Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)

8-9. szám - Dr. Dudich Endre

343 Hidrológiai Közlöny 1971. 8—9. sz. Dr. Dudich Endre 1895—1971 1971. február 5-én, 70 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt Dr. Dudich Endre az MTA rendes tagja, Kossuth-díjas ny. tszv. egyetemi tanár, Társaságunk tiszteleti tagja. Az állatrendszertan, ökológia, hidrobiológia és barlangbiológia nagyhírű művelője, tudós professzora 1895. március 20-án született Nagysallón, az egykori Bars megyében. Édesapja körorvos volt, aki azonban a zoológia iránt is érdeklődött. Középiskoláit az esztergomi bencés gimnáziumban végezte s már itt, 17 éves korában megírja első, — rovartani tárgyú — nyomtatásban is megjelent munkáját. 1913-ban beiratkozik a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, természetrajz-földrajz szakra, egyúttal felvételt nyer az Eötvös kollégiumba. Egyetemi tanulmányait az I. világháború alatt 3 ós 1/2 éves katonai szolgálat szakítja meg, ezért csak 1920-ban szerzi meg tanári oklevelét. 1922-ben ,,sub auspiciis" doktorrá avatják. 1919-től mint beosztott tanár, 1922-től pedig mint kinevezett múzeumi őr a Nemzeti Múzeum Állattárában dolgozik 1934-ig. 1934-ben — 39 éves korában — kinevezik a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára az akkor létrehívott Állatrendszertani Intézet rendkívüli, majd 1936-ban rendes egyetemi tanárának. Az Intézetet 33 éven keresztül vezeti, 1967ben nyudíjba vonul. 1952-től kezdve Intézetének oktatói ós kutatói létszáma fokozatosan növekszik, irányításával megalakul a Talajzoológiai kutatócsoport ós a nemzetközi együttműködés sürgető hatására a Magyar Dunakutató Állomás, amelynek 1958-tól 1970-ig vezetője, majd haláláig tudományos tanácsadója. 1958-ban létesül az aggteleki földalatti Barlangbiológiai Laboratórium is, amelynek kutatási tevékenységét ugyancsak O irányítja. Dr. Dudich Endre életműve befejezett egész, amelyben harmonikus egységbe kovácsolódott három, egymástól el nem választható, megvalósított törekvése: kutató-tudóssá lenni, oktató-nevelő egyetemi tanárrá lenni, s ugyanakkor megközelíteni, egy az emberi magatartás egészét átható etikai eszményt. Tudományos tevékenysége rendkívül szerteágazó volt. Kutatói szemléletét szinte kezdettől fogva az állatrendszertannal ós az ökológiával-cönológiával való kettős eljegyzettség határozta meg. Ebből fakadtak rendszertani, taxonómiai munkái, főképpen az ízeltlábúak köréből, ezen alapult mintaszerű ökológiai munkássága,mint pl. a korszerűségében iránytmutató, Bécsben megjelent barlangbiológiai műve és hidrobiológiái vonatkozású dolgozatainak sora. Munkássága jól tükrözi, hogyan mélyültek el mindinkább ismeretei, hogyan tágult látóköre egyre szélesebbre. 1925 és 1937 között — kezdetben Rockefeller ösztöndíjasként — három ízben tartózkodott hosszabb tanulmányúton a Nápolyi Zoológiai Állomáson, ahol jól átgondolt program szerint dolgozva — mint ő is gyakran hangoztatta — nemcsak szélesebb látókörű zoológussá, hanem az összefüggéseket, kölcsönhatásokat kutató ökológussá, hidrobiológussá is érlelődött. Ez alatt írja meg a rákok mészpáncóljának polarizációs vizsgálatáról szóló, ugyancsak nemzetközi figyelmet kivívó értekezését. Amikor mintegy 80 tudományos ós ismeretterjesztő munkával a háta mögött elfoglalja az egyetemi katedrát, egyre többet foglalkozik hazai kutatási programok kidolgozásával, közlésével, és megjelennek szabatos kritikai munkái is. 1942-ben a Természettudományi Társulat reprezentatív sorozatában megjelenik tollából a korszerű állatrendszertan és a szárazulatok á'latföldrajza, melyet 1950 után, tö^b kiadásban, lényeg ;sí n bővített anyaggal, a sajnos csak sokszorosítva kiadott egyetemi „Állatrendszertan" ós „Állatföldrajz—öko ógia" jegyzetek követnek. A fejlődéstörténeti álláspontok gondos elemzése után megalkotja a 24 törzsre tagolódó korszerű, új állatrendszert. 200-nál több, széles spektrumot felölelő munkáinak sorát utolsó nagy műve, a tanítványával Dr. Loksa Imre egyetemi docenssel együtt írott „Állatrendszertan" tankönyve (1 969) zárja be, melynek rövidesen megjelenő második kiadását már nem érhette meg. Kiemelkedő jelentőségű, hogy már a 30-as évek elején, néhai Maucha Rezső akadémikussal együtt, sürgette a Duna nemzetközi, szervezett és rendszeres hidrobiológiái vizsgálatát. E törekvéseknek kezdetben a gazdasági válság, később a második világháború kitörése vetett gátat. 1944-ben ugyan létrejött Baján egy a Nemzeti Múzeumhoz tartozó Dunakutató Tntézet Dr. Soós Árpád vezetésével, ezt azonban a háború pusztítása söpörte el. — Amikor 1957-ben, a Nemzetközi Limnológiai Társaság előző évi állásfoglalása alapján, a bécsi R. Liepolt professzor felkereste Dudich Endrét, hogy a Dunakutatás megszervezéséről tárgyaljon, akkor ő volt az, aki a Duna biológiai kutatásának teljes programját már az asztalra tehette. Megvalósul régi terve, a Magyar Dunakutató Állomás. A valamennyi dunamenti államot magában egyesítő Nemzetközi Dunakutató Munkaközösségnek rövid idő alatt egyik legtekintélyesebb, tudományos és emberi szempontból egyaránt legmegbecsültebb vezéregyéniségévé vált. Ebben a helyzetben szükségesnek tartotta jó kapcsolatot teremteni és fenntartani a hazai illetékes vízügyi szervekkel, biztosítani a vízgazdálkodás legkiválóbb hazai képviselőinek bekapcsolását a Duna nemzetközi biológiai kutatásba és a Limnologie der Donau c. terjedelmes munka megírásába. E könyvben, önálló főfejezet keretében áttekintés jelent meg Dudich Endrétől a Duna egészéről kimutatott állatfajokról és azok ökológiai, állatföldrajzi értékeléséről. Ez az összeállítás - tekintettel az érintett terület