Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

8-9. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának elvi kérdései

356 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. Dégen I.: A vízgazdálkodás távlati fejlesztése A kedvezőtlen természeti adottságú agrárkörzeteinkben általában kisebb a meliorációs ráfordítások hatékonysága. Az általános életkörülmények által indokolt és a termelőerők fejlődésének megalapozásához szükséges mértékig a vízgazdálkodási beavatkozások alkalmazását e térségekben a népgazdasági szükségesség dönti el. Ahol azonban csak aránytalan nagy költséggel lehet valamely terület vízrendezését megvalósítani, nem célszerű a szántóföldi művelést erőltetni, hanem mérlegelni kell az áttérést a rét-legelő gazdálkodásra, vagy az erdősítésre. A hegy- és dombvidékeken is az egyenletes összehangolt területi fejlesztés elvéből indulunk ki. A gyakorlat és a gazdaságosság követelményei mégis arra késztetnek, hogy elsősorban a mederrendezést valósítsuk meg és a vízmosáskötéseket építsük ki, majd a völgyek lecsapolásával a belterjes rét- és legelőkultúra feltételeit biztosítsuk. Csak ott, ahol magasabb üzemi eredmények várhatók, célszerű a vízgyűjtő terület teljeskörű rendezése, a talajvédő gazdálkodás bevezetése, a terraszozás, sáncolás, talaj csövezés megvalósítása. Az öntözés területi elhelyezését illetően a választ maga a természet adja meg. Éghajlati adottságaink folytán a fejlesztés zöme továbbra is a Tisza völgyére összpontosul, bár a Dunántúl egyes térségeiben, így a Hanságban, a Sió és a Sárvíz mentén és más területeken is jelentős öntözésfejlesztést tervezünk. Közgazdasági kérdések A vízgazdálkodás értéktermelő jellege, a nemzeti jövedelem termeléséhez való hozzájárulásának jelentősége a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetésével vált általánosan elismertté. A koncepció, ha csupán megközelítő becsléssel is, de alapjában feltárja a vízgazdálkodás fejlesztéséhez szükséges hatalmas anyagi-műszaki eszközök volumenét. Vajon helyeselhető lenne-e, hogy a vízgazdálkodás fejlesztéséből adódó terheket az állam teljes egészében, vagy túlnyomó részében a lakosságra, és a gazdálkodó szervekre hárítsa, ahogy ez a múltban történt, amikor még az országos jelentőségű árvédelmi művek építési költségeit is a társulatoknak kellett vállalniok. Helyeselhető volna-e, ha a vízgazdálkodás fejlesztésének teljes terhét az állam viselné. Sem az egyik, sem a másik megoldás nem vezetne célra. A vízgazdálkodásnak a nemzeti jövedelem termelésében betöltött — részben termelő, részben szolgáltató jellegű — szerepe közgazdaságilag indokolja, hogy a felhasználó népgazdasági ágazatok, az egyes üzemek, gazdaságok — az új gazdasági mechanizmus irányelveinek megfelelően — a társadalmi ráfordításokkal arányban álló árakon vegyék igénybe szolgáltatásait, s ezzel a vízgazdálkodási tevékenységek díja, ára, az értékhez fokozatosan közeledjék. A gazdasági reform elindította ezt a folyamatot, de ez csak fokozatosan mehet végbe. Kialakulásában a piaci mechanizmus korlátozottabb szerepet tölt be, mint olyan termékeknél, amelyek cseréjét elsődlegesen a kereslet és kínálat alakulása határozza meg. Az értékarányos árak a vízgazdálkodásban csak fokozatosan, a gazdaságpolitikai döntéseknek megfelelően vezethetők be. A vízgazdálkodási tevékenységek értékének az árakban és díjakban való megtérítése a népgazdaságot és a felhasználó ágazatokat egyaránt helyesen orientálná. Anyagi érdekeltségük hozzájárulna a beruházási eszközökkel és a vízkészletekkel való hatékonyabb gazdálkodáshoz. Természetesen gazdaságpolitikai okokból indokolt, hogy egyes esetekben eltekintsünk ennek az elvnek az érvényesítésétől. így pl. a mezőgazdasági áraknak az értéknél, a tényleges társadalmi ráfordításnál alacsonyabb színvonala miatt az öntözővíz díját sem lehet egyelőre értékarányosan megállapítani, és a vízszolgáltatás díját a lakosság részére ugyancsak nem lehet az önköltségnek megfelelő szintre emelni. De mint tendenciát alapjában helyesnek kell elismerni az értékarányos díjakhoz és árakhoz való közelítést. Vannak olyan tevékenységek, amelyeknek ráfordításai a jövőben sem háríthatók a felhasználókra. Azoknak a vízgazdálkodási létesítményeknek a megvalósítása, amelyek a népgazdaság általános fejlődése szempontjából megalapozó — infrastrukturális —jellegűek, jelenleg éppúgy mint a jövőben, közvetlen állami feladat. A víztermelés és vízkárelhárítás lehetőségeit megteremtő állami főművek a kulturális és gazdasági haladás nélkülözhetetlen feltételei; ezek fejlesztésének és folyamatos működésének biztosítását szolgáló költségek pénzügyi forrása az állami költségvetés. Az olyan jellegű fejlesztési célkitűzések pénzügyi fedezetét viszont, amelyek a felhasználó ágazatok termelési és szolgáltató tevékenységével, gazdálkodásával közvetlenül összefüggnek, elsősorban költségvetésen kívüli, decentralizált forrásokból, tanácsi, vállalati eszközökből kell fedezni. A lakosság közvetlen érdekeit szolgáló, kisebb, helyi jelentőségű létesítmények megvalósításában a lakosság érdekeltségvállalása sem nélkülözhető, ahogyan ez a vízműtársulatok esetében helyesen érvényesül és kedvezően hat a vízellátás kiterjesztésére a kisebb településeken. Indokolt esetben az állam az ilyen művek megvalósításához is támogatást nyújt. A vízgazdálkodás fejlesztésének meggyorsítását tehát olymódon érhetjük el, ha anyagi forrásait kiszélesítjük és a költségvetés mellett nagyobb mértékben vonjuk be a vállalati, tanácsi erőforrásokat és a lakosság anyagi érdekeltségvállalását is. A vízgazdálkodás közgazdasági ösztönzőinek olyan irányba kell hatniok, hogy a költségvetési források mellett a vállalati és az ágazati saját alapok növekedését elősegítsék. Meggyorsítsák a vízgazdálkodás fejlesztését, a vízkészletekkel való ésszerű gazdálkodást, a termelőerők területileg kiegyenlítettebb fejlesztését, a vízgazdálkodási állóeszközök hatékonyabb kihasználását és a műszaki haladást. A vízgazdálkodási tevékenységnek a társadalmi ráfordítással arányos térítés ellenében történő igénybevétele lehetővé teszi az ágazati saját anyagi alapok létrehozását, a központi költségvetési forrásoknak az általános társadalmi érdekű művek fejlesztésére való összpontosítását.