyt el, 67 éves korában, Budapesten. Áldásos működését még életében számos elismerés bel- ós külföldi kitüntetés kísérte, de napjainkban is ól emléke és hat példamutatása. Budapesten a Városligetben, a Magyar Állami Földtani Intézetben, a Bányászati és Kohászati Egyesületben áll szobra, továbbá Miskolcon az egyetemen. Emléktáblája van a Városligetben, a fúrás helyén, a Margitszigeten, Harkányban. A nagykanizsai Mélyfúróipari ós Kőolaj bányászati Technikum Zsigmondy Vilmos nevét vette fel ós több helyen utcanév hirdeti Zsigmondy emiókét. Életrajzok, tanulmányok, megemlékezések jelentek meg róla pl. Farbaky 1. (BKL. 1889); Böckh J. (BKL. 1890); Péch A. (Pall'as Lex. 1897, MTA 1898); Schmidt li. R. (BKL. 1943, 1944, 1947, Hidrol. Közi. 1970); Székely L. (BKL. 1967); Vitális Gy. (Hidrol. Tájékoztató 1967); Tamási I. (BKL. 1968); Vitális S. (Hidrol. Közi. 1968); Podányi T. (BKL. 1969). 1967-ben szobor-koszorúzás volt a Városligetben, 1968-ban: sírkőavatás és koszorúzást ünnep a Kerepesi temetőben; emléktábla avatás Zsigmondy V. Bp., Dob u. 95. sz. alatt volt lakóházán; emléktábla elhelyezés ós koszorúzási ünnep a városligeti fúrásnál (BKE); Visegrádon Zsigmondy-Emlékmúzeum avatás (Vízkutató és Fúró Vállalat, Buday L.); 1969-ben Zsigmondy V. emléktábla avatás a Margitszigeten. Dr. Schmidt Eligius Róbert