Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
8-9. szám - Dégen Imre: A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának elvi kérdései
352 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. Dégen I.: A vízgazdálkodás távlati fejlesztése elfogadták — amelyik figyelembe veszi a szükségletek sokrétűségét, nevezetesen a partmenti területsáv és a lakosság érdekeit, az egyes országok árvízveszélyeztetettségének mértékét, az árvíz kártételeinek elhárítására tett erőfeszítéseit, az éghajlati viszonyokat, az öntözővíz szükségletet, a mezőgazdaság, az ipar és kommunális vízellátás szükségleteit. A koncepció szerint Magyarországon felhasználható felszíni vízkészlet a mértékadó augusztusi időszakban másodpercenként 1109 m 3, amelyből 188 m 3/s jut a Tisza vízgyűjtőjére. Ha ehhez hozzávesszük a kereken 180 m 3/s felszín alatti vízkészletet, a tározást és a hasznosítható bányavizet, akkor a hazai hasznosítható vízkészlet 1344 m 3/s augusztusi hozamnak felel meg. A mértékadó augusztus havi vízigény — a hajózási mélység előállításához szükséges többletvízhozam figyelmen kívül hagyásával — 1970-ben kereken 320 m 3/s, ami megfelel évi 5,4 milliárd m 3-nek.Ez az érték 1985-ig több mint kétszeresére, 680 m 3/s-ra növekszik, amiből kereken 110 m 3/s a felszín alatti készletet terheli, ez megfelel évi 13,6 milliárd m 3nek. Számítanunk kell azonban a környező országok vízfelhasználásának következtében az ország hasznosítható vízkészletének jelentős csökkenésére. Természetesen a vízkészlet és a vízigény szembeállításával kapott vízmérleg országos összesítésben, vagy akár csak a fő folyók vízgyűjtőjére bontva csupán nagyvonalú tájékoztatásra alkalmas, de nem ad hű képet a vízhiányos és a vízben viszonylag bőségesebb területekről. Ezért a gyakorlati vízkészletgazdálkodáshoz csak a kisebb rész-vízgyűjtőterületek vízmérlege adhat megfelelő támpontot. Magyarország nyugati és keleti fele között a vízkészletgazdálkodási helyzetben mutatkozó alapvető eltérésre azonban már a Duna és a Tisza vízgyűjtőire bontott vízmérleg is élesen rávilágít. A felszíni vízigénynek 1970-ben több mint 60%-a, 1985-ben mintegy 55 százaléka, a redukált természetes vízkészlet Magyarországon hasznosítható részéből viszont csak 17%-a jut a Tisza vízgyűjtőjére. Ilymódon a tiszai vízmérleg a nemzetközi vízkészletmegosztás bármilyen változatát is vegyük figyelembe, negatív. Már most is időszakos vízhiányok jelentkeznek ebben a térségben. Mindez indokolja a Tisza vízgyűjtőjében előirányzott vízpótlórendszer gyorsütemű kiépítését (6. ábra). A Tiszavölgy vízmérlege egyensúlyban tartásához 1985-ig 1,2—1,5 milliárd m 3 víz tározásáról kell gondoskodnunk. Jelenleg a Duna vízgyűjtőjében is van vízhiány, illetőleg minimális a fejlesztési lehetőség a Balaton, a Sió térségében és a Dél-Dunántúlon. Ennek megszüntetésére a Balaton regionális fejlesztési terve keretében előirányoztuk a tó vízháztartásának szabályozását a Sió zsilip bővítésével, a Sió csatorna vízlevezetőképességének növelésével és a Sió teljes csatornázásának megvalósításával. A tó vízmérleghiányának kiküszöbölésére tervbevettük a vízpótlást is, esetleg a Drávából, amennyiben ez vízminőségi szempontból nem jár káros következményekkel. A Dunától távolabb jelentkező helyi vízhiányok fedezésére, mintegy évi 400 millió m 3 vízpótlást adó tározók építése látszik szükségesnek. A vízpótlás tervezett sorrendjét a koncepció a következőképpen irányozza elő. Be kell fejeznünk a Kiskörei Vízlépcső és a hozzákapcsolódó tározórendszer kiépítését, ideértve a Tiszafüred—Kócsi tározót is. Teljessé kell tennünk a Körösök csatornázását, meg kell építenünk a Körösladányi vízlépcsőt és a Berettyón a Vargazugi vízlépcsőt és az ezekhez tartozó tározókat. Sorrendben ezután köDUNAVÖLBY TISZAVÖLGY ECYÍB TAROZOK I Ir«i I 