Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

10. szám - Sárvári István: A természeti tényezőktől független karsztvízszint-süllyedés a Dunántúli Középhegységben

432 Hidrológiai Közlöny 1971. 10. sz. Sárváry I.: Karsztvízszint-süllyedés a Dunántúli Középhegységben menyével összhangban) arra mutatott, hogy már ez a megfigyelőhely is a befolyásolt területre esik. Az 1956-tól 1960-ig terjedő azonos jellegű (a meteorológiai periódus egész süllyedő szakaszára kiterjedő, akkor még zavartalan) időszak változásainak összehasonlításával azonban meg lehetett állapítani, hogy a Bakonybél II. kút, zavartalan körülmények között, a másik három báziskút változásainak átlagánál mintegy 15%-kai nagyobb mértékben ingadozik. A Bakonybél II. kút ós a báziskutak adatait összehasonlítva találhatunk rövidebb időszakokat, amikor az előbbiben mórt víznívó-ingadozás 15%-nál nagyobb mértékben tért el a báziskutak átlagától. Ezek azonban olyan évek voltak, amikor a közeli bányák (pl. Dudar) vízbetörésének hatása jelentkezett a víznívó-változásban. Ennek ellenére az a tény, hogy mindössze hároméves időszak volt alkalmas az ÉNy -i Bakony és a Központi Bakony zavartalan körülmények közötti vízszintingadozásának összehasonlítására könnyen lehetővé teszi, hogy az arányosság megállapításában akár 50%-os hibát is elkövettünk. A későbbiekben tárgyalt redukált víznívó-süllyedésekből kiadódó összképet azonban az sem változtatja meg lényegesen, ha a másik három báziskút adataiból levezetett „számított Bakonybél II." fúrás vízszintjének ingadozását az előbbiek ingadozásának nem 1,15-szörösére, hanem pl. kétszeresére veszszük. A 4. ábrán feltüntetett görbék két, egymástól jól elkülönülő sávban foglalnak helyet. Ezek közül a kisebb emelkedésű sáv tartalmazza a Bakony— Balatonfelvidék főtömegén levő észlelőfúrások összefüggését feltüntető görbéket, a meredekebb vonalak viszont az erőteljesebb vízszint-ingadozású ÉNv-i Bakonyra vonatkoznak. Az egyes görbék különböző (a meteorológiai periódus szerint emelkedő, illetve süllyedő) időszakokban mutatják a zavartalan karsztvíznívó ingadozását az abszolút magasság függvényében. A görbék által elfoglalt sáv határoló vonalai mutatják a báziskutak egységnyi szintváltozásához tartozó változás-szélsőértékeket. Pl. az átlagosan 270—280 m.A.f. vízszintű báziskutakban bekövetkező 10,0 m nagyságú vízszintváltozással (emelkedéssel vagy süllyedéssel) párhuzamosan a 200 m.A.f. magasságban levő vízszinteknél maximálisan 6,0 m, minimálisan 4,0 m vízszintváltozás (emelkedés vagy süllyedés) fordul elő. Természetesen a karsztvízszint-ingadozás nagysága és a vízszint abszolút magassága között ilyen viszonylag szoros összefüggés feltételezése igen nagyfokú közelítést jelent. Tisztában vagyunk pl. azzal, hogy a tényleges depressziós tölcsérekben a leszívott vízszintek relatív mozgása lényegesen nagyobb, mint az azonos magasságon előforduló természetes vízszint-ingadozás. Ebből a szempontból külön kellene kezelnünk a nyílt és a nyomásalatti karsztvízrendszereket is, mivel az egyikben a vízszint-változás tényleges vízmozgással jár együtt, a másikban viszont csak a piezometrikus nyomás változását figyelhetjük meg. E különbségek elválasztására adatok hiányában egyelőre nem vállalkozhatunk. Ugyanakkor kétségtelen, hogy vitás esetekben sohasem a tényleges depresszió szák környezetében, vagy magában a nyomásalatti medencerészben kialakult vízelvonás a vita tárgya. A távolabbi bányahatás szempontjából vitatott területek viszont legnagyobb részben nyílt-karsztos rendszerűek, ahol a fenti összefüggések közelítőleg érvényesek. A tényleges karsztvíznívó-változások kiértékelését, a természeti tényezők hatására létrejövő változások elválasztását a továbbiakban a 4. 5. ábra. A különböző abszolút magasságon levő vízszintek ingadozásának szélsőértékei, a báziskutak azonos időszakbati mért vízszint-változását egységnek véve Abb. 5. Extremwerte der Wasserspiegelschwankungen der in verschiedenen absoluten Höhen befindlichen Wasserniveaus, die in den gleiehen Perioden gemessenen Wasserspiegelij.nderungen der Basisbrunnen als Einheit betrachtend ábra határoló vonalaival megrajzolt 5. ábra felhasználásával végeztük el. Hogy a bizonytalanságot csökkentsük a süllyedő periódusba eső időszak karsztvíznívó-változásainak vizsgálatánál (pl. 1967—1968 évre vonatkozóan) a tényleges süllyedésekből a báziskutak vízszint-mozgásához Viszonyított maximális természetes süllyedést vontuk le, és csak a maradék süllyedést tekintettük az (elsősorban bányászati) vízelvonás hatásának. Ezzel ellentétben, a súllyal emelkedő periódusba eső időszak vizsgálatánál (1960—1968-as évek) a báziskutak szintváltozásával arányos emelkedés minimumát tettük csak „kötelezővé" a különböző szintekhez tartozó észlelőhelyeken, és csak akkor jelöltünk meg a természeti tényezők hatásán túlmenő (bányászati-) hatást, ha még ez a minimális emelkedés sem következett be. Az ÉNy-i Bakonyra vonatkozó szélsőértékeket is ennek megfelelően alkalmaztuk. A redukált változások alapján kirajzolódó képet a következőkben ismertetjük: A bányászati vízelvonás hatása az 1967. IX. 1.—1968. IX. 1. közötti évben Az előzőekben vázolt \ módszerrel redukálva a karsztvízszint süllyedésének tényleges értékeit (melyeket a 2. ábra szerkesztéséhez felhasználtunk) a 6". ábrán feltüntetett változás-térképet kapjuk eredményül. Ezen a térképen a nulla-vonal definíciószerűen a báziskutakon fut keresztül, mivel a természetes viszonyokhoz képest ezeknél nem volt semmi változás. Tekintve, hogy a meteorológiai hatások miatt süllyedő tendenciájú időszakot vizsgáltunk, a szerkesztésnél figyelembe vettük, (ahol erre adatok hiányában szükség volt), hogy elsősorban a karsztvízfelszín alacsonyabban levő részei tudtak még emelkedni, melyek a magasabb területekről még kaphattak némi utánpótlást. A redukált változásokat a tényleges változásokkal (2. ábra) szembeállítva legfeltűnőbb eltérés, hogy a dorogi bányavízkivétel csökkenése